22. kihívás: A Pendragon legenda

Így nyár közepére elérkeztünk a 22. kihíváshoz, amelyben a könyves listánk 17. tételét teljesítjük, mely így szól: egy könyvet, amit egy barátom ajánlott. Ehhez Szerb Antal leghíresebb művét, A Pendragon legendát választottuk.

Néhány évvel ezelőtt nagyon divatos dolog volt Szerb Antalt olvasni, ez volt az az időszak, amikor a neve bekerült a köztudatba, és a könyvkiadók újra felfedezték maguknak. Előtte sokáig leginkább irodalomtudományi munkásságáért méltatták. Később aztán újra népszerűek lettek regényei is.

Az a baj, hogy én nem nagyon szeretem az irodalmi trendeket követni, s mivel szegény Szerb Antal divatos volt, ezért nem voltam hajlandó tőle semmit elolvasni. Pedig irodalomhoz értő barátaim is jó szívvel ajánlották a regényeit, de makacs voltam, s nem engedtem előítéletemből. Azonban mára a „Szerb Antal láz” elmúlt, s így én is nyugodt szívvel láttam neki  remekművének kikiáltott alkotásához, A Pendragon legendához. Döntésemet nem bántam meg, hiszen a történet egyrészt nagyon szórakoztató, izgalmas, másrészt remek a nyelvi humora, s a mű irodalmi szempontból is igencsak figyelemre méltó.

A regényt először 1934-ben adták ki Rózsakereszt címen, a későbbi kiadások során már A Pendragon legenda címen szerepel. Megjelenése után nem sokkal már angol, francia, cseh, német, spanyol fordításban is kiadták, így szép sikereket ért el külföldön is.

A műfaját nagyon nehéz meghatározni, mivel vegyíti bűnügyi, misztikus és esszéregény elemeit. Maga a szerző filológiai detektívregénynek nevezte művét. És talán ez a legjobb elnevezés is rá, hiszen a nyomozás legfőbb terepét a régi szövegek adják. Ha valaki olvasta Umberto Eco A rózsa neve című művét, akkor ez az eljárás ismerős lehet neki. Nem véletlenül, hiszen a Pendragon legendát, nagyon sok vonatkozásban össze lehet vetni Eco alkotásával.

A regény főhőse Bátky János,  filológus, irodalmár, kutató, aki már egy ideje Londonban él. Igazi könymoly, aki legjobban hűvös múzeumok és könyvtárak csöndjében érzi jól magát.  Egy estély alkalmával összeismerkedik Owen Pendragon, Earl of Gwynedd-del, aki meghívja walesi otthonába, az ősi llanwygani kastélyába, hogy a rózsakeresztesekről az ottani kastélyába folytassa kutatásait. Azonban ezzel a meghívással akaratán kívül belebonyolódik egy régi családi legendába és egy nagyon is modern bűnügyi históriába.

Az earl veszélyben van, mivel ellenségei életére törnek, hogy megakadályozzák egy hatalmas vagyon megöröklésében. Közben a családi hagyományokhoz híven követi a rózsakeresztesek elméleteit, és a modern tudomány eszközeivel, biológiai kísérletekkel próbálja eredményeiket megismételni. Ráadásul úgy tűnik, hogy a kastély környékén kísért az earl egyik őse is, Asaph Pendragon… A bonyodalmak egyre csak nőnek, s Bátkynak jut a feladat, hogy a Pendragon család segítségére legyen, megmentse az earlt a gyilkosoktól, s megoldja a kísértet rejtélyét.

Egyszerre üldözünk egy rémisztő kísértetet és egy alattomos gyilkost, s közben megismerkedünk a rózsakeresztesek történetével, s a fekete mágiai titkaival. A regény története egyszerre mozog a prózai valóság, az aljas pénzéhes, gyilkosok és a sötét mágia, titkok, kísértetek világa között. Az elbeszélő azonban bizonyos fokú iróniával kezeli a történéseket és a szereplőket is. Így a mű egyszerre válik önmagam és a kísértetregények, detektívregények paródiájává is.

A regény hősei általában egy-egy emberi jellemvonás képviselői, sarkosan rajzolt figurák, akik általában mosolygásra késztetik az olvasót. A főhős Bátky János igazi filológus, tudós ember, aki nem éppen kalandokra született, az  Earl of Gwynedd leginkább egy középkori várúrra emlékeztet, valódi sötét, misztikus alak. Az earl régi szerelme, Eileen St. Claire romlott, démonikus alak, igazi csábító szirén, aki romlást hoz arra, aki a közelébe kerül. Osborn Pedragon, az earl örököse, az angol arisztokrata ifjúság jellegzetes képviselője: lányosan finom, finnyás, akit osztálya szabályai erősen kötnek. Talán Cynthia, Osborn húga, a legtalányosabb, hiszen Bátky szemében egy tündéri várkisasszony, valójában azonban egy unatkozó, tudálékos kis kékharisnya. A regény többi szereplője, is egy-egy tulajdonság képviselője, akik üde színfoltjai a történetnek.

A cselekmény bonyodalmakkal, újabb és újabb fordulatokkal teli. A  történet végére mégis azt várnánk, hogy minden kiderül, azonban misztikus titkoknak nem mindegyikére derül fény, néhány kérdés nyitva vagyok, s megoldása az olvasó saját képzeletére van bízva.

Összességében Szerb Antal regénye igazán élvezetes olvasmány, remek stílusparódia megfűszerezve a rózsakeresztesekre vonatkozó valódi kultúrtörténeti adatokkal. Azt hiszem, ezen az élményen felbuzdulva az író egyéb műveivel is közelebbről megismerkedem.