Barokk jegyek újszerű, rockos hangzással: újragondolta Várkonyi Mátyás Händel Messiás című oratóriumát. Az Erkel Ferenc-díjas zeneszerző úgy véli, hogy a rockoratorikus passió megnevezéssel nemcsak új műfajt teremt, hanem – a szokványos oratorikus előadás helyett ezúttal a szcenírozott előadáson keresztül, és mindezt magyar nyelven – olyan új dimenziót hozhat létre, amellyel szélesebb rétegekhez jobban eljuthat a passió üzenete.
Megkezdődtek a Messiás.ma próbái. Händel halhatatlan remekművét 2017. április 25-én láthatja a közönség a Müpa Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermében, a Reformáció 500. évfordulója alkalmából megrendezett emlékév keretében. Az átdolgozás hagyományos és mai, elektronikus hangszerekkel kombinált rockoratorikus passió, amelyben a bibliai szöveg új, magyar fordításban hangzik el.
Várkonyi Mátyás, a produkció megálmodója, rendezője, hangszerelője, dramaturgja és karmestere a Rock Színház egykori alapítója és igazgatója nem először nyúl klasszikus témához újító szándékkal, hiszen a Jézus Krisztus Szupersztár magyarországi ősbemutatója is ilyen volt 1986-ban. „Meghatározó volt az a korszak az életemben, ezért ebből is építkezem” – mondta. „Olyan művet szeretnék létrehozni, amely a közönség különböző rétegeihez is eljut. Azokhoz, akik nem annyira járatosak a komolyzenében, sőt, nem szeretik. Ám fontos számomra, hogy azok is befogadják, akik viszont igen.„
Kiemelte: Händel Messiásában kifejezetten érték a barokk, amitől nem fog elszakadni, viszont dramaturgiailag átrendezi, a mába helyezi a művet.
„A Messiás oratórium története minden időben megállja a helyét, de az a célom, hogy megmutassam, hogyan lehet ezt a történetet a mai korba átültetve megértetni. A darabban fontos szerepet kapnak majd korunk mindennapos használati eszközei, a mobiltelefonok, a tabletek , a laptopok és az mp3-as lejátszók is” – hangsúlyozta.
Fontos eleme a közelítésnek a hangszerelés. A Rock Theater Band közreműködésével olyan hangszerek, hangzások és elektronikus effektek is kerülnek a műbe, amelyekkel egy valóban izgalmas cross-overszerű zenei világ jön létre. A közreműködő művészek azzal teszik különlegessé az eseményt, hogy egymástól látszólag elütő, távoli műfajokból érkeznek, létrehozva egy új, korszerű, fúziós kortárs összművészeti produkciót. A barokk hangzást a világhírű Liszt Ferenc Kamarazenekar, valamint az Új Liszt Ferenc Kamarakórus képviseli, míg az oratórium klasszikus vonulatát a négy vezető szólista Rácz Rita (szoprán), Balogh Eszter (alt), Csengeri Attila (tenor), valamint Gábor Géza (basszus) reprezentálja.
Csengeri Attila számára kihívás lesz az oratóriumi szerep, hiszen ő leginkább a musical és operett világában mozog otthonosan.
„Rajongással várom ezt a formabontó előadást, és kíváncsi vagyok hogyan tudjuk megvalósítani a rendező instrukcióit a minél szélsőségesebb váltásokra vonatkozóan, hiszen ő ennek a mestere” – mondta az énekes.
A darab közreműködői között található Horváth Charlie és Karácsony János – James, valamint a Jézus Krisztus Szupersztár hazai ősbemutatójának szereposztásából is ismert Malek Andrea, Csuha Lajos, Földes Tamás, Makrai Pál, valamint Szemenyei János. A koreográfiát Fodor Zoltán készíti, az előadást mozgással, illetve tánccal az Inversedance – Fodor Zoltán Társulat tölti meg, gyermekszerplőként Kaszás Dániel is közreműködik. A produkció jelmeztervezője Horváth Kata.