Kritikus Kedd KönyvKlub – Lolita (Nabokov)

Vladimir Nabokov Lolita című regénye nagyon ellentmondásos témája ellenére is bekerült a 20. századi klasszikusok közé. A könyv szerepel a Time Magazin legjobb 100 angol nyelvű regényét tartalmazó listáján, melyeket 1923 és 2005 között adtak ki, ami azért érdekes, mert Nabokov, a könyv szerzője orosz anyanyelvű, Lolita című regényét mégis angolul írta meg. A könyv először 1955-ben Párizsban, majd 1958-ban New York-ban és 1959-ben Londonban jelent meg, oroszra csak később fordította le maga a szerző. Két film is készült az alkotásból, először 1962-ben Stanley Kubrick, majd 1997-ben Adrian Lyne rendezésében, azonban mindkettő alapvető hiányosságokkal küzd. Kubrick filmjét teljesen megtépázta a cenzúra, Lyne Lolitájában pedig a lányt játszó színésznő idősebb volt, így épp a lényeg veszett el. A Lolitát természetesen többször színpadra vitték, de operák, balettek és egy Broadway-musical alapjául is szolgált már. A megosztottságból a könyvklubunk tagjai sem maradtak ki. A Lolita két csoportra osztotta a társaságot, vagy imádtuk vagy gyűlöltük.

A Lolita műfaját tekintve tragikomédia, mely a főszereplő, Humbert szemszögéből mutatja be nekünk kettejük történetét, aki a megtestesült megbízhatatlan narrátor. Komolytalan, mindenből viccet csinál, kissé követhetetlen. A 38 éves férfi teljesen megszállottja a 12 éves Dolores Haze-nek, akit ő csak Lolitának hív. A könyvet sokan az irodalom egyik leggyönyörűbben megkomponált regényének tartják, az egyikünk egyenesen költeménynek titulálta, és tökéletesen igaza volt. Nabokov elképesztően bánik a szavakkal, hihetetlen líraisággal adta elő ezt az alapvetően undorító történetet. Talán pont emiatt kijelenthetjük, hogy az igazi irodalom nem a témán, hanem valójában a megfogalmazáson múlik. Ha a szerző képes csodálatossá tenni egy ilyen szerelmi történetet azzal, ahogyan leírja azt, mást is megértünk majd a könyvből a vegytiszta lényegen kívül. Talán látni fogjuk, hogy valójában nem Dolores volt az áldozat, hanem a férfi, és Nórának teljesen igaza volt. Már a neve is egy szánalmas alakot rejt. Kit hívnak már Humbertnek? Lolita a kegyetlen kínzó, Humbert pedig a mazochista. A lánynak az elején persze tetszik, hogy hatással van egy idősebb férfira, de később már úgy érezhetjük, hogy elege van ebből az állapotból. Lolita számára ez egy játék, Humbert pedig komolyan veszi, és pont ez az, ami a fiatal lány számára félelmetessé teszi az egészet. A lány leginkább csak külső szemlélőként van jelen a történetben, ez is bizonyítja, hogy ő és Humbert két teljesen külön világban élnek. Ez a tematika az A legyek urával is hasonlatossá teszi ezt a művet. A szerzők az emberi kegyetlenséget az elméletben még ártatlan gyermekek karakterein keresztül mutatják be. Bogi fogalmazta meg a lényeget tökéletesen: Lolita a kegyetlen kislány, aki odaédesgeti magához a békát, de ahelyett, hogy megcsókolná, inkább megkínozza. Lolita így valós személyből jelképpé avanzsál. Egy függő kapcsolat mindkét félnek lelki sérülést okoz, ráadásul a férfi szerelmes is a lányba. Vajon ez rávetíthető az élet más területeire is, tanulunk valamit Dolores és Humbert kapcsolatából? A valós életben nehéz erre példát találni, ezért muszáj szélesebb skálán gondolkoznunk, amikor ezt a regényt a kezünkbe vesszük.

Ezzel a könyvvel nehéz azonosulni, inkább csak elveszni lehet az irodalmiságában. Nabokov csodálatosan alkot, és még egy olyan beteg történetet is gyönyörűvé tudott alakítani, mint a Lolita. Természetesen ez az oka annak, hogy egy teljességgel megosztó regényről van szó. Középút nincs, vagy utálod, vagy gyűlölöd, de közömbös semmiképp sem tudsz maradni. Személy szerint én a második kategóriába tartozom, minden sorától irtóztam. Az elbeszélés módjáról is nehéz nyilatkozni. Van, akit teljesen magával ragadott a csapongás, van, aki utálta a se eleje se vége megközelítést. De talán pont ezzel nyer Nabokov olvasóközönséget. Úgy ír, hogy mindenképp hatással legyen, mindegy, hogy pozitív vagy negatív.

Nabokov Lolitája valahol a klasszikus és a modern irodalom közötti vékony vonalon helyezkedik el. Elolvasni mindenképp érdemes, már csak azért is, hogy tudjuk, mire fel a nagy hűhó körülötte. Persze, aki például szerette az A nagy Gatsbyt, vagy alapvetően szereti a klasszikus irodalmat, semmiképp se hagyja ki ezt a regényt. A maga idejében hatalmas port kavart a témájával, és bár már edzettebb a gyomrunk, egy pedofil kapcsolatot még mindig nehéz megemészteni.