Anon Anon 
Bacher Ivántól eddig nemhogy nem olvastam semmit, de még nem is hallottam róla, mielőtt a könyvet a kezembe vettem, így lövésem se volt, mire számíthatok. Mindenféle elvárás nélkül kezdtem bele a könyvtárban találomra leemelt könyvbe – tudniillik rengeteg olyan könyvre leltem ezzel a módszerrel, ami azóta is a kedvenceim közé tartozik -, és azt kell mondanom, hogy nem csalódtam. Akár a borító alapján elolvasott könyv kihívásban is helytállna, a bájos Ulpius-os borítók valamiért mindig elnyerik a tetszésemet, de a könyv most a 12., avagy az „Egy novelláskötet” pontot lövi ki a kihívásban.
Minden novella más-más ember életéből ragad ki egy szeletkét. Ezek az emberek a legtöbb novellában panaszaikat mesélik el, mint ahogy az általában a kocsmákban lenni szokott, amikor két pityókás ember egymásra talál. Félreértés ne essék, nem játszódik az egész könyv egy kocsmában, mégis, a lehető legjobb elnevezést kapta a kötet.
Sose gondoltam volna, hogy ennyit lehet beszélni a fröccsről, szociológiai diplomákat lehetne írni arról, hogy egy embernek mennyit változnak alkoholfogyasztási szokásai az évek során, és hogy ez mennyire általánosítható és miért. Ez után a könyv után megfogadtam, hogy figyelni is fogok erre, ha egy hasonló vendéglátói egységbe tévedek.
De tényleg nem csak az alkoholról és annak fogyasztásáról szól a Kocsmazaj, hanem a megállóban a narrátor mellé ülő néni hobbijáról, az ismerősök hétköznapi életéről, komoly eszmecserékről, és gasztronómiáról.
A szerző olyan érzékletesen ír az ételekről, hogy az olvasó szájában összefut a nyál. Mióta elolvastam az Igazi brassói című novellát, várandós nőkre jellemző eltökéltséggel vágyódom egy tányér jó szaftos brassói után.
Olyan dolgok is szóba kerülnek, mint a krónikus orrfújás, ami kifejezetten átélhető, ha valaki egy óriási megfázás közepette olvassa a két egymás utáni novellát, amik a témával foglalkoznak.
Emlékszem, amikor apukámmal kiskoromban mindig beugrottunk „egy kortyra„, és a legkülönbözőbb témákról beszélt ittas és kevésbé ittas bácsi egymással, mintha ők most a világ legfontosabb dolgáról beszélnének, legyen az egy csavarkulcs vagy a legutóbbi politikai botrány. ilyen Bacher Iván Kocsmazaj című könyve is, remek olvasmány, amikor az embernek csak öt perce van, és egy történetre vágyik. Kifejezetten örülök, hogy hónapokkal ezelőtt levettem a könyvtár polcáról ezt a könyvet, és elolvastam. Elgondolkodtató, ugyanakkor mulatságos, mint egy kocsmai beszélgetés.
