Idén rengeteg, jobbnál jobb film jelent meg, és azzal a jó hírrel szolgálhatok, hogy még nincs vége az évnek. Tom Hanks, Marion Cotillard és Felicity Jones kap főszerepet (szó szerinti értelemben is) az év utolsó hónapjaiban. Lesz itt dráma, kacagás és akció is bőven. Nézzük is meg időrendi sorrendben, hogy mely filmek várnak még ránk.
Sully
2009. január 15-én járunk. Egy pilóta – Chesley „Sully” Sullenberger – napi rutinját végzi, és felszáll New York városában, hogy 155 emberrel a fedélzeten Charlotte-ba repüljön. De alig jártak 820 méter magasan, amikor egy csapat vadlúd keresztezte a gép útját. Az ütközés a hajtóművek teljes leállását okozta. Sully kapitánynak és Skiles elsőtisztjének ekkor egy félórás vészhelyzeti lista pontjait kellett volna végrehajtania, de a föld közelebb volt. Egy ilyen szorult helyzetben mégis higgadtan döntött a két tapasztalt pilóta és olyan leszállást hajtottak végre, melyet máig tanítanak az akadémián. Azonban a média kikezdte hősünket, aki kénytelen volt hátrahagyni karrierjét. A film a 1549-es US Arlines járat történetét meséli el szeptember 8-tól, Tom Hanks főszereplésével, Clint Eastwood rendezésében.
Bridget Jones’s Baby
Renée Zellweger ismét visszatér, mint Bridget Jones, az angol publicista, szingli nő. De most nem az a kérdés, hogy egyedülálló marad-e, hanem az, hogy kitől lesz gyermeke. Mert hogy várandós a történet szerint. Jack Qwant – Patrick Dempsey – és Bridget régi barátja, Mark Darcy – Colin Firth – az apajelöltek. De ki tudja még mit, vagy kit tartogat számunkra a szerelmi komikum harmadik felvonása szeptember 15-én.
Sausage Party
Seth Rogen-től és Jona Hill-től nem állnak távol az abszurd történetek és a trágár humor. Ezt újra bemutatják a kolbászok bálján. Ezek a kis ártatlan húsrudak sok mindent gondolnak az életről, és várják a nagy kalandot, melynek egyik megállóhelye a bevásárlóközpont. Azt viszont nem sejtik, hogy az óriási emberek brutálisan meg fogják őket nyúzni és feldarabolva megsütni. Ahogy azt a csapattól megszoktuk, egy őszinte, szókimondó, az embereknek görbetükröt felállító filmet kapunk október 6-án. Természetesen nyakon öntve egy hatalmas adag humorral.
Inferno
Először a Da Vinci Code, majd az Angels and Demons, és október 13-án, Dan Brown sikertörténetének harmadik epizódja, az Inferno is megérkezik hazánkba. Robert Langdon – Tom Hanks – a szimbólumok nagymestere, aki eddig kétszer mentette meg a világot Mickey egeres karórával a csuklóján, idén is szembenéz sorsával. De most egy kis hátránnyal indul, ugyanis egy olasz kórházban ébred fel amnéziásan. Dr. Sienna Brooks – Felicity Jones – lesz segítségére, akivel beutazza Európát az emlékeit kutatva, s közben feladatuk lesz egy őrült megfékezése, hogy vírusával elárassza a világot.
Doctor Strange
Az 1980-as évek óta próbálkoznak Doctor Strange filmel, de eddig nem volt átütő erejű egyik adaptáviója sem a Marvel képregényhősének. A történet szerint Dr. Stephen Strange (Benedict Cumberbatch), a világ legmenőbb idegsebésze, karrierje végét jelentő sérülést szerez egy autóbalesetben és gyógyulása érdekében utazásra indul. Találkozik az Ősvarázslóval, aki bevezeti őt a mágia művészetébe november 3-án.
Barbie: Starlight Adventure
Barbie, a galaxis hercegnője, még az idén felpattan Marty McFly-tól kölcsönzött légdeszkájára, hogy újonnan szerzett barátaival megmentse a csillagokat. Természetesen a szívére hallgatva ismét rájön, hogy azzá válhat, akit már régóta vár a birodalom: ő lehet az egész galaxis uralkodója. A zenés, táncos, animációs kaland november 10-én érkezik meg a csillagok közül a vásznakra.
Arrival
Egy nap ismeretlen tárgy zuhan a földre. Veszélyes? Ártalmatlan? Ismerkedni akar? Segítségre szorul? Honnan tudhatjuk mik a szándékai és hogy mi hogyan álljunk hozzá? A film egy ilyen szituációt igyekszik bemutatni, melyben Amy Adams, mint Dr. Louise Banks, nyelvész tudós próbálja meg felvenni a kapcsolatot ebben a harmadik típusú találkozásban november 11-én.
Allied
Történetünk a második világháború idején játszódik. Max Vatan (Brad Pitt) és Marianne Beausejour (Marion Cotillard) két kém, akiknek az a feladata, hogy likvidáljanak egy náci tisztet. A bevetés veszélyei közelebb hozzák egymáshoz a két személyt, olyannyira, hogy egymásba szeretnek, összeházasodnak és gyermekük is születik. Ám nem várt fordulatot vesz az életük. Max fülest kap nejéről és teljesen felfordul az élete, mikor kiderül, hogy a nő, akit szeret, egy náci kettős ügynök. A háborús filmdráma december 1-jén debütál Magyarországon.
Rogue One: A Star Wars Story
A „zsivány egyes” története ismét egy messzi-messzi galaxisba hívja a nézőket december 15-én, de nem a megszokott módon. Ez egy spin-off része a Star Wars univerzumnak, mely a Halálcsillag tervrajzának megszerzését meséli el, mely koránt sem volt egyszerű vállalkozás. Az akci veszélyes volt és a negyedik epizód szerint nem egy szövetséges halt meg az információk megszerzése közben. Jyn Erso (Felicity Jones) kapja meg a küldetést ám fogalma sincs, hogy az akivel szembehelyezkedik olyan erőt képvisel, melyet ő maga el sem tud képzelni.
Assassin’s Creed
Ha az ősöd egy bérgyilkos szekta tagja volt, akkor vigyázz, mert rád is ez a sors várhat! Az Assassin’s Creed videójáték filmes adaptációja Callum Lynch emlékeit használja fel, hogy a 15. századi Spanyolországba vezessen minket, ahol Aguilar de Nerha bőrébe bújva felveszi a harcot a keresztes lovagrend misztikus erejével. De ez a harc nem csak a múltban, hanem a jelenben is folyik, hisz az emlékek segítségével legyőzhetik a templomosokat napjainkban is. Egészen pontosan december 29-től.
A következő év is tartogat meglepetéseket, azonban, mindent a maga idejében! Egyenlőre emésszük meg ezt a listát, mert erős a felhozatal és ezek csak a nagyobb címek.