Anon Anon 
A Suicide Squad – Öngyilkos osztag (Suicide Squad, 2016) tökéletes példája annak, amikor valamit annyira túlhájpolnak, hogy végül szinte lehetetlen megfelelni az elvárásoknak. Egy évig húzták az agyunkat különböző képekkel, teaserekkel és előzetesekkel, hogy aztán kapjunk egy igazi popcorn filmet. De, hogy mégis minek köszönhető ez a megosztott fogadtatás, azt BB kollégámmal boncolgattuk.
Chino
A Suicide Squad – Öngyilkos osztag (Suicide Squad, 2016) megalkotásával a DC Comics ebben a kiélezett képregény adaptációs versenyben egy merőben szokatlan médiummal kívánt rálicitálni a Marvelre. Az ötlet önmagában kiválónak tűnt, a táptalaj alapján sikerre volt ítélve, David Ayerék azonban ezt a ziccert is ki tudták hagyni. Hogy hol rontották el? Erre nehéz egyértelmű választ adni, de valami nagyon kisiklott. Már a forgatókönyv is igen koncepciótlanra sikerült, pontosan olyan lett amilyet hat hét leforgatása alatt kell megírni. Stílustalan, sekélyes és unalomig elcsépelt. Ez azonban még nem lett volna komoly hiba. Már a kezdetektől fogva tudni lehetett, hogy a Suicide Squad-ot nem a sztorija miatt fogjuk kedvelni. Ami valamennyire felmenti Ayert az a stúdió pénzéhsége. A DC/Warner házasság újra rosszul sült el, a PG13-as besorolással egy ilyesfajta mozinak az igazi esszenciáját veszik el. Szociopata, emberevő, kegyetlen gyilkosok ténykedését egy brutális atmoszférában 12-es karikával képtelenség hatékonyan kibontakoztatni. Nem arról van szó, hogy egy vérben fürdő, káromkodásokkal telített mozi lett volna az ideális, de ez már a másik véglet. Ezen a ponton kissé ki is herélték a filmet. Ennek ellenére sokkal többet ki lehetett volna hozni, mint egy jellegtelen szuperhősmozi.
A casting szerencsére nagymértékben menti a filmet. David Ayer összetákolt szuperhősös piszkos tizenkettőjét leginkább a karakterek választják el egy jókora fércmunkától. Nyilvánvaló, hogy kezdettől fogva erre a szegmensre épül Suicide Squad – Öngyilkos osztag, nekik kellett eladni a mozit. Ugyanakkor a hatalmas bakiktól ez sem mentesíti az alkotókat. A karakterek közül egyértelműen Margot Robbie (A Wall Street farkasa, 2013) Harley Quinn és Will Smith (Legenda vagyok, 2007) Deadshot párosa viszi a prímet. A duó már a Focusban (Focus: A látszat csal, 2015) összecsiszolódott s ezúttal sincs ez másképp. Mindez annak ellenére is helytálló, hogy sok közös jelenetről nem beszélhetünk. Will Smith csípőből hozza az emberfeletti képességekkel felruházott bérgyilkost, ugyanakkor nem csak egy szimpla akcióhőst látunk a vásznon. A szentimentális, gyermekéhez ragaszkodó oldalát ugyan kicsit túlzásba vitték, de nem szolgálna meglepetéssel, ha nemsokára egy spin off-ban látnánk viszont. Ez Margot Robbie Harley Quinn-jéről már kész tényként kezelhető. Joker (Jared Leto) egykori pszichiátere és egyben szívszerelme egyszerűen parádés. Robbie egyszerűen lubickol az egyszerre bárgyú és kissé pszichopata szöszi szerepében, a film legjobb és legszórakoztatóbb pillanatait is neki köszönhetjük. De ha már Joker szóba került. A Jared Leto (Rekviem egy álomért, 2000) által alakított legendás figura köré már az első karakterképek megjelenése óta egyfajta franchise épült, a vásznon azonban nem táncolt az ördöggel sápadt holdfénynél. Egy túlságosan erőltetett, teátrális, ripacskodó bohóc köszönt vissza ránk, ráadásul korrekt szerep helyett már-már cameot osztottak rá. Ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy az ő „beugrása” volt a filmben az egyik legütősebb jelenet. Sosem gondoltam volna, hogy ilyen megfogalmazódik bennem, de a Jai Courtney (Terminator Genisys, 2015) igazán üde színfoltot jelentett, olyannyira, hogy Captain Boomerangból többet is el tudtam volna viselni. Ayer aljas nyolcasának többi tagja elég felemásra sikerült. Killer Crokról (Adewale Akinnuoye-Agbaje) szinte meg is felejtkezünk útközben, olyannyira háttérbe szorították. Nem mellesleg a szuperkatona Rick Flag (Joel Kinnaman) és a lélekszívó karddal hadonászó szárnysegédje (Karen Fukhara) sem tett túl mély benyomást rám. Illik viszont megemlékezni a piromán El Diabloról (Jay Hernandez), aki drámaiságával nagyon kirí a filmből, pedig potenciál bőven volt benne.
A forgatókönyv, de már maga a rendezés is, nagyon kitolt a karakterekkel. Ahelyett, hogy szépen kiteljesednének, inkább a képünkbe nyomták őket összekapkodott, hosszabb-rövidebb flashbackekkel. Arról nem is beszélve, hogy folyamatosan nyomatni kell a nézőbe, hogy ők valójában rosszfiúk, nehogy elfelejtkezzünk róla. Ez szoros összefüggésben áll magával a sztorival, ami valljuk be nem sikerült túl fantáziadúsra. Pedig Ayer már bizonyította, hogy tud ő, ha akar. A Haraggal (Fury, 2014) sikerült egy igen szórakoztató, kreatív mozit készíteni. Ez esetben viszont gyakorlatilag lemásolta a Piszkos tizenkettőt (The Dirty Dozen) és átültette a manapság divatos szuperhősmozik zsánerébe. A DC Comics S.H.I.E.L.D.-je Amanda Waller (Viola Davis) vezetésével felállít egy különleges csapatot emberfeletti képességekkel rendelkező szuperhősökből különleges problémák elhárítására. Ez idáig a szokásos recept. Csakhogy őket a szigorúan őrzött börtönökből verbuválják, hogy ha balul sül el valami a balhét rájuk verhessék. Persze egyből beüt a gebasz, egy archeológust megszállt, istenként tisztelt boszorkány fivérét kiszabadítva a világ elpusztítására tör. A szedett-vedett csapat néhány kommandóssal pedig elindul, hogy egy pálfordulás után megmentse a világot. Dióhéjban ennyi a történet, a többi csak hanyagolható részlet.
Ezzel nem is lenne semmi baj, van idő és lehetőség, hogy a karakterek kibontakozzanak, beindulhasson a bugi s olykor sikerül is ebből valami komolyat kihozni. Vannak jó ütős szövegek, a kémia is rendben van a szereplők között, de az a vagányság, ami igazán kiemelné a jó iparosmunkák közül hiánycikk. A mozi többnyire a megszokott frázisokkal dolgozik, jönnek a tizenkettő egy tucat ellenfelek, akiket hőseink egy-egy golyóval vagy baseball ütővel fogadnak, majd a film végi CGI-akció orgia egy kis drámával fűszerezve. Egy kicsit több kreativitással egy nagyon ütős produkciót ki lehetett volna hozni. Ami személy szerint nagyon hiányzott, hogy nem engedték szabadjára a szereplőket. Hadd randalírozzanak kedvükre, kapjanak egy kis teret! Ami viszont elvitathatatlan, az az atmoszféra megteremtése. Tökéletes környezetet álmodtak vászonra, amibe gond nélkül beleágyazhatták a karaktereket. Ezért nagy piros pont jár, ahogy filmzenével kapcsolatba is. Nem egy kommersz aláfestéssel találkoztunk, a Creedance-től kezdve, Eminemen keresztül a Queen Bohemian Rhapsody-jáig nemcsak a nívó bizonyul magasnak, hanem fantasztikus precizitással illenek a jelenetekbe.
A Suicide Squad – Öngyilkos osztag igazán nagyot üthetett volna, amit joggal vártunk el az esztendő egyik leginkább várt mozijától. David Ayer azonban túl nagyot markolt és keveset fogott, egy fantasztikus alapanyagból sikerült egy közepes popcorn-mozit kreálni. A DC amúgy sem túl szerencsés rendezőválasztás terén, talán a túlzott felelősség nem engedte kibontakozni az alkotót. Hiszen a mozit olyan hype előzte meg, ami még a Batman Superman ellen: Az igazság hajnalán (Batman v Superman: Dawn of Justice, 2016) is túltesz. Mindenesetre reméljük, hogy a Wonder Woman és az Igazság Ligája valamennyire kozmetikáz a DC hírnevén az utóbbi két dobásuk után, de talán a Harley Quinn spin-off vagy a Suicide Squad: Öngyilkos osztag folytatása lesz ami igazán kiköszörüli a csorbát.
BB:
Hiába éljük a képregény adaptációk virágkorát, ezzel elkerülhetetlenül beléptünk a tömeggyártás korszakába is, így nem is csoda, hogy filmről-filmre egyre nehezebb valami új ötlettel előállni a műfajban.
David Ayer ezt mégis megpróbálta, és összehozott nekünk egy olyan filmet, ahol a rosszfiúk harcolnak a rosszabb fiúk ellen. Ráadásul a megszokott komoly, drámai DC-s hangulatot is megpróbálta lecserélni egy vagányabb, még mindig sötét tónusú, de rikító neonfényekkel telespékelt atmoszférára. Ez az elgondolás mind szép és jó volt, és működött is mindaddig, amíg csak trailerek és részletek erejéig kellett prezentálni. Egy teljes műsoridőnyi vagányságra azonban sajnos nem futotta az elképzelésből.
De ha adott egy jó alapötlet, rengeteg jó színész, egy sikeres író/rendező, és az előzetesek alapján a látványban sincs hiba, mégis hol hasalt el a film? Itt jön képbe a tömeggyártás átka, és a kötött határidők. Le se tagadhatták volna, hogy a filmet egy pár hét alatt összedobott forgatókönyvön alapul. Továbbá nem hiszem, ha előkaptak volna néhány kiadást az eredeti képregényből, nem tudtak volna valami jobb, frappánsabb sztorival előállni. Először is a filmből eltelik szűk fél óra azzal, hogy nagyon felületesen megismerjük az osztag szedett-vedett tagjait, és ez a felületes ismeretség nem sokat mélyül a film végéig. Értem én, hogy túl sok karakterrel kell elszámolni egy filmen belül, de ezzel az egyik tag drámájából ugrunk a másikéba pár mondat erejéig. Ezzel a történetvezetéssel Ayer csak azt érte el, hogy igazán egyikkel se tudtunk azonosulni. Erre a legjobb példa El Diablo (Jay Hernandez) története, amire egy órán keresztül csak utalgatnak, majd egy gyors flashback-kel és néhány mondattal le is tudják az egészet. Ha már El Diablo-nál tartunk. Habár még sosem rendeztem filmet, de ha adott egy karakterem, aki így tud zsonglőrködni a tűzzel, sokkal többet játszanék a képességével és látványosabb jeleneteket adnék neki. Ez is azt az elméletemet támasztja alá, hogy a jelenetek nem lettek kellőképpen kidolgozva, a felületes párbeszédekről nem is beszélve.
Annyi potenciál volt a filmben és a karakterekben, és valahogy egyiket se használták ki kellőképpen. Gyilkos Krok (Adewale Akinuoye-Agbaje) éppen hogy benne van a sztoriban, Katana (Karen Fukuhara) néha megsuhogtatja a kardját. Bumerángnak (Jai Courtney) csak a rózsaszín nyuszija maradt meg, Rick Flag (Joel Kinnaman) pedig a tipikus G.I. Joe, némi romantikus fűszerezéssel. Cara Delevigne Boszorkányára pedig egyrészt azért nem térnék ki, mert nem akarok spoilerezni, másrészt pont olyan semmilyen volt, amilyenre számítottam.
A két legjobban kidolgozott karakter Margot Robbie Harley Quinn-je és Will Smith Deadshot-ja volt. Az utóbbi meglepően jól sikerült, bevallom a filmmel kapcsolatos legnagyobb félelmem Will Smith volt, aki elég zsákbamacska színész. De meglepően jól játszotta Deadshotot, nem volt túl sok idegesítő beszólása, őszintén megvallva nála kicsit untam egy idő után a lánya utáni vágyakozást. Például az álljunk meg a kirakatban a kislánymodell előtt bevetés közben egy teljesen felesleges jelenet volt.
Aki általában ellopta jeleneteket, az Harley Quinn volt, bár nem volt nehéz dolga. Már csak a karakterből kifolyólag is ő a legharsányabb és legkiszámíthatatlanabb tagja a csapatnak, de mintha vele se mertek volna nagyon kilépni a komfortzónából. Egy ennél sokkal elvakultabb és őrültebb Harley még talán meg is menthette volna az amúgy leginkább semmiről szóló filmet.
Ezzel mind nem is lenne baj, ha megkaptuk volna azokat a becstelen gonosztevőket, akiket ígértek. Ehelyett kaptunk egy csapat nagyon is humánus rosszfiút – és lányt -, akik csak hangoztatják, hogy ők mennyire rosszak, de azt szakadatlanul. Ennek erősítésén még a dekadens zene se segített sokat. Ez ugyanakkor a film legerősebb oldala, mert a soundtrack igazán jól sikerült, mint ahogy Steven Price filmzenéje is. Jokerre is szívesen kitérnék, mivel tudom, hogy a legtöbb embert Jared Leto alakítása érdekel, de sajnos abból, amit ebben a filmben láthattunk belőle túl sok következtetést nem lehetett levonni. Remélhetőleg a tervezett Harley Quinn filmben jobban kibontakozik egy az új gengszer-Joker és Quinn karakterével is merészebbek lesznek, de ez már más téma.
Összességében úgy érzem, hogy nem az új irányelvvel van a probléma a DC háza táján. Inkább kidolgozatlansággal, és azzal, hogy túl gyorsan akarják a Marvel-t utolérni, vagy inkább elé vágni, és ez bizony a minőség kárára megy.
A Suicide Squad – Öngyilkos osztag nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, de azért nem is lett az év legrosszabb és legunalmasabb képregény filmje.
Összességében úgy érzem, hogy nem az új irányelvvel van a probléma a DC háza táján, inkább kidolgozatlansággal. Továbbá azzal, hogy túl gyorsan akarják a Marvel-t utolérni, vagy inkább elé vágni, és ez bizony a minőség kárára megy. A Suicide Squad nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, de azért nem is lett az év legrosszabb és legunalmasabb képregény filmje.
Értékelés:
Chino: 70/100
BB: 75/100
IMDb: 7,4
Mafab: 56
