Galaxis Őrzői 2 (Guardians of the Galaxy vol.2, 2017) – duplakritika

A Marvel egyik legnagyobb dobásának számító, formabontó csapata visszatért, hogy szórakoztasson minket, és a nyolcvanas évek legjobb zenéire lövöldözzön (poénokat). A Galaxis őrzői 2 (Guardians of the Galaxy vol. 2., 2017) a Marvel 15. (!) saját készítésű filmje lett, ami megpróbálta felülmúlni az első rész sikerét poénokban, látványban és akcióban – egyszóval  mindenben. Hogy ez mennyire sikerült nekik? Hááát… jobb, ha előre csak annyit mondunk: „Én vagyok Groot”.

Várakozás, szép remények

Zaphirusz: Kifejezetten vártam ezt a filmet, hiszen az előző Galaxis Őrzői (Guardians of the Galaxy, 2014) az egyik legjobban sikerült Marvel film lett. Tele  mindazzal, ami egy kellemes szórakozáshoz kell. Humor, akció, lenyűgöző látványvilág, na meg egy kis Star Wars utánérzés és retro hangulat. A trailereket kivételesen megnéztem, és ezek is csak megerősítettek abban, hogy ismét egy nagyon jó filmet fogunk kapni. A szereplők egytől egyig jól kitaláltak – alapvetően sablonkarakterek, de mindegyikükben akad valami apró csavar, amitől izgalmasnak mondhatóak. Egy negatívum van a filmben: a hagyományosnak mondható esetlegesség a rosszfiú motivációjában – azaz semmilyen értelmes magyarázat nincs az ügyeletes ellenfél tetteire. Összességében azonban akkor is ez volt az egyik legjobb Marvel film, ezért nagyon vártam a folytatást, akartam, hogy sikeres legyen a második rész is. Warez, te mennyire vártad ezt a filmet? Mit vártál tőle?

Warez: „Én vagyok Groot.”

Zaphirusz: De most komolyan. Te hogy álltál hozzá?

Warez: Hát semmiképpen sem komolyan, elvégre egy olyan filmről beszélünk, ami nem próbál komolyságot erőszakolni se a történetbe, se a képi világba és a történések összhangjába, de még a zenékbe sem. Ez természetesen nagyon is jól állt neki az első részben. Miután debütált hazánkban, teljesen lenyűgözött a film,  pedig elég alacsony elvárásaim voltak felé, de pont ezért tette az elvárásom mércéjét  a második rész. Az biztos, hogy az elmúlt két év legjobb Marvel filmjének tartottam az első epizódot mostanáig. Amit már említettél a Star Wars-szerű retro sci-fi hangulatról, az nagyon igaz, bár engem a Star Trekre emlékeztetett mindig is a Guardians of the Galaxy atmoszférája. A karakterekbe annyira nem szerettem bele, elvégre az egyik csak annyit képes mondani hogy „Én vagyok Groot”, amivel ugyan az évszázad egyik legőszintébb szereplőjévé válik, de ettől még nem gagyi. Ahogy Gamora, a zöld amazon (és nem Garrona a Warcraft univerzumából; szintén zöld, ork nő) is egy meglehetősen egyszerű karakter. Drax, a pusztító pedig maga a letisztultság. Egyedül Star Lord (Űrlord) és Rocket (Mordály) akik némileg összetettebb karakterek, utóbbi szó szerint is. Mindazonáltal nagyon is kellemes velük eltölteni azt a két órát, amit a film nyújt, és nagyon vártam a Vol.2 megjelenését.

Zaphirusz: Egy folytatásfilmnek viszonylag könnyű kezelnie a karaktereit, hiszen alapvetően már kész személyiségekkel dolgozik, és az íróknak csupán arra kell törekedniük, hogy még jobban megismerjük azokat, akiket az első részben imádtunk, vagy épp gyűlöltünk. Egy folytatásfilm akkor lesz jó, ha hű tud maradni a karaktereihez. Sajnos ez véleményem szerint itt nem történt meg. Mindegyik főhős vagy ellenfél a korábban megismert vagány önmagát levetkőzve egy szentimentalizmussal átitatott sablonfigurává laposodott. Igaz, szerencsére nem sikerült kiirtani belőlük minden egyéniséget, pedig az írók ezzel szépen próbálkoztak. Komolyan mondom, ha csak a szövegüket olvasnám vissza anélkül, hogy látnám vagy hallanám, ki beszélne, nem vagyok benne biztos, hogy meg tudnám különböztetni az egyes karaktereket. Egyedül kicsi Groot esetében volt érthető a nagyívű karakterváltozás – ami kellett is. Sőt, kimondom, a filmet simán átnevezhetnénk „Én vagyok Groot”-ra, vagy „Kicsi Groot akcióba lendül”-re, akkor is nagyjából ugyanazt a filmet kapnánk meg. Márpedig ha egy egymondatos CGI cukifigura viszi el a hátán az egész filmet, ott nagy bajok vannak. Egyedül egymás oltogatása maradt meg az első filmből, ami persze még most is vicces, de ezt megtartani, mint a karakterek központi erejét – nos, az mindenképp vérszegény. Az új szereplők közül Ego érdekesebb lett, mint az átlag képregényes rosszfiúk, de ezt majd a forgatókönyv elemzésénél jobban kifejtem. Gamora féltestvére, a kiborg Nebula az, aki érdekesnek ígérkezett, és neki sikerült valóban megőriznie korábbi önmagát, miközben kicsit előbbre is lépett a karaktere az érzelmi fejlődésben, úgy, hogy ennek valóban legyen értelme, következménye. A legjobb karakterei a filmnek az egy-egy kis rész erejéig cameozó sztárok, mint Stallone vagy Hasselhoff voltak.

A forgatókönyv visszavág

Zaphirusz: A karakterek sutasága mellett még el lehet menni egy képregényfilm esetében (nem, nem lehet). De hogy az egész történet bugyuta legyen, arról már tényleg csak a forgatókönyv tehet! Nincsenek épkézlábra összetákolt mondatok, ami meg van, bár ne lenne, mert vagy nincsen átgondolva, vagy önmagának és a világnak is teljes mértékben ellentmond. A korábbi filmben megismert világgal nem egyszer mennek szembe – sokszor úgy, hogy ezt maga a film is beismeri –, úgyhogy lehet, ez is poénforrás akart lenni – ha igen, akkor nagyon gyengére sikerült. Volt egy-egy pontja a filmnek, amikor kifejezetten úgy éreztem, hogy ez egy Adam Sandler film forgatókönyvének készült, aztán valahogy átírták és ez lett belőle. Igen, ehhez a poénok egysíkúsága is hozzátartozott, amiken bár sokszor tudtam nevetni, azt észre lehetett venni, hogy bizony összesen három poén van a filmben, csak sokszor adták el. Az alapkonfliktus zagyvaság, a végkifejlet nevetséges. Mi a helyzet a főgonosszal? A motivációjával? Végre van neki. Nagyjából ő az első olyan főgonosz, akinek van egy jól megmagyarázott motivációja, ami az alapkonfliktust előállítja – azonban odáig nem mennék, hogy azt mondjam, mindez értelmes vagy izgalmas lenne. Sajnos a film megpróbál a feszes tempó és az érzelgős lassú között mozogni, ami nem nagyon megy neki.

Már az első részben is a Star Wars forgatókönyvét próbálták majmolni, és itt is megpróbálkoztak  a leghíresebb űropera alapjaira építkezni. Hasonló alapkonfliktus, családi összeborulás, csempészek (fosztogatók) életének megismerése. Egy dolgot azonban kihagytak a receptből: hogy legyen egy vezérfonal, ami miatt mindez érdekeljen minket, legyen tét, legyen kötődésünk bárkihez. Míg a Star Wars-nál a második (ötödik) rész ezerszer felülmúlja az elődjét, ezt nem sikerült meglépnie a Galaxis Őrzőinek.

Számomra mindig a forgatókönyv és a karakterek adják egy film szívét-lelkét, de mi a helyzet a látvánnyal vagy az akciókkal? Warez, te ezt hogy láttad, hogy sikerült ezt kivitelezni?

Warez: Egyértelműen ennek a filmnek a legerősebb pontja a látványvilág. Ha valaki szívesen megnézné a filmet, annak javaslom az IMAX élményt, mert zseniálisan megterveztek minden egyes jelenetet az elejétől a végéig. Az tényleg igaz, hogy a karakterek kidolgozatlansága továbbra sem változott, de kielégítőek abból a szempontból, hogy ennek a filmnek a szórakoztatáson kívül semmi más célja nincs. Nincs rejtett tartalom, minden egyértelmű, készen kapjuk, mint a gyors kaját. De talán az Avatar óta nem látott filmes újításokat dobtak össze a Marvelnél. Szinte az egész film zöld háttér előtt játszódik, minden képkockát ural a CGI, ami az erre érzékenyeket nagyon zavarhatja.

Xenolingvisztika – azaz a fordítás

Zaphirusz: Erre nem szoktam külön figyelni, elfogadom a fordítást, amit kapok. Legrosszabb esetben is csak a szinkronhangokon szoktam néha morgolódni, de könnyen túlteszem magam a dolgon, mert sokakkal ellentétben én szívesen nézem a filmeket eredeti és szinkronos változatban is. Most azonban volt egy olyan fordítási hiba, amit úgy érzem, külön ki kell, hogy emeljek, mert rengeteget rontott a filmélményen. A történetben szereplő egyik bolygót a magyar fordításban Szuverénnek hívják, a rajta élő aranyszínű őslakosokat pedig szuveréneknek. Namármost, ez angolul Souvereign volt, ami legjobb esetben is uralkodót, felségest, fensőbbségest stb.-t jelent. Persze a Google fordító biztos ezt hozta ki először, de könyörgöm, a népet és a bolygót pont azért hívták így – és ez ki is derül a filmből –, mert magukat mindennél tökéletesebbnek gondolják. Felsőbbrendűnek, mondhatnánk: felségesnek. A másik irritáló dolog már az első részben is jelen volt: „s fejek”. Most komolyan! Miért kellett így fordítani? Cukiságból? Vagy álerkölcsösködéből? Halomra ölünk embereket a filmen, genetikai manipulációtól kezdve a különböző mentális betegségek válfajáig mindent bemutatunk, de egy sima trágár szót ne mondjunk ki? Ugyan már! Nevetséges.

Warez: A válasz egyszerű. Az Marvel-hősök nem káromkodnak, ez alap szabály, különben muszáj lenne kirakni a 18+-at. És valóban kissé álszenteskedésnek tűnik, hogy pont ezt nem teszik meg a brutális űr-bűnözők, de a Marvelnek valóban van egy szellemisége, amit erősen őriz még. Elvégre a szuperhősök mind az életüket adják egy nagyobb jóért. Ez a keresztény szellemiséghez erősen köti magát a céget is, így karaktereiket is megbéklyózza a te szempontodból. Talán kicsit túl komolyan veszed a filmet, azért vannak ilyesfajta elvárásaid, de érdemes észben tartani, hogy ezek nem Warner Bros által készített DC Univers filmek. Elvégre, Sylvester Stallone is szerepet kapott. Sőt, úgy néz ki, még viszont látjuk a vásznakon a Fosztogatók vezetőjét, Stakar Ogort. Szóval egyértelmű, hogy a film kicsit se akarja komolyan venni önmagát és ettől válik könnyed, akciódús, kalandos látványfilmmé. Mert ez bizony kőkemény látványfilm, a jobbik fajtából.

Awsome Mix Vol. 2.

Warez: A zenei betéteket pedig egy nagyon jó ízlésű producer választotta alájuk, Tyler Bates személyében. Már az első epizód repertoárja is tele volt ikonikus számokkal, mint Blue Swede – Hooked On a Feeling-je, vagy mondhatnám Norman Greenbaum – Spirit In The Sky-t, esetleg The Runaways – Cherry Bomb-ja. A Vol.2 válogatás kevésbé ütős, de semmiképpen sem rosszabb. Kapunk egy kis George Harrison – My Sweet Lord-ot, Glen Campbell – Southern Lights-ot, és a Sweet-től a Fox On The Road-ot. Úgyhogy lesz zúzás, megtisztulás, és rengeteg agymenés. ELO – Mr. Blue Sky-al kezdődik a film, s közben az angyali Baby Groot lejt egy fergeteges táncot, mialatt az őrzők egy interdimenzionális lényt próbálnak a másvilágra küldeni. A stáblista közben pedig felcsendül a Parliament – Flashlight című száma is.

Bosszúállók őrzői:

Zaphirusz: Sajnos, ezt a filmet legjobb esetben is csak úgy tudom értékelni, hogy közben kicsi Grootra gondolok. Ő volt az egyetlen pozitív szórakoztató eleme a filmnek, ezért mondhatom azt, hogy sikerült közepesen szórakoznom rajta. Kicsi Groot, valamint a zene és látványvilág összhatása. A többi tényező csak levon a film értékéből az én szememben. Egyedül arra volt jó, hogy várjuk a következő Marvel filmet, a Thor – Ragnarököt, ami már lassan felvezeti nekünk a Bosszúállók 3-at, ahol minden mindenkivel (meg Thanosszal) összecsap. Addigra valószínűleg el is felejtjük ezt a filmet, annyira középszerűnek mondható.

Warez: A középszerű kifejezéssel nem vitatkozom, de ilyen könnyen ne mondj le róla. Azért vannak a filmnek erősségei azon kívül, hogy „Én vagyok Groot”. Szerintem a látványvilág, amivel várnak, a jól megválasztott zenei betétek és a komolytalanság összhangja könnyen elvarázsolja a nézőket, valamint fordulatokból sincs hiány. Ha valaki nem vár többet egy filmtől, mint szórakozást, akkor ennél jobb választása nem is lehetne. Egyértelműen jobb lett az előző epizódnál, úgyhogy csalódást semmiképp sem okozott. Engem személyesen úgy elkápráztatott, hogy a moziteremből kijövet azon gondolkodtam, hogy felcsapok őrzőnek én is. Csak akkor ki írná a cikkeket?

Zaphirus: 45/100

Warez: 78/100

IMDb: 8,1

Mafab: 83