Fráter Zsuzsanna 
Forrás: Pesti Magyar Színház
Igazi legendával kezdte az új évadot a Pesti Magyar Színház, ugyanis első premierjén Dobozy Imre komédiáját, A tizedes meg a többieket mutatták be Lengyel Ferenc rendezésében. A nagyszerű darab több mint ötven évvel ezelőtt, 1965-ben a Keleti Márton rendezte filmmel vált híressé és mára már kultikussá. A filmben elhangzó „Az oroszok már a spájzban vannak” vagy a „Mert mi mindig zabálunk – magyar átok” mondatok azóta szállóigévé váltak. A darab érdekessége, hogy a benne játszó egykori színészóriások, mint például Sinkovits Imre vagy Major Tamás, abban az időben szintén a Magyar Színház (akkoriban Nemzeti Színház) épületében dolgoztak.
A tizedes meg a többiek premier előadásaira zsúfolásig megtelt a nézőtér, s a közönség izgatottan várta a filmen oly kedves vígjáték Lengyel Ferenc által rendezett színpadi előadását. Nem lepett meg ez a nagy érdeklődés egy ilyen kultikus művel kapcsolatban, én azonban Keleti Márton alkotását még nagyon régen, valamikor gyermekfejjel láttam, így mondhatni „szűz szemmel” készültem megnézni a darabot. Persze, nekem is voltak előfeltevéseim a komédiával kapcsolatban, de leginkább csak puszta kíváncsiság vezetett. Leginkább az érdekelt, hogy majd öten év után mennyire tud friss lenni, vagy akár újat mondani egy ennyire politikai ideológiákkal terhes korszakban játszódó darab. Kicsit féltem attól, hogy csupán nosztalgiázni próbál, s nem lesz képes megújulni, azonban feleslegesnek bizonyult ettől tartanom.
A darab története a II. világháború vége felé játszódik, amikor a Magyarországon harcoló felek egyre fáradtabbak, kimerültebbek, és egyre kevesebben akarnak önként és dalolva a frontra menni. A komédia főhőse, a tizedes (Bede-Fazekas Szabolcs) is azért oson be egy kastélyba, hogy végre megpihenhessen a frontvonalak között. Ám nemsokára kiderül, hogy a kastély más katonaszökevényeknek is a tanyája, és ezekből az ágrólszakadtakból ügyes, ravasz csapatot kellene kovácsolnia a túlélésük érdekében. Ugyanis az először elhagyatottnak tűnő kastély hamarosan nagyon is forgalmas hellyé válik. Megjelenik az összes küzdő fél az utolsó erőikkel harcoló náciktól kezdve a bevonuló szovjet katonákig, és a bujkálóknak meg kell próbálniuk lavírozni a különböző ideológiák és katonai alakulatok között az életben maradásukért.
A vészterhes háttér és az élet-halál harc ellenére a darab igazi komédia. Szívből nevetünk, pedig a kastélyon kívül dübörögnek az ágyúk. A katonák éhesen és fázva vonszolják magukat, miközben értelmetlen harcukat vívják embertelen ideológiákért. Mindezek a problémák ott vannak Dobozy komédiájában, de beburkolva humorral, erőteljes iróniával. Azonban ezek a poénok nem otrombák és közönségesek, hanem a szellemesség legmagasabb fokát képviselik: az intellektuális humort. Persze alapvetően jellem és helyzet komikumra alapoz, de nagyon erőteljesen kihasználja a nyelv játékosságát és erre is épít. Számomra ez a darab legnagyobb erőssége, hiszen a nyelvi humor képviseli az igazi szellemességet.
A darab tempója feszes, nincsenek üresjáratok, kitérők, felesleges mellékszálak. A klasszikus drámai hagyományokat követi a tér, idő, cselekmény egységét tekintve. A helyszín végig a kastély ebédlője, minden esemény itt történik, a kinti történésekről a szereplőktől értesülünk. A feszültség szinte folyamatos, hiszen hőseink újabb és újabb bonyodalomba keverednek, amelyből leleménnyel és sok szerencsével tudnak csak kilábalni.
A komédia zseniális karaktereit remek színészek alakításában élvezhetjük. A tizedes szerepében Bede-Fazekas Szabolcsot láthatjuk, akinek nagyon jól áll az ábrándoktól és eszméktől mentes, de annál dörzsöltebb és talpraesettebb baka szerepe. Albert, az előkelő és kifinomult modorú inas bőrében pedig Eperjes Károly brillírozik. Valójában minden szerep tökéletesen illett a megformálójához. Személyes kedvencem a Grisát alakító Takács Géza alakítása volt, aki úgy tűnt, rendkívül élvezi a sebesült orosz katona szerepét.
A színpad díszletei klasszikusak, letisztultak, de nem minimalisták, ami nem is illene a darabhoz. Különösen hangsúlyosak a jelmezek, a szimbólumok használata, mivel ezeknek köszönhetően azonosíthatjuk a harcoló felek pártállását. Az egyetlen, mindenfajta jelképtől mentes alak a tizedes, már öltözékén is látszik, hogy semmilyen ideológiai irányzatnak sem kötelezte el magát. Nem tartozik sehová, nem hisz semmiben, csupán saját maga erejében, s egyetlen célja a túlélés. A színpadon felvonul a kor minden szellemi irányzata, a gáláns humanizmustól kedve a nácizmuson át a kommunizmusig, azonban minden ideológiának buknia kell. Minden elmélet megsemmisül, mert csupán szavak, hangzatos mondatok, és egyik sem törődik a legfontosabbal, az emberi élettel. A darab nem kímél egyetlen eszmét sem, mindegyiket megcáfolja. Mindezt azonban nem valamilyen sulykoló, patetikus módon teszi, hanem a fegyvernél is gyilkosabb eszközzel, az irónia segítségével.
A tizedes meg a többiek a kisemberek, a közemberek üzenetét közvetíti, azokét, akik nem akarnak világokat meghódítani, átformálni, csupán a természet rendjét követve élni szeretnék az életüket a maga csöndes teljességében. Őket képviseli a címszereplő hős, aki – míg az ideológiák képviselői szavakkal és fegyverrel tépik egymást – természetes ösztönét követve menteni próbálja kicsiny csapata életét. A játék véget ér, s bármennyit nevettünk is, mégis Ady egyik versének súlyos szava jutnak eszembe: „Az élet él, s élni akar, nem azért adott annyi szépet, hogy átvádoljanak most rajta, véres s ostoba feneségek.” Talán ezzel a gondolattal tudnám leginkább összegezni a darab üzenetét is, mert bármi történjék is, az élet élni akar, és ez ad nekünk továbbra is reményt. A remek szórakozás mellett, ezért is érdemes megnézni komédiát újra és újra. Így mindenkinek szeretettel ajánlom a Magyar Színház előadását, hiszen A tizedes meg a többiek üzenete kortalan és mindig időszerű.
További információ: Pesti Magyar Színház
