Blackphoenix 
Houllebecq Behódolás című művét elolvasva letudtam a negyedik, és egyben az eddigi legnyögvenyelősebb kihívást. Akadnak, akik ódákat zengnek az ötvenkilenc éves francia író tehetségéről, aki az 1994-ben megjelent Extension de la domaine de la lutte (A küzdelem földjének kiterjedése) című művének köszönheti hírnevét. Engem azonban a legújabb műve, amely a Charlie Hebdo- tragédia után látott napvilágot, finoman szólva sem nyűgözött le. 
Annyi pozitívum persze elmondható a Behódolásról, hogy rendkívül kényes és provokatív témát boncolgat a muszlim vallású politikus fiktív hatalomra kerülése utáni következmények elemzésével. Ha kellő számú, kellő intelligenciával és fantáziával megáldott olvasó ül össze megvitatni a művet, több órányi tartalmas beszélgetés kerekedhet ki a dologból. Szemlélhetjük a felvetett kérdést globális szempontból, a „főhős” életén keresztül, azon át, hogy milyen hatással lenne a saját életünkre, és persze vonatkoztathatjuk az aktuálpolitikára is. Houellebecq a lehetőségek tárházát biztosította olvasói számára a továbbgondolásra.
A muszlim vallás és kultúra térnyerése köré kreált történet azonban rengeteg kívánnivalót hagy maga után. „Főhősünk”, a kiégett, spleen- állapotában tengődő, valódi párkapcsolatra képtelen egyetemi tanár, Francois igen csak rászolgált az idézőjelre. A 2022-ben játszódó, francia politikában bekövetkező drasztikus változásokat az ő életundorral átitatott szemszögéből követhetjük végig, amelyet csak tovább erősít az egyes szám első személyben való elbeszélés. 
Ez a figura alapvetően kiváltott belőlem egyfajta „köszönöm, de belőle nem kérek”-reakciót. De mindezen túl is teljesen hiteltelen volt számomra, ahogyan egy nagyjából a meztelen csigákra jellemző személyiségjegyeket mutató ember „behódol”, és felveszi az iszlám vallást, amely egy csapásra ezüsttálcán kínálja a megoldást minden egzisztenciális és érzelmi (ál)problémájára. Ezt persze a cím, és néhány oldal elolvasása után lehetett sejteni, így még csak nem is írtam le semmiféle eget rengető spoilert. Persze aki kíváncsi a megtérés mikéntjére, vagy a nem is olyan távoli jövő disztopikus társadalmában uralkodó francia politikai erők mozgása érdekli, az nyugodtan olvassa el a könyvet.
Én a magam részéről sokkal hatásosabbnak tartottam volna Houellebecq művét, ha a főhősnek szilárd alapokon álló értékrendje van, amelyet az új rendszer nyomására lépésről lépésre fel kell adnia. Esetleg egy női szemszögre is kíváncsi lettem volna, hiszen számunkra a muszlim vallás távolról sem kínál olyan paradicsomi életet, mint amilyet egy középszerű, hímnemű, egyetemi oktatónak. De természetesen ízlések és pofonok.
