Blackphoenix 
Az Ádámok és Évák ünnepének főpróbáján alkalmam volt betekinteni a legismertebb bibliai történetek ötletes újrafeldolgozásába, amelyeket általános és középiskolás fiatalok vittek színre a József Attila Színház művészeinek segítségével. Az előadott jeleneteket teljesen áthatotta a múlt és a jelen, az antik és a modern párbeszéde. A színpadon egymást váltották a korhű jelmezeket viselő ifjú művészek, akik az ókori Jeruzsálem szellemét idézték meg és a farmernadrágos színészpalánták, akik kimondatlanul is azt az érzést közvetítették, hogy egyes bibliai történetek éppen annyira aktuálisak ma mint a keletkezésük idején. Emellett – a címhez hűen -, a két nem között dúló harcok és játszmák, szerencsés esetben pedig az egymáshoz vezető út megtalálása is kötelező kellékek kivétel nélkül minden jelenetben.
Már az első történetben, A tékozló fiúban elkezdhetünk ráismerni saját társadalmunk gyengeségeire. Tökéletesen megmutatkozik a párkeresés és a párkapcsolatok végtelen sekélyessége, ahogy a fiú egy bárban szórja a pénzt és fűt-fát ígérget a profi sminkesre és ajakfeltöltésre vágyó lányoknak. Ám amint kiderül, hogy hősünk mennyire hamar csődbe jutott, és a nap zárásaként forró éjszaka helyett pulttakarítás és felmosás vár rá, a hölgyemények azonnal felszívódnak.
Hasonló torzító tükröt tart elénk A kufárok kiűzése a templomból, ahol a rózsafüzérek és szentképek csak a buisness-jéghegy csúcsai, amelyeket egyre inkább hardcore árucikkek követnek. A márkás parfümtől (amelynek árusától szinte egy az egyben ugyanazokat a mondatokat halljuk, mint a plázákban strázsáló vagy lakásokba becsengető, színpadon kívüli kollégáitól) a szexen át egészen a natúr és „bijó” fűig minden megtalálható. Természetesen a jólét és a piaci hangzavar csak addig tart, amíg Jézus meg nem unja a zsivajt és a profán kavalkádot.
Talán Salamon ítéletének története sikerült a legzseniálisabbra; amellett, hogy megtartotta a Bibliában szereplő megindító és szívbe markoló vonásokat, egy igazi komédia is megszületett belőle. Egyszerűen lehetetlen megállni nevetés nélkül, amikor megjelennek a lelkesen selfiző és karattyoló japán turisták, akiknek közvetve az is köszönhető, hogy az édesanya egy percre elfordítja figyelmét gyermekéről. Salamon rendőrfőnök ítélet-parafrázisa, amely egy birkózómeccsre emlékeztet bennünket, szintén nagyon szórakoztató.
A fentiek mellett még Lázár feltámadását emelném ki, amely nem azért különleges, mert találó társadalomkritikát jelenít meg, hanem egyszerűen nagyszerű. A hosszú, fekete ruhát viselő, lelkileg és szellemileg hirtelen évtizedeket érő lányok és a remekül megkomponált koreográfia, amelyben még a lélegzetvétel ritmusa is kulcsszerepet játszik, tökéletesen idézik meg a halált, és a néző szinte együtt utazik át Lázárral a sötét, ismeretlen és megfoghatatlan csarnokon át, hogy visszatérjen életbe.
Ezt a jelenetet leszámítva azonban összességében azt állítanám, a modernizált történetek jobban állnak a fiataloknak, és láthatóan sokkal inkább magukénak érzik, mint az antik részeket, ahol még előfordult egy-egy nyelvbotlás és némi bizonytalanság. Egy főpróbába azonban ennyi még belefér, és mindemellett sok fiatal Ádám és Éva játéka bámulatos volt, és remekül érvényesült a minimalista, szinte egyáltalán nem létező díszletvilágban.
