A nyár kezdetével a korongon megjelenő filmek is komoly erősödésbe kezdtek. A Júniusi DVD premierek első felének száma rég nem tapasztalt gazdagságot mutat, s hiába nem a blockbuster – tömeg a legjellemzőbb mindenki talál a sokaságban bőven kedvére való filmet. Ugyanúgy válogathatunk dráma, vígjáték vagy animációs filmek közül és azt is megtudhatjuk milyen amikor a nagyfater elszabadul.
Fúsi (Fúsi, 2015)
A 43 éves Fúsi (Gunnar Jónsson) még mindig az anyjával él. A túlsúlyos, magányos férfit nap mint nap piszkálják emiatt munkahelyén, a helyi repülőtéren, ahol csomagkezelőként dolgozik. Esténként a fő szórakozása az, hogy heavy metal számokat kér a helyi rádió kívánságműsorában, vagy második világháborús csatákat játszik el miniatűr figurákkal. Barátja alig van, életét a napi rutinok teszik ki.
Fúsi élete azonban megváltozik, amikor anyja udvarlója beíratja őt szülinapi ajándékként táncórákra. Itt ismerkedik meg a különc Sjöfnnel (Ilmur Kristjánsdóttir), aki szép lassan kicsalogatja a magányos férfit a csigaházából, Fúsinak pedig nem kell sok, hogy teljesen belehabarodjon a nőbe. Ám hamarosan kiderül, hogy Sjöfn a virgonc felszín alatt legalább annyira sebzett, mint Fúsi.
Aferim! (Aferim!, 2015)
A XIX. századi Havasalföldön játszódó történet főhőse Costandin (Teodor Corban), akit egy cigány rabszolga (Cuzin Toma) megtalálására bérelnek fel. A rabszolga azután szökött meg a bojár földjéről, hogy együtt hált annak feleségével, most bujkál a megtorlás elől. Costandin és fia (Mihai Comănoiu) lóháton vágnak neki az útnak, hogy visszahozzák a szökevényt, útjuk során a fiú végre közelebb kerülhet apjához, akit eddig alig ismert. Constandin próbálja úgy a kemény körülmények közötti túlélésre nevelni a kamaszt, hogy közben emberségre is tanítsa.
A kis herceg (The little Prince, 2015)
Mark Osborne, az Oscar-jelölt Kung Fu Panda rendezője elkészítette Antoine de Saint-Exupéry világhírű meséje, A kis herceg első animációs filmadaptációját. A történet főhőse egy kislány, akit édesanyja nagy erőkkel készít fel a felnőtt életre, ám szigorú menetrend szerint zajló napjaikat megzavarja a furcsa, ám jólelkű szomszéd. A pilóta egy egészen különleges világot mutat meg kis barátjának, ahol bármi lehetséges. Egy világot, mellyel sok évvel ezelőtt a kis herceg ismertette meg őt. A kislány varázslatos utazásra indul saját képzeletében és a kis herceg világában, és rátalál saját gyerekkorára. Itt tanulja meg végül, hogy a világon a legfontosabbak az emberi kapcsolatok, és hogy ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan!
https://www.youtube.com/watch?v=EmVEOtFkKno
Nagyfater elszabadul (Dirty Grandpa, 2016)
Jason Kellyt (Zac Efron) egy hét választja el, hogy feleségül vegye főnöke irányításmániás lányát, és így végre társtulajdonossá váljon apósa ügyvédi irodájába, amivel megkezdődhet kiszámítható, tökéletesnek tűnő élete. Azonban ez a szépen megtervezett jövő egy csapásra veszélybe kerül, mikor Jason szabadszájú nagyapja, Dick (Robert De Niro) csőbe húzza a mit sem sejtő ifjú titánt. Dick a felesége halálát követő napon arra kéri unokáját utazzon el vele Daytonába, ahová a feleségével jártak el minden évben, és ahol éppen a Tavaszi Szünet nevű , vad partijairól híres fesztivál zajlik.
Jason belemegy az ártalmatlannak tűnő kiruccanásba, és nem is sejti, hogy egy megfáradt, zsémbes papper helyett egy energikus, bevállalós nagyfatert kap útitársul, akivel fergeteges egyetemi bulikon lazulnak, eszement kocsmai balhékba keverednek, és dögösebbnél dögösebb csajokkal kavarnak.
https://www.youtube.com/watch?v=0QqHVvun8PY
Login (Login, 2015)
Janka, férje halála után bejelentkezik a férj által használt randi portálra, ahol egymásra találnak Tamással, akinek a lánya lett szerelmi bánatában öngyilkos. A két amatőr elhatározza, hogy megtalálja és kikészíti a szeretteiket elcsábítókét profit. Próbálkozásukat siker koronázza, azonban az érzelmek felborítják a gondosan előkészített tervet és a játék végén már senki sem tudja kivel is van valójában.
A dán lány (The Danish Girl, 2016)
Einar (Eddie Redmayne) és Gerda Wegener (Alicia Vikander) művészházaspár, a férfi nagy sikereket arat tájképeivel. A kevésbé elismert Gerda köztiszteletben álló polgárok portréfestője. Boldog házasságban élnek, bár a személyes és a művészi megvilágosodás eddig mindkettejüket elkerülte. Mindez változni kezd, mert egy napon Gerdának gyorsan be kell fejeznie egy portrét, ezért megkéri a férjét, hogy öltözzön nőnek és legyen a modellje. Az élmény sorsfordító erejű, Einar rájön, hogy Liliként tudja kifejeznie valódi énjét, és elkezd nőként élni. Gerda váratlanul rádöbben, hogy új múzsája lett, a házaspár azonban kénytelen szembenézni a társadalom rosszallásával.
Elköltöznek hazájukból és a jóval toleránsabb Párizsban telepednek le. Gerda karrierje szárnyalni kezd. Házasságuk új tartalmakkal telítődik, de nem minden feszültség nélkül. Gerda azonban folymatosan támogatja párja törekvését, hogy fizikailag is nővé alakulhasson. Egymásnak köszönhetően mindketten bátorságra tesznek szert, hogy merjék vállalni valódi önmagukat.
Barbie: Titkos ügynökök (Barbie: Spy Squad, 2016)
Barbie és legjobb barátnői, Teresa és Renee keményen dolgozó tornászokból beépített titkos ügynökökké válnak ebben az izgalmas, akciódús kalandban! Amikor egy szupertitkos kémügynökség felfigyel a lányok elképesztő tornászi képességeire, megbízzák őket, hogy eredjenek egy drágakövekre specializálódott besurranó tolvaj nyomába, akinek eddig mindig sikerült kereket oldania. Szuper kütyüjeikkel, káprázatos álcáikkal és cuki robotállatkáikkal a lányok bizonyítani próbálják, hogy ügyességgel és csapatmunkával végre lehet hajtani a küldetést. Csajok, akcióra fel!
Sírok között (A Walk Among the Tombstones, 2014)
Matt Scudder (Liam Neeson) new york-i exzsaru, aki most engedély nélküli magánnyomozóként a törvényt megkerülve űzi tevékenységét. Miközben Scudder éppen egy drogcsempész feleségének gyilkosát próbálja elkapni, rájön, hogy egy sorozatgyilkossal van dolga, aki hamarosan újra lecsapni készül. A jó és a rossz közötti határvonal egyre jobban elmosódik, miközben Scudder versenyt fut az idővel, hogy elkapja a deviáns gyilkost, mielőtt újabb áldozatot szed…
https://www.youtube.com/watch?v=mmNfys4LTuI
Gondolj rám (Gondolj rám, 2016)
Dr. Borlainak (Kern András) rutinfeladat, hogy bizonyos betegeivel közölje valamelyes tapintattal azt a rossz hírt, hogy immár csupán megszámlálható mennyiségű napjuk maradt hátra.
Egy szép – vagy inkább csúnya – napon kollégája ővele közli a rossz hírt. A mintaférj, a legszeretőbb apa, a legkedveltebb orvos ekkor ördögi tervet eszel ki: szépen magára haragítja a szeretteit, a gyerekeit, a feleségét (Eszenyi Enikő), az anyját, hogy majd ne okozzon fájdalmat nekik, amikor el kell veszíteniük. Ám amikor már mindenkit lebontott maga körül, és egy emberként azt gondolják róla, hogy egy önző, kibírhatatlan alak, még mindig él, holott az emberi – orvosi – számítás szerint már rég a temetőben kéne lennie…
400 nap (400 Days, 2016)
Négy asztronauta egy szimulációs bevetésen vesz részt, mely során négyszáz napig egy földalatti állomáson tapasztalhatják meg, hogyan hat egy távoli, elhagyatott bolygón az elszigeteltség az ember pszichéjére. Az idő múlásával kétségeik támadnak. Valóban a föld alatt vannak? Tényleg csak egy szimulációs gyakorlatról van szó? A valóság és a fikció összemosódik, mikor már saját épelméjűségükben sem lehetnek biztosak.
https://www.youtube.com/watch?v=ZCIaQst8N8M
A program – Egy legenda bukása (The program, 2015)
Lance Armstrong, a sokszoros Tour de France győztes kerékpáros és világszerte ismert hírességről 2012-ben kiderült, hogy szinte minden eredményét a teljesítményfokozó drogoknak köszönhette. Bukása nem egyszerű botrány volt, hiszen egy egész szervezet állt mögötte, amely fedezte és doppingszerrel látta el. David Walsh azonban mindent feltett arra, hogy lebuktassa ezt a hőst, és végül sikerrel járt.
A világ leghíresebb és legsikeresebb sportemberéből vált a leghírhedtebb csalóvá Lance Armstrong, akinek tündökléséről és bukásáról Stephen Frears rendezett izgalmas filmet.
https://www.youtube.com/watch?v=0yNx2loB2Hk