A színházcsináló Moliére zseniális hőse, Don Juan több mint 350 éve járja a világ színpadait, november 4-én a Pesti Színházba érkezik. Kovács D. Dániel rendező, akit a színikritikusok az idei legígéretesebb pályakezdőnek választottak a Brecht-féle átirattal dolgozik az új előadásban.
Don Juan figurája hosszú évszázadok óta a vakmerő és veszedelmes nőcsábász mintaképe. A közbeszédbe mint a gyönyör határtalan élvezője ivódott be misztikus személye. Egy férfi, aki sem a menny, sem a pokol hatalmaitól el nem retten. De mi rejtőzhet a féktelen érzékiség és a kéj örökös hajszolása mögött? Vajon mi történhet e titokzatos hős utolsó napján? A Pesti Színház Don Juanjának címszerepében Hajduk Károly látható, hűséges szolgálója, Sganarelle Hegedűs D. Géza lesz.
„Nagy izgalommal vártam ezt a próbafolyamatot, többek között mert láttam Kovács D. Dániel korábbi munkáit, nagyon tehetséges rendezőnek tartom, kíváncsi voltam rá, és örülök, hogy színészként is találkozhattam vele” – árulta el Hegedűs D. Géza. „A másik fontos ok, hogy a címszerepet játszó Hajduk Károlyt én vettem fel a főiskolára, mint az új osztályába növendékeket kereső tanár. Már akkor biztos voltam benne, amikor kiválasztottam az akkori 900 jelentkező közül, hogy egy egészen unikális színészjelenség lesz, eddigi pályája pedig bizonyítja, hogy valóban az. Nagyon örültem neki, hogy a Don Juanban partnerek lehetünk. Olyanok vagyunk az előadásban, mint a fény és az árnyék, az égi és a földi, egymást feltételező két alak.”
Hegedűs D. azt mondja, ha hátrébb lép, és kívülről tekint a produkcióra, már maga a mű is azt a felfedezést adja, hogy két zseni találkozik a drámai anyag prezentálásakor. „Moliére az egyik nagy alakja a drámairodalomnak a maga a XVII. századában, a XX. század nagy szerzője pedig Brecht. A két szellem találkozása, és az amúgy is nagyon tág horizontú alapmű tágítása lenyűgöző” – folytatja ez előadás kapcsán Hegedűs D. Géza. „A Moliére-műben azt látjuk, hogy minden ember valami végzetet hordozó felsőbb hatalom súlya alatt éli le az életét és teljesíti be a sorsát. Brecht modern, XX. századi drámaíróként egy kicsit tovább lép, és tovább gondolja, de mindezt az eredeti mű iránti nagy tisztelettel.”
Brecht két finom drámai gesztust tesz, aminek hatására Don Juan ebben a műben nem hordozza az előbbi terheket, hanem köszönhetően a finom írói beavatkozásnak olyan, mit a kortársunk, ahol az egyén szabadságvágya számít. „A drámai próbatétel neki is megadatik, de XXI. századi módon. A szabadság kiteljesedésének, az emberi morál próbatételének lehetünk tanúi, ami fantasztikus élmény. Mindez nagy humorral, és éles eszű tragikomikus helyzetekkel. Színes és gazdag az emberi világ, így mindkét nem nagyon árnyaltan van megrajzolva, így olyan csodálatos partnerekkel játszunk együtt, mint Bata Éva, Bach Kata, Puzsa Patrícia, Lukács Sándor, Tahi Tóth László, Kerekes József és Karácsonyi Zoltán.”
Az előadás látványáért Horváth Jenny felel, a mozgásban Hegymegi Máté segített Kovács D. Dániel rendezőnek, a dramaturg Bíró Bence volt.