John 
Forrás: jegy.hu
A legalapvetőbb kapcsolat ember és világ között maga a lélegzet. Minden levegővételünk apró rezdülések sorozata, megtisztulás. Ez a vízben sincsen másként. A Ziggurat Project minden alkalommal elgondolkodtató és egyben lenyűgöző modern táncművészeti előadásainak ezúttal a búvárkodás varázsát dolgozza fel a Légszükséglet című performanszában. A nézők a művészet és a technológia segítségével tapasztalhatják meg a folyékony térben való lélegzés misztikumát.
A premier előtt – mely május 21-én lesz a Kortárs Művészetek Házában – az előadás koreográfusával, egyben a társulat egyik alapítójával, Sarlós Flóra Eszterrel volt szerencsénk beszélgetni.
Corn&Soda: Mi ihlette a koncepciót?
Sarlós Flóra Eszter: A szabadtüdős merülés, tehát az a fajta búvárkodás, ahol egyetlen levegővel oxigén készülék nélkül megyünk a víz alá. Ez az élményszerű sport Luc Besson “A nagy kékség” című fimjéből lehet ismerős. Kutatások bizonyították, hogy a test genetikailag képes alkalmazkodni a szabadtüdős merüléshez. Például a Dél-Kelet Ázsiában élő nomád Bajau népcsoport tagjai megnagyobodott lépüknek köszönhetően 13 percig is képesek a víz alatt maradni akár 60m mélységben. Főként ez az érdekes téma inspirált, valamint ebben szerzett saját tapasztalatom mellett még William Trubridge, Tanya Streeter és Guillaume Néry, akik élen járnak ebben a sportágban.
C&S: Hogyan éritek el, hogy a közönség átérezze a víz alatti állapotot?
SFE: Egyrészt a nem konvencionális elrendezéssel igyekszünk immerzív teret teremteni a közönség és az előadók számára is. Továbbá az interaktív hang és fény design van segítségünkre a víz alatti állapot létrehozásához. Az előadásban ugyanis olyan LED fényeket használunk, amelyek fény-és hangreagánsok, illetve az egyik táncosra hordozható technológia is lesz rögzítve, ami szintén nagyon különleges módon segíti létrehozni a nem kevésbé különleges víz alatti világ érzetét.
C&S: Milyen forrásokból merítettél inspirációt ehhez a specifikus mozgáshoz?
SFE: Sokat dolgoztunk a témán közösen a táncosokkal és kerestük azokat a fizikai állapotokat, amelyet légzéssel, illetve a levegő visszatartásával idézhetünk elő. Inspiráltak a búvárok használta jelek, illetve nagyon sokat kísérleteztünk különböző eszközökkel, mint például a silk, melyen vertikálisan lehet mozogni, vagy egy olyan gumipánt, melyet használva egy “búvárpár” teljes függésbe kerül egymástól.
C&S: Az esemény leírásában szenzorális élményt is említetek. Ki tudnátok fejteni, hogyan kell ezt az előadásban elképzelni, mire számíthatnak a nézők?
SFE: A szenzoriális élményt a különböző interakciókkal igyekszünk létrehozni, melyek történhetnek az előadók és a közönség, illetve a közönség és a fény között. Az immerzív térrel és a mozgások térbehelyezésével kívánunk különleges perspektívákat létrehozni. Illetve lesznek olyan jelenetek, ahol egyfajta fizikális élményt is megosztunk.
C&S: Milyen térben fejti ki legjobban hatását az előadás: szabadtéren vagy zárt közegben?
SFE: Először belső térben, a Trafóban kerül bemutatásra az előadás az Imre Zoltán program keretében a Nemzeti Táncszínház szervezésében, majd több vidéki helyszínen. Ám megálmodtam egy kültéri üres medencében játszódó verziót is, melyet remélhetőleg pár hónap múlva sikerül megvalósítani.
