- április 13. „Halljunk szót…!” koncert és nyitótáncház, Fonó Budai Zeneház
- április 14-15. Táncháztalálkozó, Papp László Budapest Sportaréna
- április 15. Szabó Balázs Bandája koncert, Papp László Budapest Sportaréna
Harminchetedik alkalommal rendezik meg az Országos Táncháztalálkozót és Kirakodóvásárt 2018. április 13-15. között, közel 2500 közreműködővel, a Budapesti Tavaszi Fesztivál egyik legkiemelkedőbb és legnagyobb érdeklődésre számot tartó eseményeként. A fő helyszín most is a Papp László Budapest Sportaréna lesz, ahol a küzdőtéren zajlanak majd az egymást váltó táncházak forgataga, a népművészeti vásár, valamint az esti gálaműsorok. Az Aréna kisebb-nagyobb termeiben is folyamatosan várják az érdeklődőket a párhuzamosan futó programokkal.
Az élő népművészet összművészeti fesztiválja a Táncház Egyesület rendezésében, széleskörű szakmai összefogással valósul meg. Az Országos Táncháztalálkozó és Kirakodóvásár – mint az egyik legjelentősebb hazai folklórfesztivál – a népzene, a néptánc és a tárgyalkotó népművészet seregszemléje, amelyen műkedvelő és hivatásos előadók, gyermek- és felnőtt néptáncegyüttesek, zeneiskolások és hagyományőrző népművészek működnek közre, a Kárpát-medencei és moldvai magyarság, valamint a hazai nemzetiségek képviseletében. A Táncháztalálkozó az UNESCO-listán szereplő és hungarikumnak nyilvánított táncház módszer nagy ünnepe, kiváló minősítéssel díjazott Folklór Fesztivál, és minősített európai kulturális fesztivál. Története igazolja, hogy ez az esemény a hagyományos népművészet és a színpadi előadóművészet, falu és város, az archaikus és a modern izgalmas egymásra hatásának eleven megjelenítése, a nagyközönség aktív közreműködésével.
Péntek este „Halljunk szót…!” címmel a Fonó Budai Zeneházban egy koncerttel egybekötött „bemelegítő” nyitótáncházat tartanak, ahol a világ minden részéről érkező táncházkedvelők találkozhatnak.
A harminchetedik Táncháztalálkozó szombaton, a Sportaréna küzdőterén a Tánchagyományaink programrésszel, táncházak és bemutatók sorozatával indul, a folklórban leggazdagabb Kárpát-medencei tájegységek és a hazai nemzetiségek felsorakoztatásával. A néptáncokkal csak most ismerkedők tanulhatják, akik tudják, élő zenére táncolhatják az egymást követő, más és más hangulatú táncainkat. Emellett Aprók táncával, kézműves foglalkozásokkal és Tücsökringatóval szórakoztatják a gyermekeket, majd a művészeti szakiskolák is bemutatkozási lehetőséget kapnak. A szombat esti Gála műsorán fellépnek Magyarország kiemelkedő néptáncegyüttesei, hagyományőrző együttesei és a határon túlról érkező népművészek. A programot a küzdőtéren zajló Össztánc teszi teljessé.
A vasárnap már évek óta családi nap, a gyermekekre és a gyermekes családokra fókuszálva. Ezúttal az észak-magyarországi régiót bemutató Aprók Bálja különlegessége, hogy a küzdőtéren a gyermektáncosokkal együtt a közönség is részt vesz a táncokban, mindenki kipróbálhatja magát a népi játékokban és ügyességi versenyekben. A kézműves foglalkozásokon is garantált az azonnali sikerélmény, a programot interaktív foglalkozások, mese- és bábelőadások, népzenei és néptáncbemutatók, a felnőtteknek pedig „Ínyenc táncház” egészítik ki.
A nap egyik kiemelkedő pontja a Minden magyarok tánca, amely az évek során egyre nagyobb sikert arat. Alkalmanként közel kétszáz fő áll színpadra a világ legkülönbözőbb részeit képviselve. A program lényege, hogy a határokon kívül élő magyar néptáncosok és népzenészek teret kapjanak tudásuk bemutatására, amikor a megszokott hangulatú és színvonalú előadással örvendeztetik meg a közönséget.
Mindkét napon délutánonként kamaratermi népzenei koncertekkel várják a látogatókat.
A Táncháztalálkozó egyik nagy vonzerejét a Népművészeti Kirakodóvásár jelenti, amely a hagyományos tárgyalkotás, valamint az abból táplálkozó képző- és iparművészet együttes megjelenése, régi és új tárgyak, a funkcionális esztétikum bemutatója. A programot mindkét napon fotókiállítások, könyv- és CD-bemutatók, valamint filmvetítések gazdagítják.
A rendezvény vasárnap esti gálakoncertjén Szabó Balázs Bandája lép fel, akik erre az alkalomra népzenészekkel (Fekete Márton „Kispuma” – brácsa, Molnár Péter – bőgő, Heit Lóránt – hegedű) egészülnek ki. Ezt követően a Mindenki tánca – „A székelyeké” című, a Táncháztalálkozóra készült nagyszabású produkció zárja az eseményt. Utóbbi műsorrészben a legkiválóbb énekesek és a Táncháztalálkozó fesztiválzenekara közreműködésével több száz, népviseletbe öltözött táncos a nagyközönséggel együtt idézi fel a hajdani falusi bálok hangulatát.
Szabó Balázs Bandája
Szabó Balázs dalszerző-énekes, multiinstrumentalista zenész, bábszínész és mesemondó. Előadói pályáját egy szál gitárosként kezdte, de mára az ország egyik legnépszerűbb zenekarát vezeti. 2009-ben alapította meg a Szabó Balázs Bandáját, amellyel sajátos zenei és szövegvilágot alakított ki, ebbe hívja újra és újra kalandozni követőit.
A magyar népzenét a könnyűzene különböző válfajaival és gyakran klasszikus zenei hangszereléssel ötvöző Szabó Balázs Bandája eddig három nagysikerű lemezt jelentetett meg: a Megcsalogató és az Átjárók című dupla album után 2014-ben adták ki az Élet elvitelre című nagylemezüket, amiért 2015-ben „Az év alternatív albuma” kategóriában Fonogram díjat kaptak. A zenekar állandó vendége a meghatározó fesztiváloknak, az elmúlt években számos telt házas koncertet adtak Magyarországon és a határon túlon, és olyan neves fesztiválon is bemutatkozhattak, mint a hollandiai Eurosonic, ami Európa legnagyobb showcase fesztiválja.
Pályája során Szabó Balázs több díjat is elnyert, kivételes előadói munkássága elismeréseként 2016-ban ő vehette át „Az év férfi előadója” díjat a Petőfi Zenei Díjkiosztón.
A Táncháztalálkozón az alkalomhoz illő repertoárral, három népzenész (Fekete Márton „Kispuma” – brácsa, Molnár Péter – bőgő, Heit Lóránt – hegedű) közreműködésével egy igazán izgalmas koncertre készülnek.
Szabó Balázs Bandája tagjai:
Szabó Balázs – gitár, hegedű, ének, kaval
Acsády Soma – basszusgitár
Ferencz László – dob
Harangozó Sebestyén – gitár
Ölveti Mátyás – cselló, ének
A Táncháztalálkozó néhány kiemelt programja:
Tánchagyományaink – tánctanítás és bemutatók; Aprók tánca és tücsökringató; Művészeti szakiskolák bemutatkozása; „Családban marad” – népművész generációk műsora; Zsuráfszky Zoltán – Találkozás a Magyar Nemzeti Táncegyüttessel; Beszélgetések, koncertek, kiállítások; „Ókútból friss víz” – Trio á la Kodály, Csík zenekar, Kiss Ferenc életmű; OTP Bank Táncház Díj 2018; Hagyományőrző Gála – a Nyugat-Dunántúl táncos szokásai farsangtól úrnapjáig; Össztánc; 25 éves a folkMAGazin; Vásár, játszóház, kézműves foglalkozások; Aprók Bálja – észak-magyarországi régió; „Minden magyarok tánca”; Ínyenc táncház; „Tágasságot nekünk is…!” – zeneiskolák koncertjei; Játszó-Tér; Mese-Párbaj; Hangszersimogató; Ezüstpitykés és Gyöngygalléros Ifjúsági Szólótáncosok műsora; Novák Ferenc tánctörténeti előadása – A dunántúli nemzetiségek táncai; Vasárnapi gála – Szabó Balázs Bandája koncert; Mindenki tánca – „A székelyeké”
Bővebb információ, részletes program: www.tanchaztalalkozo.hu
Jegyek kaphatók: www.broadway.hu