Az ébredő Erőből a rendező még csupán néhány trailert csepegtetett a szenzációéhes fanoknak – ezt leszámítva az év talán legjobban várt filmjének forgatása gyakorlatilag a világtól hermetikusan elzárva zajlott. A premier közeledtével azonban a Losttal világhírűvé vált J.J. Abrams szíve meglágyulni látszik, és elárult egy-két kulisszatitkot a gyógyíthatatlanul kíváncsi közönségnek.
Kézzelfogható információt ugyan nem kaptunk azzal kapcsolatban, hogy az előzetes végső variációjában Luke Skywalker miért „nem vállalja az arcát” (csupán egy csuklyás alakot láthatunk, aki fémkezét ráteszi R2D2-ra), ám Abrams sejtelmes nyilatkozata után, amelyet az Associated Pressnek adott, miszerint a dolog „nem véletlen”, minden valamirevaló rajongó fantáziája azonnal működésbe lépett. A népes tábor egyik fele afelé hajlik, hogy Luke meghal, míg másik szerint apja nyomdokaiba lépve ő lesz Kylo Ren, az új gonosz. A karaktert megformáló Mark Hamill 2005-ös nyilatkozata arról, hogy szerinte Luke-nak át kellett volna térnie a sötét oldalra, minden esetre táptalajt adhat az utóbbi álláspontnak.
Fény derült emellett arra is, hogy olyan filmre igyekszünk jegyet szerezni, amely még nincs is készen! Noha a forgatások már lezárultak, a vizuális effektekkel kapcsolatos utómunka további 3-4 hétig is elhúzódhat, így még a vágással is hamarabb elkészülnek majd. Egy biztos, Abrams már tűkön ülve várja, hogy Az ébredő Erőben végre minden a helyére kerüljön. A zenét komponáló John Williamst „Istennek”, az audioeffektek és a képkockák összeillesztésének menetét pedig „folyamatos szürreális tapasztalat”-nak nevezte, és nagyon örül, hogy a „mezei”, nem Star Wars-fan mozilátogatók is ennyire kíváncsiak az új részére.
A vérbeli rajongók számára azonban némi üröm lehet az örömben, hogy nem bújhatnak kedvenc karaktereik bőrébe a vetítés alkalmából. Az Egyesült Államokban jó néhány lövöldözésre sor került már mozikban, ezért a Cinemark érthető okokból kifejezetten tiltja a maszkot, arcfestést és a fegyvernek látszó tárgyakat. A magyar nézők kénytelenek lesznek szolidaritást vállalni az amerikaiakkal, ugyanis a Cinema City házirendjében is akad kritikus pont:
„A mozitermekben tilos álarcok és fegyverutánzatok viselése. Továbbá tilos olyan öltözék viselése, amely más nézőkben félelmet kelt.”
Aki tehát Az ébredő Erő premierjén akarta ország-világ előtt felvállalni harcos énjét az végül hoppon marad. Darth Maul, Darth Vader, Luke, Obi-wan Kenobi, egyéb sithek és jedik, illetve rohamosztagosok kizárva, de az új film szereplői, Kylo Ren és Phasma kapitány sem szívesen látott vendégek a vásznon kívül. Aki ennek ellenére makacsul kitart a moziban való cosplaykedés mellett, annak igencsak leszűkültek a lehetőségei; marad Padmé, Leila, a birodalmi tisztek vagy esetleg Jar-Jar Binks.