Uraim, férfijogú társadalomban érzik magukat? – Bennünk élő istenek könyvkritika

Miután alaposan kitárgyaltuk az istennői archetípusokat, természetesen nem mehetünk el szó nélkül Jean Shinoda Bolen Bennünk élő istenek című műve mellett sem. A pszichológusnő első nagy sikerű könyve publikálása után úgy döntött, a hölgyek után az urak személyiségtípusai is megérnek némi mitológiai illusztrációt. 1989-ben megszületett tehát a Gods in Everyman. Bolen könyve az isteni archetípusokról Magyarországon 2007-ben jelent meg a Pilis-Print Kiadó gondozásában, a fordítást pedig Dunay Katalinnak köszönhetjük. A Bennünk élő istennőkben boncolgatott fő problematika tovább gyűrűzik; a pszichológusnő ebben a művében már azt a kérdést járja körül, hogy vajon minden férfi jól érzi-e magát a patriarchális társadalomban? A válasz pedig sokkal komplexebb annál, mint amit egy vad feminista élből rávágna.

A Bennünk élő istenek méltó folytatása az előző könyvnek; ugyanaz a letisztultság és áttekinthetőség jellemző rá, mind a „csomagolást”, mind a tartalmat nézve. Sőt, a borító még kreatívabb is; nemcsak az antikvitás jelenik meg rajta, hanem az ókor és a modern kor összefonódása. A tartalom esetében pedig − kisebb eltérésekkel − ugyanazon logika mentén haladunk, mint a Bennünk élő istennőkben.

A könyv ismét egy erős nyitótétellel indít, mégpedig azzal, hogy modern világunkat Prokrutész ágyához hasonlítja. A legenda szerint, aki ebbe az ördögi szerkezetbe belefekszik, azt vagy megnyújtják, vagy fűrészelnek a végtagjaiból, attól függően, hogy rövidebb vagy hosszabb-e az ágynál. Pontosan ezt teszi a modern világ azokkal a férfiakkal, akik nem felelnek meg a kívánalmainak. Erőszakkal igyekszik átformálni őket, akit pedig nem sikerül, azt egyszerűen bedarálja. Természetesen akadnak jó néhányan, akik − szerencséjükre − tökéletesen illeszkednek Prokrutész ágyába, vagyis az „eszményi férfi” szerepébe. De vajon mitől függ, hogy kik lesznek azok, akik ép végtagokkal/pszichével képesek kiállni ezt az erősen szerencsejátékszerű próbatételt?

Ahhoz, hogy ezt kiderítsük, először is szemügyre kell vennünk Bolen felosztását az isteneknél. Ahogyan korábban az istennőknél, itt is két csoportot láthatunk: ezúttal két generáció, az apák és fiúk különülnek el egymástól. Zeusz, Poszeidón és Hádész, akik apjuk, Kronosz legyőzése után felosztották maguk között a világ feletti uralmat, az első generációhoz tartoznak. Zeusz fiai: Apollón, Hermész, Árész, Héphaisztosz és Dionüszosz pedig a második generációhoz.

Ha alaposan megfigyeljük az apák generációját, és azt, hogy a három isten közül kinek melyik szelet jutott a tortából, máris nagyon sok mindenre fény derül. Zeusz, mint főisten az ég feletti uralmat birtokolja. Modern megfelelői az olyan férfiak, akik nagy hatalommal bírnak, vezető szerepet töltenek be és rengeteg státuszszimbólummal veszik körül magukat. Legyen szó bankigazgatókról, sikeres tőzsdecápákról vagy multimilliomos szállodalánc- tulajdonosokról, valószínűleg nem szorul különösebb magyarázatra, miért érzik úgy a Zeusz-férfiak, mintha Prokrutész ágyát rájuk öntötték volna.

Az első generáció további két tagja már sokkal kevésbé mozog otthonosan ebben a világrendben. Poszeidóné a tengerek birodalma, amely az érzelmek, a szenvedélyek szimbóluma. Ha az ehhez a személyiségtípushoz tartozó férfi nem tanulja meg lecsendesíteni viharos indulatait, a patriarchális társadalomban dühkitörései miatt könnyen nevetségessé válhat. Sőt, szélsőséges esetben könnyen előfordulhat nála, hogy haragját a szerettein vezeti le, és talán egy életen keresztül sem képes kinőni a bántalmazó családfő szerepét. Hádésznak szintén meggyűlhet a baja a modern világgal. Elég csak arra gondolnunk, mi a legelső asszociációnk az alvilág urával kapcsolatban. Gonosznak és kegyetlennek képzeljük el, ezzel pedig teljesen félreértjük a birodalmát, amely valójában a tudattalan, a rejtett tartalmak szimbóluma. Egy Hádész-férfi legszívesebben a háttérben marad, a nyilvánosságot pedig ki nem állhatja. Sokkal komfortosabban érzi magát egy gyári futószalag mellett is, mint a modern világ fogalmai szerint „menőnek” számító pozíciókban.

Szintén sokat elmond, hogy a második generációhoz tartozó istenségek egytől-egyig Zeusz gyermekei. Ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy mindnyájukat egyformán szeretné. Apollón kellőképpen észjátékos és főként racionális beállítottságú, Hermész pedig elég közvetlen és extrovertált ahhoz, hogy különösebb nehézségek nélkül megtalálják a helyüket apjuk birodalmában. Árész azonban faragatlan és forrófejű, Héphaisztosz pedig túlságosan furcsa és zárkózott így nem érdemelik ki egykönnyen Zeusz (és ezzel együtt a férfijogú(?) világ) kegyeit.

Ahogyan korábban az istennőknél Aphrodité külön kategóriát alkotott, az isteneknél Dionüszosz kap egyfajta jolly joker szerepet. A kétarcú isten egyik aspektusa, hogy megnyerő és képes elvarázsolni a környezetében lévőket, amely tökéletesen alkalmassá tenné őt a beilleszkedésre. Ugyanakkor Dionüszoszhoz elválaszthatatlanul hozzá tartozik az őrület, a káosz és a deviáns viselkedés is. Ezt a fajta személyiségtípust jelenítik meg azok a művészlelkek − legyenek akár basszusgitárosok egy rockbandában, írók vagy független film rendezők −, akikben ott van a lehetőség, hogy sokra vigyék, de fennáll a veszélye, hogy lecsúsznak.

Összegzést készítve azt láthatjuk, hogy egy agyonracionalizált és felszínes világban élünk, ahol az isteni személyiségtípusok nagyobb része nem érzi otthon magát. Olyan világban, ahol előbb kapja meg a „szánalmas csődtömeg” jelzőt az a férfi, aki nem tudja megvenni a legújabb tabletet a gyerekeinek, mint az, aki nem védi meg az 1-es villamoson utazó szerencsétlen lányt a zaklatóitól. A kirekesztett férfiaknak ráadásul még több nehézséggel kell megküzdeniük a számukra idegen világban, mint a nőknek. Egyrészt a Bennünk élő isteneket végigolvasva a férfi archetípusokról az a kép rajzolódik ki, hogy valamivel kevésbé átjárhatóak egy személyiségen belül, mint azt korábban a nőknél láthattuk. Bár természetesen tudatos fejlesztéssel minden lehetséges! Az egészen biztos, hogy rendkívül érdekes lehet egy olyan férfi, aki képes az eszét, az érzelmeit és a tudattalanja láthatatlan birodalmát egymással harmóniában működtetni, sőt esetleg a fiúk egy-egy vonása is színesíti a személyiségét. Másrészt, a férfiak esetében általában nem szerepel ott plusz mentsvárként a lehetőség, ha a karrierépítés szempontjából nem tudják megvalósítani magukat, hogy egy Prokrutész ágy-kompatibilis személyiséghez csapódjanak, és számára rendezett hátországot biztosítva érezhessék magukat értékesnek (kivéve persze a homoszexuális kapcsolatokat). Ennek ellenére a pozitív végkifejlet nem marad el. A Bennünk élő istennőkhöz hasonlóan itt is felbukkan egy mitológiai alak a kilátástalanság labirintusából való kivezető út ígéretével.

Ajánlom a könyvet azoknak a férfiaknak, akik úgy érzik, megrekedtek életük útvesztőjében, és nem találják a helyüket. Továbbá azoknak a férfiaknak, akik üstökösként hasítanak a karrierjükben, ám más életterületeken már kénytelenek voltak szembesülni sikereik árával. Emellett természetesen minden nőnek, akik szeretnék jobban megérteni férjük, édesapjuk, fiútestvérük, fiuk, esetleg apósuk lelkivilágát.