Duba Dániel 
A kommunista nézetei miatt feketelistára került, majd 1950-ben majdnem egy teljes évre bebörtönzött író, Dalton Trumbo (Trumbo, 2016) – aki több álnevet használva olyan filmek forgatókönyveit vetette papírra, mint a Római Vakáció (Roman Vacation, 1953), a Spartacus (1960) vagy az Exodus (1960) – igaz története valódi Oscar-matéria. Hogy jogos érdemei mellett mégis majdnem teljesen elkerülte a tavalyi díjátadót, utólag visszanézve érthető okai vannak, de mindent csak szépen sorjában.
A hidegháború kezdetén az orosz-amerikai ellentétek éleződésével egyre sötétebb árnyék vetült az Amerikában élő, kommunista eszmékkel szimpatizáló polgárokra. A Rosenberg-házaspár kémkedés és szigorúan őrzött atomtitkok kiszivárogtatása miatti elítélése, majd kivégeztetése csak fűtötte az egyre nagyobb hullámokká dagadó paranoiát. 1947-ben a Hollywoodi-tizek legtehetségesebb tagját, Dalton Trumbot – az akkor már befutott forgatókönyvírót – hangoztatott politikai nézetei miatt beidézte az Amerika-ellenes Tevékenységet Vizsgáló Bizottság, hogy nevezze meg a hasonló elveket valló kollégáit, amit ő megtagadott. Ennek az lett az eredménye, hogy tizenegy hosszú hónapot töltött a Kentucky állambeli szövetségi büntetés-végrehajtási intézetben anélkül, hogy tényleges bűntényt követett volna el.
Trumbo több kollégájával egyetemben feketelistára került, így szabadulása után a stúdiók még csak szóba se álltak vele. Hogy családját fenn tudja tartani, írótársaival egyetemben a King-testvérek trash-filmes stúdiójánál vállaltak hólapátoló munkát. Hamvába dőlt, kidolgozatlan forgatókönyveket kezdtek feljavítani és véglegesíteni álnéven, potom pénzért. Mindeközben Trumbo megírta a Római Vakáció szkriptjét, ami később egy kollégája neve alatt jelent meg, majd nyert Oscar-díjat 1954-ben. Három évre rá az Oscar-ceremónián a The Brave One (1956) című film megnyerte a legjobb forgatókönyv kategóriát. A színpadra egy bizonyos Robert Rich írót vártak, de senki nem ment fel átvenni a díjat, ugyanis az az ember nem létezett. Trumbo otthonról, családjával a kanapéról nézte végig a ceremóniát azon izgulva, hogy vajon mi lesz, ha tényleg a The Brave One című film szkriptje nyeri a díjat, és persze így is lett.
Filmes berkekben ekkor kezdték sejteni, hogy Hollywood méltán díjazott filmjeinek könyvei mögött egy mindenki által gyűlölt kommunista elveket valló, börtönviselt és kitagadott ember áll, aki nem mellesleg generációjának legtehetségesebb írója. Így történhetett meg, hogy nem sokkal ezután egy jókötésű, akkor már elég sokat foglalkoztatott színész kopogtatott a család ajtaján, egy bizonyos Kirk Douglas, kezében a Spartacus forgatókönyvének kezdetleges vázlatával. A többi már filmtörténelem.
A kor hollywoodi nagyágyúi a kamerán innen és túl, rengetegen tiszteletüket teszik a filmben vagy épp említést tesznek róluk. John Wayne például a klasszikus amerikai hős arrogáns és nemiképp egysíkú hőseként mutatkozik, de ott van még a rendező, Otto Preminger, akinek segítségével és természetesen a Spartacus sikerével együtt végül sikerült megtörni a feketelista átkát. A színészek kifejezetten jók, és ez alatt nem csak a címszereplő, Brian Cranston hatásos alakítását kell érteni, hanem a világhírű komikus, Louis C.K., Diane Lane, Helen Mirren, Elle Fanning és John Goodman munkáját is, szinte minden képkockára jut egy ismert arc. Cranston játéka ugyan nem minden manírtól mentes, mégis a kellő pillanatokban nagyon hangsúlyos, ezek miatt pedig megbocsátjuk neki, hogy bizonyos jelenetekben az egyik legismertebb alteregójából, Mr. White-ból merített ihletet.
Kicsit ugyan sajnálatos, hogy az anti-kommunista hangulat és a hollywoodi korrajz felskiccelése nem túl alapos, de az is igaz, hogy ezt kár lenne felróni egy olyan filmnél, ami leginkább az író és családjának kálváriáját helyezi a középpontba. Egy másik dolog, hogy ez a rész kissé túl van dramatizálva. A börtönön kívül csak annyi van láttatva, hogy a szomszédok furcsa szemmel néznek rájuk, a gyerekek nem mondhatják el a suliban, hogy a papa Oscar-díjas forgatókönyvet írt, és a saját tóval rendelkező birtokot a csodaszép villával pedig le kellett cserélniük egy kisebb, fehér kerítéses verandás, álom-otthonra valami „szerényebb” kertvárosi környéken. Persze ehhez Trumbonak rengeteget kellett dolgoznia, de innen a magyar valóságból ez azért nem tűnik elviselhetetlen katasztrófának. Nyilván az óceán túlpartján kicsit más a tragédia mértékegysége.
Trumbo minden további nélkül felmentést kaphatott volna a vesszőfutás alól, elég lett volna megtagadni a kommunista elveit, amik egyébként nem is igazán érdekelték, és a családját is megkímélve folytathatta volna a munkát, ahol azelőtt abbahagyta. Persze ő ennél sokkal makacsabb ember volt, és ebben a kérdésben hajthatatlan. Szabad gondolkodó aki a demokrácia helyénvalóságában és az emberi jogok mindenhatóságában hitt, és nem tűrte, hogy valami olyanra kényszerítsék, ami nem párhuzamos az elveivel.
Hogy végül az írót a Stanley Kubrick rendezte Spartacus elsöprő sikere után felmentették a feketelistáról, és később megkapta, mind a Római Vakációért, mind pedig a The Brave One-ért utólag az arany szobrot, nem azt jelenti, hogy a társait és a kollégáit is felmentették volna, és valójában ez a történet igazi tragédiája. A McCarthy-éra alatt virágzó kommunista üldözés áldozatai között több száz feketelistára került művész volt, színészek, rendezők és írók, többek között Charlie Chaplin és Orson Welles is, akik vagy elmenekültek, vagy egy ideig felhagytak tevékenységükkel, megfosztva ezzel a világot alkotói munkájuk gyümölcsétől.
Értékelés: 70/100
IMDb: 7,5/10
Mafab: 74/100
A cikk a Supernatural Movies blogon is megtalálható.
