A Thunder Road egy 12 perces rövidfilm egy férfi gyászbeszédéről, melyet az édesanyja temetésén ad. Lenyűgöző, hihetetlenül sokatmondó, fájdalmas és humoros. Így lesz egy bormámoros este ötletéből zsűri nagydíjas rövidfilm a Sundance Filmfesztiválon.
Ez a 12 perc minden gyomorszorító, könnyfakasztó és nevettető pillanatát bemutatja annak a gyászbeszédnek, amit egy rendőr, James (Jim Cummings) mond el az édesanyja temetésén. James az elragadó ügyetlenségtől kezdve az őszinte gyötrelemig mindent megmutat nekünk, így az egész beszéd a fennköltség és nevetségesség közötti vékony határon egyensúlyoz. A hab a tortán az, mikor elénekli édesanyja kedvenc számát Bruce Springsteentől, a Thunder Roadot. És teszi mindezt egyetlen, vágatlan felvételen. Jim Cummings tehetsége egészen elképesztő.
A Thunder Road rövidfilm ötlete teljesen véletlenül született meg Cummings agyában. Részegen meghallotta a számot a rádióban, és mivel ez az ő anyukájának kedvenc száma is, tudta a dalszöveget, hiszen rengetegszer végig kellett már hallgatnia. Ekkor tudatosult benne, hogy az ő édesanyja is ugyanezt élte át a szüleivel. Ilyenkor jön el az a pont, amikor rájössz, milyen rosszul bántál néha a szüleiddel, és milyen nehéz lehetett ez nekik.
Cummings erre alapozta az egész rövidfilmet. Egy rendőr, aki az anyja kedvenc számát énekli a temetésén, és mivel millió érzelem bombázza egyszerre olyankor az embert, elrontja. Ez óriási kihívást jelent. Cummings azelőtt csak egyszer szerepelt filmen, de mindenképp ő akarta játszani a főhőst. Azért döntött egyetlen felvétel mellett, mert ha vágásokra szedi, az inkább egy nagyon bizarr temetési videó lenne, nem egy élmény leírása, amin egyszer sajnos mindannyian keresztülmegyünk.
Ez a fajta filmforgatás alacsonyan tartja a költségeket is, de Cummings 4000 dollárja nem volt elég az egészre. Merész lépésre szánta el magát, és eladta a jegygyűrűket, amiket a volt feleségével hordtak. Ez hozott még 3000 dollárt. A sors fintoraként az anyukája segítette ki a maradék 1000 dollárral.
Cummings úgy tekint a rövidfilmre, mint egy levélre az édesanyjához, amiben bocsánatot kér tőle, amiért rossz gyerek volt, és megmutatja neki, mennyire mélyen szereti. A rendező mindig munkába menet gyakorolta a gyászbeszédet, a koreográfiában pedig Kathryn Burns volt segítségére. A Thunder Roadot 2015-ben forgatták Pasadenában, a közönségben pedig batárok és teljesen idegenek egyaránt helyet kaptak (a Craigslist jól jött a válogatáskor). A legtöbb mellékszereplőnek fogalma sem volt róla, hogy mit fognak látni. Cummings annyit mondott el nekik, hogy egy rendőr beszédét kell végighallgatniuk. Hatszor kezdték újra a felvételt, ebből kétszer azért, mert a közönség nevetésben tört ki.
Ekkor következett a Sundance, és a Thunder Road mindent magasan túlszárnyalt. Keegan-Michael Key mestermunkának titulálta mind a rendezést és színészi játékot illetően. Cummings azóta is folyamatosan dolgozik, beleszeretett a rövidfilmes műfajba.
Fontos ez a fajta elismerés, hiszen egy gyakorlatlan színészről beszélünk, aki elképesztő alakítást nyújtott egy olyan szerepben, mely folyamatos érzelmi hullámvölgyek bemutatását igényli, azonban Cummings számára nem ez volt a lényeg. A Thunder Road óriási hatással volt az édesanyjával való kapcsolatára is, aki egészen addig nem látta, míg be nem kerültek vele a Sundance-re.
Mikor először végignéztem, nem tudtam hova tenni az élményt. Eszembe juttatta a saját anyukámat, hogy még mindig hajlamos vagyok úgy viselkedni vele, mint öt éves koromban, és veszekszünk, és kibékülünk utána, de ez így természetes. Apukám emléke is felrémlett bennem, és hazudnék, ha azt mondanám, nem jött rám a sírás miatta, de ez a rövidfilm képes volt megmutatni nekem azt, hogy bár sok szerettünket elveszítjük életünk során, és talán vannak olyan dolgok, amiket nem mondunk el nekik időben, rájövünk, hol hibáztunk, ami elvezet oda, hogy megbocsássunk magunknak. Ez a legfontosabb. Sokmindent nem kapunk vissza, de amíg van rá lehetőségünk, öleljük meg a szüleinket.
Le a kalappal, Jim Cummings!
Thunder Road from Jim Cummings on Vimeo.