A nagyváros tikkadt hétvégéin mi sem esne jobban a urbánus léleknek, mint megmártózni a körúton egy medencében, vagy napozni egy jót a Kálvin téren. A lényeg, hogy ne legyen messze, de a nyugalmat nem lehet eléggé megfizetni. És lássuk be, hogy a melegben hatványozottan megnő az idegeskedő emberek száma is, és sajnos, köztük vagyunk mi is. Még akkor is, ha észre se vesszük a stressz jeleit, bizony a feszültség ott van a sürgés-forgásban. Persze nem biztos, hogy csak emiatt vágyakozik az ember kellemes medencékbe, és napolaj illatú barna bőrre, nem véletlen, hogy a belvárosban nem sűrűn találkozunk bikinis lányokkal, miközben koktélokat iszogatnak csurom vizesen. Kiszakadni a város forgatagából sokaknak egyet jelent Csillebérccel, egészen pontosan a csillebérci szabadidőközponttal, ahol a szemfülesek felfedezhetik a „béke szigetét”, a Napozót.
Bár érkezésemkor még nem bújt elő a nap, de a felhők mögött rejtőzve is éreztem égető erejét. Nem estem kétségbe. Tudtam, hogy kiváló idő várható a budai hegyekben, messze a várostól és mégis alig húsz percre a centrumtól. Itt bújik meg, a fák takarásában a – találóan – Napozó névre keresztelt hely. Mint azt elvárhatjuk tőle, fő profilja a napozás élményének biztosítása, melyhez a naptej elengedhetetlen kellék, és amit természetesen otthon felejtettem pakolás közben. Kapva az alkalmon, néhány lány társaságát és kölcsönkért napolaját élvezve kenegettem magam, s közben faggattam őket. Elárulták, hogy rendszeresen járnak a Napozóba, és sokat jelent számukra a hely. A lemezlovas scratch játéka hűsíti az ember elméjét, és a medence kellemes vize a testét. Remek hely egy kis beszélgetésre, úszkálásra, nyugodt és kulturált italozásra egy jó társasággal. Másokat megkérdezve is hasonló véleménnyel voltak a helyről. Egy békés, mini strand a nagyváros széli erdőben, ahol kicsik és nagyok, fiatalok és idősek is megtalálják a helyüket. „Ez a béke szigete, – hangsúlyozta egy fiatal férfi, aki barátaival érkezett – ahova bármikor ki lehet jönni, csak hogy kizárjuk a világot. Mindenkinek csak ajánlani tudom.” Kíváncsian vártam, hogy mit hoz a nap, ha egyáltalán felbukkan az égen, mert a hely méretéhez képest nem voltunk túl sokan a délelőtti órákban. „Általában délután kettőkor jönnek az emberek. – tudtam meg a pult mögött álló üzletvezetőtől – Néha csak csobbannak egyet, meg napoznak, vagy csak a kiszolgálásért jönnek, hogy később bele vessék magukat az éjszakába.” És így is lett, kettő órára jócskán megszaporodtunk és teljesen megváltozott a hely.
Több család találkozóhelye is egyben a csillebérci napozó, de barátságok is köttettek itt. Aki egyszer ellátogatott, az visszavágyik. Ezt érzem magamon is. A hely atmoszférája és a tudat, hogy ott az ember feladata – szó szerint – süttetni a hasát és barnulni, nem engedett el a hétköznapokban sem. És hétvégére újból kényszert érzek a napszemüvegem megragadására és már szólok is az ismerőseimnek, hogy vagy velem tartanak, vagy ne is keressenek. Persze nem csak a pihenni vágyókat csalogatja magához a Napozó. Havonta egyszer helyet ad a CityMatinének is, mely egy egész nyáron át tartó rendezvénysorozat, hatalmas bulikkal és igazi fesztivál hangulattal. A múlt hónapban körülbelül 1000-1500 ember látogatta meg a helyszínt, mely alkalomból a szomszédos telkeket is kibérelték. Ekkor az indiánok uralták a szabadidőközpont területét, de ebben a hónapban a vikingek hódítanak a budai hegyek közt. Bár bárkáikat valószínűleg a rakparton parkoltatják majd – amennyiben a közterület felügyelet engedélyt ad rá – de a valhalla harcosai hatalmas fesztivált terveznek a szárazföldön, érdemes lesz kinézni július 30-án. Másnap pedig minden hős lelkű gall vitézt szeretettel várnak egy regenerációs napozásra és chillezésre. Aztán augusztusban folytatása következik.
De lehetőség van asztaliteniszezni, röplabdázni, gyerekeknek homokozni és különböző elfoglaltságokon részt venni a játszóházban. De érdemes figyelni a Napozó Facebook oldalát is, ahol megtalálhatóak az aktuális programok, melyek természetesen semmiféle kötöttséggel nem járnak. A hely belépős, de egész napos elfoglaltságot nyújt mindenki számára. Ezt ételekkel is elősegítik, mint például a strandok elengedhetetlen lángosával. Az alakjukra és étkezésükre gondosan ügyelő személyek számára különböző glutén mentes ételek is kaphatóak. A jó öreg fröccs, sör és üdítő mellett koktélokkal is szolgálnak és kényelmes napágyakkal. Ha pedig eleget napoztunk, strandoltunk, ettünk és ittunk, a fák árnyékában elhelyezett függőágyakban el is szundíthatunk. Mivel este tíz órakor zár a Napozó, így nem kell kapkodni a pakolással, ha már nem tűz a nap és még tömegközlekedéssel is könnyedén vissza lehet jutni a nagyvárosi forgatagba.
Mindenkinek ajánlani tudom a helyet. Aki a nyugalmat keresi, az a hétköznapokban tervezze csillabérci kirándulását. De a haverokkal, vagy a családdal is remek hétvégi programokkal szolgál, melyek közt a jóga, fitnesz, strandolimpia és más izgalmas tevékenység szerepel, Budapest egyedülálló strand bárjában.