Anon Anon 
Jónás Tamás (nem összekeverendő névrokonával, a költő-író Jónás Tamással) koncepciójában hasonló, megvalósításában mégis teljesen más utat választott kislemez-sorozatához, mint Vivaldi. Nézzük, hogyan is formálódik a Tavasz az ő kezei között.
Az utóbbi években különös tendencia kezdte felütni a fejét a nemzetközi instrumentális gitáros szférában. A ’80-as évek nagy arénarock zenekarai elindítottak egy technikai forradalmat: nem csak zeneiségükben, de virtuozitásukban is messze felülmúltak mindent, ami addig megjelent a könnyűzenében. A kétezres évek végére ez a trend kicsúcsosodott de sok szempontból ez a zeneiség és a művészi oldal rovására is ment.
Néhány éve – utólag visszatekintve – ez a léggömb kissé kidurranni látszik és megjelentek az olyan, zeneiséget is előtérbe helyező zeneszerzők, mint például David Maxim Micic, vagy épp az ausztrál Plini. Stílusuk nehezen behatárolható, hangvételük jellegzetes, valahol a modern filmzene és a gitár centrikus stílus között mozoghat. Ennek a rétegnek egyik hazai képviselője Jónás Tamás, aki két nagylemez után Spring című kislemezével lépett rá erre az útra, még a tavalyi évben. Megsúghatom, hamarosan jön a Summer, de addig is emlékezzünk vissza az eddig egyedüliként megjelent Tavaszra.
Talán a legnagyobb hiba, amit ennél a lemeznél elkövethet a hallgató, ha túl nagy és nem megfelelő elvárásokkal ül le meghallgatni. Az alapötlet ugyanis megtévesztő lehet: nem feldolgozásról vagy átdolgozásról van szó.
A lemez számcímei akarva-akaratlanul is egyfajta programzenei felhangot adnak a lemeznek. A több, mint húsz perces utazás az Awake című számmal indul. A lassú dallamok és ritmusok később egyre súlyosabbá válnak, míg a második számban következik egy rövid, majd egy hosszabb csúcspont. Végig jellemző, hogy ügyesen felépített dinamikával dolgozik a szerző, amire az instrumentális zenékben különösen nagy szükség van. A számokon belül és az egész kislemezen is átível ez a fajta tudatosság. Az epikusabb refrének és a szándékosan visszahúzott verzék pedig kreatívan váltják egymást. Ráadásul a gitárdallamok is sokszor könnyen megjegyezhetőek, szinte már énekelhetően egyszerűek, befészkelik magukat az ember fülébe.
Ez alól kivétel talán a harmadik szám, a Burst, mely ritmusszekciójában és dallamvezetésében is meglehetősen gitár centrikus lett. Ez a szám hasonlít leginkább Jónás Tamás eddig megjelent két nagylemezére. Feszegeti azokat a határokat, amiket egy laikus be tud fogadni. Feloldásként a zárótétel, a Flourish, bár továbbra is zakatol, dallamai mégis egyszerűsödnek. Végül a hangszerelés lelassít és utat enged a folytatásnak, a még meg nem jelent Nyárnak.
Külön ki kell emelnem a lemez borítóját, amelyet Lőcsei Bence tervezett. Letisztultságával kétségkívül kedvet hoz a meghallgatáshoz. Reméljük idővel lesz lemezes kiadás is, mert nagyon jól mutatna a polcon.
A keverést és a masteringet a No Silence Studioban végezte el Simon István. Hangzás terén a mostanában egyre népszerűbbnek mondható, ambientes vonalat sikerült elérni a sok térhatással.
Tamás meglehetősen nehéz témát választott a kislemez-sorozathoz, az eddig hallottak alapján kíváncsian várom a Tavasszal megalapozott koncepció folytatásait.
