Egészen rendkívülire sikerült a Vígszínház 120. évada, amelynek statisztikáira Eszenyi Enikő ragyogó arccal tekintett vissza a múlt heti sajtótájékoztatón. 575 előadás, 354.869 néző, rengeteg jubiláló darab, többek között A dzsungel könyve, amely húsz éve és a Képzelt beteg, amely tizenöt éve szerepel a műsoron, illetve az idei szezonban az ötvenedik előadást megélő Tévedések vígjátéka, A pestis, A revizor, az Össztánc, A testőr, valamint a szezon legnézettebbje, az Óz, a csodák csodája.
Ráadásul a Vígszínház már egy éve tagja az Európai Színházak Uniójának, így az itthoni sikerek mellett nemzetközi berkekben is egyre több figyelmet kap; Nádas Péter darabja, A találkozások meghívást kapott Kínába, a guangzhoui színházi fesztiválra, Armin Petras német rendezőt pedig Dragomán György Máglya című könyve ihlette meg, amelyet a 2017/18-as szezonban tervez színpadra állítani.
Ám a 121. évadban is rengeteg terv vár megvalósításra, és több új darabot láthatnak majd a nézők. Az olyan irodalmi klasszikusok adaptációjától kezdve, mint a Bűn és bűnhődés, A Pál utcai fiúk vagy a Szentivánéji álom, az újszerű, szókimondó darabokig, mint amilyen a Pentheszileia Program. Ez utóbbi a Németországban élő, fiatal magyar rendező, Kincses Réka műve, aki Magyarországon első alkalommal viszi színre saját drámáját. A fiatal főszereplőnő nem véletlenül kapta a nevét – igazi modern drámahősnő, aki menekülne a szerinte rá váró sors elől és az édesanyjával való, túlságosan szoros és ellentmondásos kapcsolatból. A lány útja szexuális kalandokon, abortuszokon és egy kétségbeesett terápia labirintusán vezet keresztül, ám kérdés, hogy valóban a hőn áhított lelki nyugalom várja-e őt a végén. Pentheszileiát a Vígszínház fiatal tehetsége, Szilágyi Csenge játssza.
A figyelem középpontjában azonban leginkább a Pál utcai fiúk állt, amely Grecsó Krisztián átiratában, A dzsungel könyve sztár-szerzőpárosának, Dés Lászlónak és Geszti Péternek közreműködésével, Marton László rendezésében kerül színpadra. Bár a darab a 121. szezon nagy slágere lesz, máris akadt néhány meghatódott pedagógus, aki levélben köszönte meg ,a becsületről és a barátságról szóló, időálló értékek átadását a diákjainak. Mi is meghallgathattunk két dalt az új csodadarabból, amelyekből annyira sütött a fiatalos tűz és lendület, hogy könnyedén kedvet kap az ember az előadáshoz. Az pedig csak hab a tortán, hogy Fesztbaum Béla alakítja Rácz tanár urat. Nincs más hátra tehát, mint megvenni a színházjegyet és rágni a gittet!