Egy alternatív Magyarország: Odakint sötétebb – kritika

Egy alternatív Magyarországon járunk napjainkban, a párhuzamos világok egyikében, ahol védett állatokká nyilvánították az ismeretlen helyről érkező, nem evilági lényeket, a cellofoidákat, akik a baglyok helyét vették át az állatvilágban. Az állatok létfenntartásához nincs szükség semmiféle táplálékra, viszont a belőlük csapolt kristálytej hozamnak jót tesz, ha ipari minőségű gumicukorral lapátolják tele őket. A kristálytej gyógyító hatása erősen vitatott, de bizonyos források szerint, a rák ellenszereként bevetve már történtek csodába illő gyógyulások. Az állatok megjelenésével egy időben szokatlan események zajlanak a megyében, amelyekre nincs magyarázat.

Történetünket Gábor szemszögéből követhetjük végig, aki szerelmi életének félresiklása miatt dönt úgy, hogy elvállalja a munkát Szabolcs munkatársaként abban a faluban, ahol az állatokat több, a számukra létrehozott telepeken tartják és gondozzák. A fiú Robin helyére érkezik, aki különleges körülmények között lett öngyilkos. Gábor érkezésével a fura dolgok egyre sűrűbben követik egymást, és olyan változások folyamata indul el, amikre úgy tűnik, nincs magyarázat, de tagadhatatlanul haladnak a közeljövőben bekövetkező apokalipszis felé.

Gábor karaktere a hétköznapi hős figuráját hozza, bár nekem túl passzívnak tűnik, az az érzésem, hogy a narrálás nélkül a kisujját sem mozdítaná. Kissé idegennek érződik a megteremtett közegben, mint egy irányítás nélküli PC-játék szereplő. Szabolcs hallgatag természete, szűkszavúsága Gábor magatartását tükrözi, mindkét fél többet tud, mit amit elmond. Voltak aggodalmaim, hogy a kettejük kommunikációjának hiánya miatt nem halad előre a cselekmény. Emiatt az érzés miatt szívesen beleláttam volna Szabolcs fejébe, de be kellett érnem azzal, hogy a fiúk csak akkor beszélnek, ha a történet szempontjából fontos adatokat oszt megrajtuk keresztül az író.

Ahogy a karakterfelépítés, úgy a világteremtés is kissé minimalista, a hangsúlyt inkább a szokatlan, meghökkentő elemek kapják, amelyek a természetesség látszatát hivatottak kelteni az olvasóban. Bár talán ez ellentmondásosan hangzik, de Veres Attila meg tudta oldani, hogy harmóniát teremtsen a látszólagos zűrzavarban, ami lényegében a szürreális ábrázolásmód elengedhetetlen velejárója. Zseniális megoldás a fejezetek elején olvasható, a külvilágból származó nyilatkozatok, amelyek az eseményről és a cellofoida-fajjal kapcsolatos tényekről szólnak, ezzel is a hitelesség látszatára törekedve.

Az információkat leginkább a két fiú párbeszédéből kapjuk meg, valamint a már említett nyilatkozatokból. A köztes részek a csönd és az üresség, egy szorongásos állapot képi formáját hivatott ábrázolni, ahogyan haladunk előre a végkifejletig, fokozva az üresség érzetét és az azt megtöltő félelem fagyos leheletét. Néhol megtűzdelve a szöveget költői képekkel, de inkább hétköznapi beszédstílusnak megfelelő nyelvezettel íródott a mű, ami könnyen befogadható, szimbolikája érthető és megfejthető.

A végéhez közeledve a történet egy olyan fordulatot, csattanót tartogat a számunkra, amire nem lehet felkészülni előre. Letaglózott a hirtelen váltás, de olyan mohó kíváncsisággal vetettem bele magam a második szakasz olvasásába, ahol már váltott szemszögből figyelhettem az eseményeket, hogy képtelen voltam letenni a könyvet. Az eddigi minimalizmus átcsap részletességbe, kitágul a világ, olyan mélységekbe tekinthetünk bele, ami bőven túlvisz a létező határokon.

Bizonyos információk homályban maradtak, hiányérzetet hagyva maguk után. Szerettem volna többet tudni a cellofoidák érkezéséről, és arról, hogyan, mi módon vették át a baglyok helyét. A megoldás pedig számomra túl banálisra sikeredett. A könyv utolsó szakaszában megjelenő elemek, a szörnyeteg, a ló, a lány tiszta szívéből kiváló késpenge, mind-mind valahol lerombolják azt a valóságot, amit az író egész odáig felépített. Veres Attila minden erejével azon volt, hogy hihetővé tegye a könyvében megjelenített, szürreális világot, a gonosz legyőzésének körülményei viszont még ahhoz képest is szürreálisnak hatnak.

Mindezeket figyelembe véve, Lovecraft és VanderMeer rajongói mellett, ajánlanám olvasásra a könyvet azoknak is, akiknek bejött David Lynch ámokfutása.

Köszönjük a könyvet az Agave Könyvek Kiadónak!