Immár két éve, hogy bemutatták Horgas Ádám rendezésében Daniel Keyes „Virágot Algernonnak” című világhírű könyvének színpadi adaptációját. Az átiratát maga a főszereplő, Szervét Tibor készítette, s a szívszorító történet egy különleges előadásban elevenedik meg előttünk a Játékszínben.
Charlie Gordon (Szervét Tibor) egy kedves, jólelkű ember, de szellemileg visszamaradt korától. Azonban a férfi elszántan küzd azért, hogy okosabb legyen, órákat vesz tanítónőjétől, Miss Kiniantől (Lévay Viktória). Egyszer aztán hatalmas lehetőség adódik Charlie számára, ugyanis egy kutatóorvos csapat felajánl számára egy műtétet, amitől megsokszorozódhat tudása és az IQ-szintje. A férfi vállalja az operációt, s a lábadozás után hihetetlen sebességű szellemi fejlődés indul el nála. Ebben a kalandban a kísérlet első sikeres „résztvevője”, Algernon egér lesz leghűségesebb társa, akivel különféle labirintus versenyekben mérik össze tudásukat.
Az intelligencia növekedésével kitárul a világ Charlie előtt, ami azonban nem csak a tudás gyarapodását jelenti. Megváltoznak emberi kapcsolatai, hiszen immár felismeri azt is, amitől eddigi állapota megóvta: munkatársai kinevették és gúnyt űztek belőle. Ám a negatív felismerések mellett, megérkezik a szerelem is a férfi életébe, méghozzá Miss Kinian személyében. Charlie elképesztő lelkesedéssel veti magát bele a nő által ajánlott könyvek olvasásába, rövid időn belül a tanítvány már túl is növi mesterét. Hihetetlen intelligenciájának hála, már maga is az orvosi kutatócsapat részévé válik, így sajnos első kézből értesül a hírről, hogy kis barátja, Algernon állapota váratlanul és vészesen gyorsan romlásnak indult. Így már csak idő kérdése, hogy saját élete is visszatérjen a régi körforgásba. Charlie küzd a visszafejlődés ellen, azonban a happy end elmarad: Algernon elpusztul, a férfi pedig utolsó tiszta pillanataiban önként dönt arról, hogy szanatóriumba vonul. Vajon megérte-e ez a rövid felemelkedés? A tudás tényleg hatalom, vagy a tudatlanság áldás?
Egy ilyen műtét lehetősége igencsak futurisztikus elképzelés, ezt erősíti a díszlet is: okostelefonok, táblagépek segítik a szereplők munkáját. A színpadkép gyakorlatilag végig ugyanaz, a helyszínváltásokat a különböző vetítések szimbolizálják a háttérben, amivel egy igazán egyedi megjelenést kölcsönöznek az előadásnak.
A sallangmentes díszletnek és jelmezeknek hála, a fő hangsúly a színészi játékra helyeződik, Szervét Tibor alakítása mellett pedig nem lehet szó nélkül elmenni. A színész hihetetlenül élethűen vezet minket végig Charlie Gordon érzelmi és értelmi hullámvasútján, hitelesen alakítja mind a szellemileg visszamaradott, mint a magabiztos, önálló szerepet is. Azonban nincs könnyű dolga színésztársainak sem: közülük négyen is több karakter bőrébe bújnak bele az előadás során, a váltásra pedig olykor alig egy-két pillanatnyi idejük van.
Az előadás végét képtelenség a katarzison kívül más szóval leírni, annyi érzelmet képes kiváltani az emberből. Az elmúlás utoléri Charlie Gordont, azonban még utolsó erejével is küzd ellene. Megkér minket, ha véletlenül arra járunk, tegyünk virágot Algernon sírjára.
Színlap:
Írta – Szervét Tibor
Charlie Gordon – Szervét Tibor
Alice Kinian – Lévay Viktória
Nemur professzor – Benedek Miklós
Dr. Jay Strauss – Nagy Sándor / Klem Viktor
Anya – Zsurzs Kati
Gina – Szőlőskei Tímea
Díszlettervező – Horgas Péter
Jelmeztervező – Bujdosó Nóra
Ügyelő – Skrabán Judit
Súgó – Sajben Anita
Rendezőasszisztens – Petyi János
Rendező – Horgas Ádám
Következő előadások:
2017.11.16. Csütörtök 19:00
2017.12.14. Csütörtök 19:00
Forrás: Játékszín