Zsófia Rátkai 
Fotó: Molnár Mihály
Ősz elején jelent meg Lackfi János Levágott fül című regénye, amely egy tizenhét éves fiú és vak lány gondolatait közvetíti az ablakpárkányon megjelenő levágott fül köré felépített történetben, annak minden szarkazmusával. Az olykor bizarr eseményfolyam egyfajta letehetetlen könyv, no, nem csak váratlan fordulatai, inkább egyedülálló írott szóbelisége és parafrázisai miatt. Figyelem, hangosan felnevetős könyv! Nagyon szórakoztató például, mikor az apját a kertből megleső fiatal nagy igazságokat kimondva a várakozást elemzi hosszan („Semmi sem történik, de minden történetnek tűnik”), vagy mikor Lili a látó emberek vakvezető kutyák felé irányuló viselkedésén ironizál („…naná, minden vaknak kiszedik az agyát, aztán átteszik a kutyája fejébe.”). A regényből megismerhetjük egy középiskolás fiatal családi problémáit, iskolai környezetének kacskaringós humorral megrajzolt portréit, a talált fül nyomán felszínre kerülő sajátos gondolatvilágát és attitűdjét, valamint éles szemű megfigyeléseit, amely tökéletes korrajzot ad a minket körülvevő tökéletlen világról. A könyvről maga az író mesélt magazinunknak.
Corn and Soda: A felnőtteknek szóló regényei közül a Levágott fül-et két kisregény és a Halottnéző előzte meg.
Lackfi János: Igen, így van, de emellett sok rövid prózát írtam, ez a mostani egyértelműen a legnagyobb vállalkozás. Korábban rövid távokat futottam, ez maraton. Speciális edzéstervvel. Tíz évig gyúrtam rá.
C&S: Mennyi idő alatt készült el a regény?
LJ: Két-három évre volt szükségem, ez idő alatt csináltam sok mást, de két-háromszáz délelőttön át időztem a regény figuráival, és sokszor olyankor is ők jártak a fejemben, amikor konkrétan nem írtam. Családommá váltak, közel kerültem hozzájuk. Ha nem vérátömlesztéssel teremtek meg egy szereplőt, ha nem élem át, akkor félő, hogy nem működik a dolog.
C&S: Honnan jött az ötlet a történethez?
LJ: Rózsafüzért imádkoztam éppen, 2016 újéve volt, fagyos hideg, kinn az ablakpárkányon egy rózsaszín műanyagtál, feleségem tehetett ki benne valami ételmaradékot. Az az ötlet kerített hatalmába, hogy mi lenne, ha valami nagyon nem odaillő lenne a tálban. Mondjuk egy emberi fül. Mit kezdenék vele, kinek mutatnám? Ez akár egy regény kezdete is lehetne, gondoltam…
C&S: Melyik volt előbb: az igény arra, hogy olyan regényt írjon, amelyben egy 17 éves fiún keresztül korrajzot készít, és ehhez talált egy indokot, a levágott fül történetét, vagy összeállt a bizarr történet a fejében, amihez töltelék a fiú és a vak lány?
LJ: Nagyon régen tároltam egy megtörtént esetet arról, hogy egy lázadó srác, akiből sok jót nem nézett ki a környezete, milyen módon segített egy rákbeteg osztálytársán. Hadd ne spoilerezzek, ez a kötet egyik szervező motívuma… Úgyhogy a szereplő adott volt. Amúgy jobb is, ha kiforratlan fiatal találkozik azzal a bizonyos füllel, a felnőttek rém unalmasan tudnak reagálni, biztos hívnák a rendőrséget, és akkor game over. Pedig titokban ők is nyomozóvá akarnak válni, csak nem mernek… Lili, a vak lány jött legutoljára, de korábbról bennem volt többek közt kedvenc filmem, az Éjszaka a földön miatt, hogy muszáj egyszer írnom egy nagyon vagány vak csajról.
C&S: A könyv közepe táján kilencven oldalon keresztül folyamatosan fül nélkül folyik a cselekmény. Ez egy szándékos eszköz volt a feszültség fenntartására vagy épp a pihentetésre, netán egyik sem?
LJ: Rögtön a második fejezetben feltűnik a fül, aztán hol előkerül, hol kevésbé van jelen, mivel a fiú még a (fületlen) múltjába is visszautazik. Remélem, a fül adta feszültség fennmarad végig, mert aztán kiderül, hogy honnan van, miért került oda. Igyekeztem kiaknázni a lehetőségeket, mert egy fül, ugye, meg is romolhat, személlyé is előléphet, nevet lehet adni neki, fülbevalót próbálgatni belé. Sok mindenre jó, legfőbb érdeme, az elbeszélő világa ezen a „banánhéjon” csúszik el, és borul.
C&S: Saját tapasztalatból táplálkoznak-e a templomi és a kórházi vonal eseményei?
LJ: Dzsúdóztam is, ministráltam is sokat, kórházban pedig időztem hosszabban. Részben azért használtam ezeket a helyszíneket, mert a bonsai-neveléshez vagy az atomfizikához többet kellett volna kutatnom. De persze azért is, mert a testi/lelki erőről szólnak, az apa-keresésről, Atya-keresésről, no meg életről-halálról, vagyis erősítik a regényszövetet.
C&S: Milyen konzultációra volt szükség Lili megteremtéséhez?
LJ: Nagyon bensőséges barátságban vakokkal nem vagyok, de sok interjút olvastam, és főleg abban hiszek, hogy át kell élni a dolgot. Nem jártam két hónapig bekötött szemmel, mint egy hollywoodi színész, de nem is a testemmel kellett eljátszanom, hanem a szavaimmal. Azt hiszem, mindig is itt élt bennem.
C&S: Van-e kedvenc része a könyvben?
LJ: Felolvasásra két kutyás történetet szoktam választani, egy szomorút, mikor valakinek meg kell szabadulnia a kedvencétől, illetve egy ezzel párhuzamos vidámat, melyben Lili vakvezető kutyát kap, és a tappancsos megtanítja a családot kesztyűbe dudálni…
C&S: Van-e szándékolt üzenete a regénynek?
LJ: Jobban szeretek kérdéseket feltenni, mint gyorsan lecsapni a labdát, megmondani a tutit. Ezért is nyitott a könyv vége, bár az alaphelyzet lezárul. Az kérdés mindenesetre, hogy tehetünk-e rosszat, és mennyit, egy jó cél érdekében? Hány embert ölhetünk meg, hogy hány meneküljön meg? Betörni, lopni szabad-e, ha közben életet mentünk? Szóval az biztos, hogy jóról és rosszról akartam beszélni a könyvben.
C&S: Tesztelte a szellemes részeket (előolvasással) bárkinek?
LJ: Szabó T. Anna, kolléganőm és Margit lányom, továbbá Facebook-oldalam két önként jelentkezője voltak a tesztolvasók, javaslataiknak jó hasznát vettem, sok mindent be is építettem. Remek szerkesztőm, M. Nagy Miklós, tanácsai nyomán írtam kicsit disztópiává, félig jövőbelivé a történetet, ő amúgy is rengeteget segített.
C&S: Bármilyen szempontból úttörő-e ez a regénye pályafutásában?
LJ: Nagyobb terjedelmű regények sorát nyitja, ha minden igaz. Ezek ott vannak, megrekedve a szülőcsatornában, ahogy egy nyúl testében tud fejlődni egyszerre többféle korú magzat. Most, hogy megszületett, jöhet a többi!
