Blackphoenix 
Bizonyára senkinek nem kell bemutatni a zseniális William Shakespeare-t, akinek Téli rege (The Winter’s Tale) című drámája hozzásegített az utolsó előtti kihívás teljesítéséhez. Már jó ideje kíváncsi voltam erre a műre, egyik szereplője ugyanis a Harry Potterből ismert Hermione névadója.
Csupán a cím alapján egy havas erdőben játszódó, szép mesére, a Szentivánéji áloméhoz hasonló miliőre, kedves állatokra, tündérekre és manókra is asszociálhatnánk, ám nem szabad elfeledkeznünk róla, hogy kivel állunk szemben… A Téli rege ugyan jóval könnyedebb hangvételű, mint Shakespeare tragédiái, sőt a komédia elemei is fellelhetőek benne, mégis igen csak távol áll a mesétől. A kötelező őrült (vagyis ez esetben csak ideiglenesen elboruló elméjű) uralkodó természetesen nem maradhat ki a történetből; Leontes, Szicília királya már az első felvonás elején színre lép. A rejtélyes Hermione kilétére is hamar fény derül; királynéként igencsak hálátlan szerep jut a hölgynek, férje ugyanis már a kezdet kezdetén megvádolja őt, hogy házasságtörést követett el a szomszédos Bohémia királyával, Polixenesszel. Nem Leontes az első Shakespeare-hős, aki őrületébe belefeledkezve közvetve megöli családját; Hermione és fiuk, Mamillius belehalnak a tortúrába, újszülött lányukat, Perditát pedig, – akinek fattyú mivoltáról az őrjöngő apa teljes bizonyossággal meg van győződve-, egy főúrra bízza, hogy hagyja sorsára az erdőben.
Ám színmű lévén, a Téli rege nem érhet véget feloldozás nélkül. Tizenhat év elteltével Polixenes fia, Florizel beleszeret egy parasztlányba, akinek szépsége és kecsessége meghazudtolni látszik származását. Nem véletlenül. Természetesen a boldog befejezés előtt a másik felbőszült királyi édesapa is hőzöng egy sort a vélt rangkülönbség miatt, és mindent megtesz azért, hogy elválassza a fiatalokat. Az évek során kijózanodó Leontes azonban tárt karokkal fogadja régen elveszett leányát és annak leendő férjét. Még Hermione is visszatér, amikor életre kel a róla mintázott szobor. Ez a mozzanat azonban már túl szép ahhoz, hogy igaz legyen, így interpretáció és olvasói/rendezői fantázia kérdése, mennyire számít a valóság elemének, vagy éppen mennyire álomszerű.
Kedves kis erdei lények meséje helyett tehát egy újabb nagyszerű tragikomédiát olvashatunk William Shakespeare tollából, amely szappanoperákat megszégyenítő mértékben bővelkedik drámai fordulatokban.
