Már a hónap első fele is igen gazdag volt, ami a februári DVD premierek számát illeti, 18-tól pedig már Oscar-díjra jelölt filmek is a boltok polcaira kerülnek.
A (sz)ex az oka mindennek (Sleeping with Other People, 2015)
Egy egyéjszakás kaland során Lainey (Alison Brie) és Jake (Jason Sudeikis) elveszítik szüzességüket, majd útjaik szétválnak. Mikor évekkel később újra összefutnak, Jake már intrikus nőcsábász, Lainey pedig folyton megcsalja éppen aktuális barátját. Zátonyra futott szerelmi életük miatt az exek kiváló szövetségesekké válnak, akik – kibeszélve mindent a szexről – egyre közelebb kerülnek a testiség és a szerelem vékony határvonalához. Már csak meg kéne állniuk, hogy másokkal is ágyba bújjanak.
Angyali szemek (The Face of an Angel, 2015)
A történet egy újságíró és egy dokumentumfilmes közös nyomozását meséli el. Ahogy egyre mélyebbre ásnak egy fiatal lány meggyilkolásának ügyében, számos ellentmondást fedeznek fel. Bár minden jel arra utal, hogy az első számú gyanúsított az elkövető, hamar rá kell jönniük, hogy semmi sem az, aminek látszik.
Ördögűzés: Deborah Logan története (The Taking, 2014)
Deborah Logan (Jill Larson) Alzheimer-kórban szenved. Mia (Michelle Ang), a fiatal orvostanhallgató és dokumentumfilm készítő csoportja megegyezik a beteg asszonnyal, és annak lányával, hogy dokumentálják a hölgy mindennapjait. A stáb hamarosan ráeszmél, hogy az asszony nem szimplán beteg. Valami megszállta. Valami, ami szörnyű dolgokra kényszeríti.
Szerelem, angolosan (How to Make Love Like an Englishman, 2015)
Richard (Pierce Brosnan), a Cambridge-i Egyetem professzorának élete a nők és az egyéjszakás kalandok körül forog. Miután megismerkedik a fiatal és gyönyörű Kate-tel (Jessica Alba), minden megváltozik, az egykori nőcsábász apaságra adja a fejét. Ám hamarosan megtapasztalja, milyen az, amikor kidobják az embert. Nem kell azonban sokáig egyedül maradnia, egykori kedvese nyakára küldi testvérét, az elbűvölő Oliviát (Salma Hayek), hogy kézben tartsa otthon a dolgokat.
Mentőexpedíció (The Martian, 2015)
Mark Watney (Matt Damon) asztronauta a marsi expedíció közben egy felszíni vihar közepén megsérül, és mivel társai halottnak hiszik, hátrahagyják. De Watney életben marad, és egyedül találja magát sebesülten egy ellenséges bolygón. Elképesztő élniakarásról és találékonyságról tanúságot téve megteremti magának az életfeltételeket a zord környezetben, és a módot, hogy hazaüzenjen. A Földön az egész világ összefog, hogy megmentse a Marson ragadt embert, s a NASA egy igazán eszement, csaknem lehetetlen mentőakciót dolgoz ki a hazajuttatására.
Kész katasztrófa (Trainwreck, 2015)
Még kislánykorában sulykolta bele édesapja Amy fejébe, hogy a monogámia nem életszerű. A lány azóta is az apai jó tanács szerint éli az életét, gátlástalanul, és mindenféle unalmas, fullasztó romantikus elkötelezettségtől mentesen esik bele egyik kapcsolatából a másikba. Egészen addig, míg egy nap legújabb cikkének – Amy egy férfimagazin szerkesztője – “tárgya”, a sármos és sikeres sportorvos Aaron Conners le nem veszi őt a lábáról, s maga is meg nem tapasztalja a szerelmet… vagy mifenét!
BeSZERvezve (American Ultra, 2015)
Mike (Jesse Eisenberg) ránézésre jellegtelen kisvárosi arcnak tűnik, aki állandóan beszívva tengeti a napjait és amikor nem pénztárosként dolgozik, egy soha el nem készülő képregényt rajzolgat egy szuperhős majomról. Leghőbb vágya, hogy egyszer végre leküzdje a pánikrohamát és képes legyen a városhatár táblánál messzebb merészkedni, hogy elvihesse barátnőjét, Phoebe-t (Kristen Stewart) Hawaii-ra. A fiatalok élete azonban egyik napról a másikra megváltozik, amikor kiderül, hogy a fiú – bár maga sem tud róla – egy magasan képzett, halálos alvó ügynök. A múltja azonban utoléri és a sötét titkok elkezdenek felderengeni a múltból, Mike pedig egy veszedelmes kormányzati akció közepén találja magát. A túléléshez minden erejére és ügyességére szüksége less, ami nem lesz egyszerű, tekintve, hogy a sok fűtől alig lát ki a fejéből.
Sicario – A bérgyilkos (Sicario, 2015)
Itt bárkiből lehet gyilkos vagy áldozat. Denis Villeneuve kanadai rendező feszült thrillerében egy különleges alakulat indít hajtóvadászatot egy véreskezű drogbáró elfogására. A mexikói határ felé tartó csapat egy kegyetlen háborúban találja magát, ahol az ellenfél semmilyen szabályt nem tisztel.
Münó, a holdbéli manó (Mune, le gardien de la lune, 2015)
Létezik egy távoli csodálatos világ, ahol a nappalokat és az éjszakákat legendás őrzők vigyázzák. Ők irányítják a Nap és a Hold állandó körforgását, és gondoskodnak arról, hogy éjjel az egyik, nappal a másik ragyogjon az égbolton. A régiek ideje azonban lejárt: a Napnak és a Holdnak új őrzőt kell választania. A Nap választása Szolárra esik, ami nem okoz nagy meglepetést, hiszen a kissé öntelt és magamutogató figura egész életében erre a feladatra készült. Ám amikor a Hold Münót, az apró és kétbalkezes teremtményt jelöli ki őrzőjéül, mindenki felbolydul. Maga Münó sem érti, miért ő lett a kiválasztott, hiszen fél a sötétben, és még a csillagok között sem tud különbséget tenni. Hogyan vigyázhatna ezek után éppen ő a Holdra? Ám a felelősség alól nincs kibúvó.
Bíborhegy (Crimson Peak, 2015)
Egy családi tragédiát követően az ambiciózus írónő hányódik a gyerekkori barátja iránt érzett szerelem és egy rejtélyes idegen csábítása között. A múltja szellemei elől menekülve kiköt egy házban, amely lélegzik, vérzik és emlékezik.
Hotel Transylvania 2 – Ahol még mindig szörnyen jó (Hotel Transylvania 2, 2015)
Drakula, a világ legismertebb vámpírja nem csak egyszerű szörny: a távoli, erdélyi havasok rejtekében, egy ősi kastélyban szállodát üzemeltet, ahol a rémisztgetésbe belefáradt szellemlények megpihenhetnek és végre az emberektől távol pihenhetnek. Ezen kívül még gyermekét egyedül nevelő, aggódó apa is.
Ő és barátai, a sokféle, csak első látásra ijesztő fura figura visszatér, hogy ismét megpróbálja halálra nevettetni nézőit!