Anon Anon 
Lehet, hogy a Bajza utca sarkán van egy palota, az viszont biztos, hogy az 1-es villamos óbudai végállomásától rövid hegymászás után elérhető egy csillagvizsgáló. Ezt az intézményt az immáron negyed százada működő Magyar Csillagászati Egyesület (MCSE) tartja életben. Érdemes ellátogatni honlapjukra, illetve hírlevelükre feliratkozni, mert éjszakai csillagnéző kirándulásoktól kezdve a távcsöves bemutatókon át, érdekes előadásokig mindenből részesülhetünk térítésmentesen, avagy néhány száz forintért. A derék csillagászok már többször invitáltak filmklubjuk (az is van nekik) meglátogatására. Most végre úgy álltak a csillagok, hogy eleget tudtunk tenni a felkésésnek.
Talán nem árulunk el nagy titkot, ha leszögezzük: e program keretében a science fiction műfajába tartozó filmes alkotásokat veséznek a résztvevők – természetesen szakértő segítségével. Hiszen ilyesféle filmkockákat bámulva mindannyian feltesszük magunkban a „megtörténhet-e (majd) a valóságban” típusú kérdéseinket. Ezen a július eleji klubesten Tom Hankset és Sandra Bullockot ígérték be nekünk a szervezők, tehát elsődlegesen az Apollo 13 illetve a Gravitáció című mozik elemzését várhattuk.
Pár perces késéssel történő odaérkezésünkkor a jelen lévők egyfajta aperitif gyanánt egy holland, kereskedelmi ízű bemutatófilmet néztek, mely a tervezett Big Brother-típusú Mars-expedíciót volt hivatva propagálni. Megtudtuk: már kétszázezren jelentkeztek a soha vissza nem térő alkalomra – mármint a résztvevők nem térnek soha vissza az anyabolygóra, ehelyett megalapítják az első kolóniát a vörös bolygón. Hogy az amúgy is (visszatérés híján) „alacsony” költségvetést tovább faragják, mindezt egyenes adásban teszik. Mizser Attila csillagász, a beszélgetés vezetője leszögezte: az ötlet bármilyen abszurd (és bármilyen kicsi az esély a 2023-ra tervezett konkrét megvalósulásra), az Új Világot is ilyesfajta soha vissza nem térő emberek népesítették be annak idején.
És azok kései leszármazottai vajon hol tartanak most? Lehet kritizálni e tengeren túli társadalmat, de hogy a tudomány népszerűsítésére sok energiát áldoznak, az tény. Chris Hetfield űrhajósa világűrből válaszolt amerikai iskolás lurkók kérdéseire a következő filmen. A slágernek természetesen a „hogyan kakilunk a súlytalanság állapotában” bizonyult. Azonban sokkal izgalmasabb volt, amikor az űrhajós (a Metallica zenekarban éneklő-gitározó névrokonához méltóan) dalra fakadva a világűrben előadott (egyébként kitűnően) egy David Bowie-számot – gitárja el-elszállt kezéből.
E katarzist követően nekiláttunk az első számú főfogásnak. Emlékeztető gyanánt a (sajnálatosan mindössze) tucatnyi ember megtekintette az Apollo 13 film trailerjét. Talán fölösleges erről bármit is írni, de ez az a filmalkotás, amely azt a bizonyos – műszaki hiba miatt – kis híján balul elsült (eredeti szándék szerint) Holdutazást dolgozza fel dokumentum-filmekre jellemző hitelességgel. A Huston, we have a problem mondat a „kis lépés egy embernek…” kezdetűhöz hasonlóan szállóigévé avanzsált. A film főszereplőjének, Tom Hanksnek becsületére legyen mondva, hogy nem csupán rutinmunkaként élte meg az Apollo 13 forgatását, hanem a színészi játék következményeként valósággal szerelmesévé vált a csillagászatnak. Ennek bizonyságaképpen tudományos filmsorozat producere lett.
Sandra Bullock viszont a hírek szerint depresszióba zuhant a Gravitáció hatására. Mivel (filmbeli) partnerét, George Clooneyt hamar elnyeli a végtelen űr, egymaga vitte vállán a teljes produkciót, s ez mértéken felül kifárasztotta. Az ő esetében a film hatása a csillagok világához való vonzódás kialakulásának szempontjából kontra-produktívnak bizonyult.
Mizser Attila megcsillogtatta kétségkívül meglévő humorérzékét, amikor megállapította: „ehhez a filmhez rengeteg szakértőt alkalmaztak. Mindegyiket meghallgatták, majd azt mondták nekik: ’jól van, akkor most üljél le kávézni’”. Kicsivel később azt is felrótta tréfás hangulatában, hogy Sandránk az űrhajós szerelést úgy húzogatja föl-le, akár egy tornagatyát, majd alkalmanként három másodpercet zsilipel. Az űrhajósok feje – legalábbis a holywoodiak szerint – minduntalan világít. Nyilvánvaló, hogy a forgatás során szükséges megvilágítani a színészek arcát, máskülönben aligha fejeződhetnek ki érzelmek, de a valóságban egy ilyen sisakon belüli világítás igencsak akadályozná a kevésbé világos közegben való tájékozódást.
Azonban nem csak a kritika hangja dominált ezen a nyári estén. A kötetlen beszélgetésen a társaság közös nevezőre talált abban, hogy a Gravitáció IMAX-ben felejthetetlen, sőt, felülmúlhatatlan. Hasonlóan jó érzésekkel távoztunk a filmklubról, igaz, kissé szomorúak voltunk amiatt, hogy idénre már pont ezt a fajta programot nem tervezik a szervezők. De bármi érdekességről tudunk, olvasóinkat tájékoztatni fogjuk, türelmetleneknek pedig: ott a honlap!
