Erunder 
A legsötétebb óra a címével ellentétben nem is annyira komor és durva, mint azt elsőre gondolnánk. Hogy miért, és hogy milyen volt a Denver Filmfesztivál első általam megtekintett vetítése, arról olvashattok a továbbiakban.
A legelején talán kezdjük azzal, hogy beszámolok nektek az első benyomásaimról a Denver Filmfesztivállal kapcsolatban. Már maga a tény, hogy kaptunk jegyet, egyszerűen még mindig hihetetlen számunkra. Az, hogy a premier előtti vetítésekre is meghívtak, csak emel ezen az érzésen. Az pedig már tényleg csak a cseresznye a habos torta tetején, hogy mindenki iszonyúan kedves, segítőkész és folyamatosan mosolyog. Ezen utóbbi egyébként, mint megtapasztaltam, Amerikában, legalábbis itt Coloradóban, mindenkire igaz. A megnyitó majd csak elsején lesz, de az egyik fő indulót már meg is nézhettem, így most erről írok nektek egy kritikát.
A legsötétebb óra nem összekeverendő a magyarul ugyanilyen címet kapott 2011-es halálgagyi űrlényes akciófilmmel. Csak azért gondoltam ezt tisztázni, mert a következő sorokban gyakorlatilag áradozni fogok a filmről, és nem szeretném, ha annyira hülyének néznétek, hogy egy mindenhol lehúzott cuccról írom azt: ez mindenképpen nézős.
A Fecebook-os posztunk szövegébe azt írtam, hogy a film akár a Dunkirk (2017) előzményeként is értelmezhető, hiszen az ott veszteglő katonák sorsa végig a történet egyik fő vonala, de ezt igazából csak egy viccnek szántam. Tudom, csúnya dolog ilyesmivel poénkodni, de ha megnézitek a filmet, már egyáltalán nem fogjátok így érezni, hiszen a történet súlyosságát rengeteg humorral tarkítva oldották fel, amitől az ember picit könnyedebben kezeli a témát. Ezen felül egyébként még több olyan történetszál is helyet kapott a kétórás filmben, amely mellett nem lehet szó nélkül elmenni, így az állításom valóban csak egy kósza viccnek értendő.
Ezek az említett történetszálak olyasmik, mint Churchill hatalomra kerülése, intézkedése és küzdelme amellett, hogy az angolok ne békét kössenek a megalomániás és őrült Hitlerrel, hanem nyíltan háborúba vonuljanak.
A film humoránál maradva, amelyről már írtam, hogy a történelmi események komolysága miatt elengedhetetlen volt, csupán egyetlen poént lőnék le, amit még a film elején láthatunk, mégis jól leírja, hogy mire számíthatunk. A Churchill mellé frissen felvett titkárnő az akkor még leendő miniszterelnökkel úgy találkozik, hogy az még az ágyban fekszik hálóköntösben. Az öregúr egyből diktálni kezd, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve kiugrik az ágyából, ami során a hölgynek akarata ellenére is sikerül egy pillantást vetnie Churchill férfiasságára. Az ilyen és ehhez hasonló komikus jeleneteknek köszönhetően nem töri le teljesen a nézőt a pozitív végkimenetel előtti gondterhelt hatalmi harc.
Meglehet, hogy a folytonos, pusztán párbeszédekből álló cselekmény vontatottnak és unalmasnak tűnik, de a színészi játék és a tökéletesen építkező politikai dráma kárpótol minket ezekért.
Ja, és ha már színészi játék. A főszereplőt alakító Gary Oldman játékáról tökéletes képet ad az, hogy rá sem ismerni. Én például csak a stáblistát látva jöttem rá, ki is alakította a történelem egyik legmarkánsabb és legjobb humorérzékkel megáldott politikusát.
Összefoglalva, a A legsötétebb óra egy olyan darab, amit még kötelezővé is tetetnék az iskolákban, mert az ilyen filmekkel lehet megszeretettni a történelmet a diákokkal.
65/100 Mert bár valóban egy jól felépített politikai drámáról beszélünk, szívesen láttunk volna többet a miniszter családi életéből, vagy a mellékszereplők hátteréből, amit sajnos esélyünk sem volt rendesen kiismerni.
IMDb: 5.3/10
MAFAB: N/A
