Átlátszó és törékeny életek – Üvegfigurák a Radnóti Színházban

Ha Tennesse Williams a szerző, ha a Radnóti Színházban kerül színpadra a New York-i Dráma Kritikusok díját elnyerő Üvegfigurák, ha Valló Péter a rendező, ha négy jó színészt láthatunk a produkcióban, akkor joggal számíthatunk jó színházi élményre.

Az amerikai irodalomnak, színház- és filmművészetnek nagyon gyakori témája az átlag körülmények között – általában kisvárosban – élő ember kilátástalan, beszűkült, családi traumákkal és konfliktusokkal terhelt sorsa. Mi – közép-európai emberek -, pedig távolról sóvárgunk a lehetőségek országának fantasztikus világa után. Tennessee Williams 1945-ben bemutatott drámáját az alkotók áthelyezték a 60-as és a 80-as évekbe, mely 2018-ban is időtálló. Az amerikai író művei azért aktuálisak, mert az általa feszegetett emberi viszonylatok, élethelyzetek állandó érvényességgel rendelkeznek.

Tennessee Williams egyszerre pszichológus, szociológus és a XX. század egyik legnagyobb drámaírója. A szereplői igazi hús-vér emberek és a – nagyon ismerős – gyengeségeik ellenére szerethetőek. A legnagyobb jóindulat köntösébe öltöztetett, amúgy egoista szülői viselkedés és a fel nem oldott, ki nem beszélt fiatalkori traumák lelket nyomorító, egész életre kiható negatív eredményét láthatjuk ennek a drámának a „üvegfiguráiban”. Ahogy az üvegfigurák, úgy az emberek is hajlamosak belemerevedni élethelyzeteikbe, másokat hibáztatni és ettől törékennyé válni. Fontos üzenete a műnek, hogy megtalálhatnak minket a helyzeteinkből, a családtagok vagy mások által okozott fájdalmak, nehézségek, de egész életünkön át nem lehetünk ezeknek áldozatai, mert a döntés mindig nálunk van. Felnőtt emberként nem mutogathatunk örökké a múltunkra, mert akkor nem tudunk teljesebb, önmagunkért és másokért felelős életet élni a jelenben.

A szövegnek nagyon jót tett az új fordítás és a húsz évvel történő eltolás, mert a mai kor generációihoz még közelebb hozta a színdarabot. Valló Péter rendező a drámai és humoros helyzetek arányát nagyon jól kezeli, ami által – jó értelemben – feltesz minket arra az érzelmi hullámvasútra, amelyet a dráma szereplői is megélnek. Valló hagyja a színészeit játszani, a jól megírt helyzetek, szövegek és párbeszédek viszik előre az amúgy látszólag nem túl eseménydús, de mégis érdekfeszítő történetet.

Az Üvegfigurák mindössze négyszereplős darab, amely széles terepet ad arra, hogy – jó értelemben – kijátsszák magukból azt a színészek, ami jólesik nekik.
Kováts Adél lubickol szerepében. A boldognak mutatkozó, de a lelke mélyén boldogtalan nő drámai és humoros arcát egyszerre és felszabadultan mutatja meg. A közönség már a színpadra lépése pillanatától az övé. Nem hiszem, hogy lehetne jobban alakítani ezt a szerepet.
Porogi Ádámot először láttam és örülök, hogy egy újabb jó színész került Kováts Adél csapatába. A raktári munkára kényszerülő művészhajlamú fiatalembert nagyon jó intellektussal, finom cinizmussal, hol távolságtartással, hol teljes átéléssel mutatja be nekünk.
Nagy Dániel Viktor egy olyan 2018-as „korunk hőse” fiatalembert formált meg tökéletesen, aki a kamaszkori burokból kikerülve már nem állja meg úgy a helyét a sokkal bonyolultabb felnőttek világban, mint ahogy az elvárták volna tőle.

Számomra az abszolút főszerep Lovas Rozié. Évek óta tudja a színházba járó közönség, hogy jó színésznő. Szerintem annál sokkal több. Nagy tehetség. Elképesztő az az érzékenység, ahogy a testileg és lelkileg megsérült lány szerepében hatni tud a közönségre. Minden mozdulata, gesztusa, hangsúlya, mimikája, tekintete a helyén van úgy, hogy egy pillanatra sem modoros. Mindenki jó ebben a produkcióban, de Lovas Rozié szerintem a legnehezebb feladat, és ezt toronymagas szinten oldja meg. A szerepében látszólag vannak humoros elemek, de szerintem a szerző nem szánta igazán azoknak. Amikor egy-egy futó, érzékletes mimikáján nevet a közönség egy része, szerintem pont azok a legfájdalmasabb pillanatai a drámának. Az Üvegfigurák dráma és nem vígjáték, még akkor sem, ha megjelenik benne a humor. Lovas Rozi ezt pontosan tudja, és ehhez tartja magát alakításával, amelyet a legnagyobb színészi alázattal és tudással támaszt alá.

Kováts Adél az évadot bemutató Radnóti Magazin bevezetőjét azzal kezdi, hogy egy kollégája azt mondta korábban, ha túl van az első két évadon, mint igazgató, hátradőlhet. Azzal folytatja Adél, hogy olyan bevállalós a Radnóti 2018-19-e évada, hogy nem dőlhet hátra. Talán egy-egy pillanatra. Az Üvegfigurák utáni vastaps után jár neki az a pár hátradőlős pillanat.