Fráter Zsuzsanna 
Legújabb kihívásunk témájául a 40-es tételt választottam, mely egy olyan könyv elolvasására szólít fel, mely biztosan örömet okoz nekünk. Ezért esett a választásom Barbara Cartland Táncolj át a szívemen (Dance on my heart) című regényére. Ugyanis ha fel akarom vidítani magam, akkor mindig egy vérbeli romantikus lányregényt keresek, s ehhez a legjobb, ha egy Barbara Cartland könyvet emelek le a polcról, mivel ő a műfaj koronázatlan királynője. Ráadásul a grafomán írónőnek, több mint 700 műve jelent meg, így van is miből válogatni. Ezek közül is a legkedveltebbek, s a legkidolgozottabb alkotásai közé tartozik a Táncolj át a szívemen című regénye, mellyel most ismerkedtem meg.
Ha az embernek rossz a kedve és még az időjárás is borúsra fordul, a legjobb, ha bebújik egy jó meleg takaró alá és szerelmes regényt olvas. Én az ilyen időkre szoktam tartogatni a Barbara Cartland könyveket, melyek izgalmas, fordulatos, színes világukkal lebilincselik a képzeletet, s mindig boldog befejezésükkel elfeledtetik az ember búját-baját. Egy ilyen fázós estén vettem a kezembe a Táncolj át a szívemen elnevezésű művét is.
Már a címe is sejteti, hogy itt bizony nem atomfizikai rejtélyekről és görög drámákat megszégyenítő sorstragédiákról lesz szó, hanem valami könnyed, bájos, romantikus történetről.
A regény főhőse Fiona, aki apja halála után kénytelen munkát keresni, hogy el tudja tartani magát. Persze, ez egy fiatal nőnek az 1929-es év Londonjában, a nagy gazdasági világváltság közepette nem könnyű feladat. Hosszas keresgélés után egy éjszakai klubban alkalmazzák, mint táncos hoszteszt. Nos, azért azt hozzá tehetjük, hogy Fiona sem akar megszakadni a munkában, így azért elég szűk területen keresgél, s leginkább külsejének köszönhetően akar érvényesülni a világban.
Persze – mint a Barbara Cartland regényekben mindig – Fiona naiv, ártatlan és rendkívül erkölcsös fiatal lány, aki felháborodik azon, hogy a férfiak olykor nemcsak táncolni akarnak vele, hanem egyéb szolgálatait is megfizetnék… Mégis ez az a hely, ahol rátalál az igazi szerelem. Megismerkedik a jóképű és gazdag Jimmel, akivel szinte azonnal egymásba szeretnek.
Azonban, mint ahogyan a romantikus regényekben általában, a szerelmeseknek rengeteg akadályt kell leküzdeniük, hogy végül egymáséi lehessenek. Jim már vőlegény, aki elkötelezte magát egy másik nő mellett, így szerelmük az első perctől kezdve reménytelennek látszik. Fiona inkább külföldre menekül, hogy ne kelljen más karjaiban látnia kedvesét, s persze rengeteg kalandon és megpróbáltatáson esik át. Sokszor kerül nehéz helyzetbe, de valahogy mindig terem mellette egy gáláns férfi, aki megmenti, s még az erényeire is vigyáz.
Fiona tulajdonképpen a társadalom által kreált nőkép megtestesítője: szép, törékeny, aki csak arra vár, hogy megmentsék. Vajon valóban ilyen a nőideál? Miért nem egy erős és határozott személyiség, aki ura saját életének és nem csak sodródik? Nos, egy vérbeli nő ideálja semmiképpen nem Fiona, de azt kell, hogy mondjam, a férfiaké mindenképpen ő, és ezt Barbara Cartland pontosan tudja. Fiona testesíti meg mindazt, amit a társadalmi konvenciók elvárnak. Ezek szerint egy nő nem lehet önálló, hanem kiszolgáltatottnak kell lennie, és csakis egy férfi segítségével lehet képes normálisan élni az életét… Így a regény hősnője igazán a férfiálmok megtestesítője.
Amíg nincs ott mellette szívszerelme, és újabb gyámolító sincs, Fiona kezd egyre lejjebb csúszni, s végül az alvilág legszennyesebb mocskában találja magát, nincstelenül, fedél nélkül, éhesen, s nem vár rá más csak a halál vagy a prostitúció. Azonban, mint ahogyan lenni szokott, mikor már minden kilátástalan, akkor jelenik meg a hős megmentő, s kiemeli a lányt a bajból. Jim és Fiona újra egymásra találnak, s a végén boldogan élnek, míg meg nem halnak.
Barbara Cartland regénye összességében igazán fordulatos és szórakoztató, s még a giccsbe hajló romantikus részek sem zavaróak. A karakterábrázolása egészen jó, igazán élethű szereplőket tud megformálni.
Ami igazán bosszantó, hogy ez lehetne egy kimondottan jó, társadalomábrázoló mű is, s nem csupán egy romantikus ponyva. Ugyanis Cartland itt a legcsillogóbb pompa és arisztokrácia világából leereszkedik az alvilág mocsarába is. Képet ad a korai drogkereskedelemről, prostitúcióról, az éjszakai bárok világáról. Sajnos, mindezt csak érintőlegesen, vigyázva, nehogy túlságosan a mélyére hatoljon, s mindezt a cukormázas, rózsaszín köntösbe csomagolva. Pedig, ha bátrabban mert volna nyúlni ehhez a témához, egy valóban mély és értékes regény lehetett volna. Így azonban csupán egy a majd hétszáz könnyed, romantikus műve közül, mely szórakoztató, de könnyen felejthető is.
Amiért azonban levettem a polcról, hogy egy kis színt csempészen, egy szürke, hideg napba, arra igazán jó volt. Újra meg kell állapítanom, hogy a romantikus lányregénynél nincs is jobb kedvderítő.
