Min mosolyog da Vinci? – interjú Nemes Zsófia koreográfussal és társulatvezetővel

Nemes Zsófiával, a PR-Evolution művészeti vezetőjével készítettünk interjút, aki az 500 éve elhunyt Leonardo da Vinciről álmodott meg egy táncdarabot, mely a TRIP Hajón kerül bemutatásra február 18-án Da Vinci mosolya címmel. Nemes Zsófiát kérdezzük az előadásról, a kortárs balett helyzetéről és a művészi hitvallásáról.

Corn&Soda: Más művészeti ágak, mint a költészet, a festészet és a filmművészet jeles képviselőinek gondolatai, sorsa – Ady Endre, William Shakespeare, Amadeo Modigliani, Piere Paolo Pasolini, Leonardo da Vinci – megihletnek Téged. Mi alapján választasz újabb és újabb anyagot az előadásaidhoz?

Nemes Zsófia: Valóban. Erősen hatnak rám a más művészeti ágak. Imádom a költészetet, festészetet, fotóművészetet, a filmek is nagyon érdekelnek. Nyitott vagyok a világra, és hiszek abban, hogy a művészetnek az a dolga, hogy inspirálja az emberek életét.  Ha erős benyomás ér egy mű által, akkor az izgat, hogy reagál-e az az alkotás a korunkra és aktuális-e ma. Azokhoz a művekhez nyúlok, amelyekben találok olyat, ami megérint engem, és azt érzem, hogy a mai embereknek is mondhat valamit, illetve úgy látom, hogy ráébreszthet fontos dolgokra. Lényeges számomra, hogy a mű aktuális információt és üzenetet közvetítsen. Voltak olyan kísérleteim, hogy csak tiszta tánc előadást készítek, de óhatatlanul belekerült valami gondolat, mert mindig szeretnék valamit közvetíteni az embereknek.

Jövőbeli terveink közt szerepel táncfilm elkészítése is. Korábban volt egy olyan mozi projektünk, amiben feldolgoztunk olyan filmeket, mint például a Fekete Hattyú vagy a Blue Velvet. Nagyon izgalmas dolgok születtek abból az összművészeti kooperációból. Szívesen folytatnám.

C&S: Az összművészeti elemek használata az előadásaidban megszokottak. Színészekkel is szoktál dolgozni. Ezt a történet könnyebb érhetősége miatt teszed?

N.Zs.: Nagyon szívesen dolgozom színészekkel. Biztos segíti a szöveges kiegészítés a megértést, hogy az előadás értelmi oldalát támogassa a kimondott szó. Mindemellett korunkban szinte mindenki az értelem felől közelít, és elfelejtjük azt, hogy érzünk is. Sokan azt mondják, hogy nem ért a modern tánchoz. Szerintem pedig mindenki ért hozzá, a tánc a mindennapjaink része, mert az ember folyton „táncol”, hiszen mozdulataival sok mindent képes kifejezni. Egyedi és ránk jellemző ritmusa van a járásunknak, a mozdulatainknak, a létezésünknek.

A gondolataink programokra, mintákra vannak felfűzve, amiket általában már gyerekkorunkból hozunk. Ha valamit látunk, valakivel találkozunk, ismereteink alapján kategorizáljuk, és betesszük egy dobozba. Az érzéseinket előző tapasztalataink befolyásolják, ami megnehezíti a valódi megismerést. A táncnak nehezebb dolga van, mint más művészeti ágaknak, mivel az emberek nagy része el van távolodva a testétől, bár szeretne vele jóban lenni. A táncnak hatalmas szerepe lenne abban, hogy közelebb tudjuk vinni az embert azokhoz az érzeteihez, amit a mozgás közvetíteni tud számára. A valódi érzelmeinket sokszor nehezen tudjuk kifejezni a szavakkal, sőt, talán nem is lehet mindent.

C&S: A művészi megközelítésedből az derül ki, hogy az emberi lélek működése fokozottan érdekel Téged. Foglalkoztál pszichológiával?

N.Zs.: A pszichológia szakra felvételiztem, amikor a modern tánccal találkoztam. Nagyon jó írásbeli tesztet írtam, valószínűleg fel is vettek volna a pszichológia szakra, de a szóbelire már el sem mentem, mert közben megtaláltam az utam: a táncot. A szívem azt mondta, hogy arra kell mennem. Akkor egy választásom maradt: a tánc vagy a tánc…

C&S: Ahogy említetted, ha meghallják azt, hogy kortárs tánc, sokan megijednek. Benne van a művészi missziódban az, hogy minél több embert közelebb hozzál a modern tánchoz?

N.Zs.: Egyre kevésbé akarok misszionárius lenni, de közben a lelkem mélyén persze dolgozik ez a cél is. Az igazsághoz hozzá tartozik az, hogy a működési kereteink nagyon korlátozottak. Talán hiányzik a hatékony érdekképviseletünk, nem tudjuk megfelelően kommunikálni, hogy a táncnak milyen nagy szerepe van a világunkban. Ez a táncosok anyagi megbecsülésére is igaz. Egyelőre nincs köztudatban a kortárs tánc, még a perifériáján van az előadóművészeteknek. Keveset foglalkozik velünk a média. Sokszor tapasztalom azt, hogy ha eljutnak végre az előadásainkra olyan emberek, akikben fenntartás volt, utána már megváltozik a vélekedésük a kortárs tánccal kapcsolatban. Az egyik előadásunk után egy olyan nézőnk – aki először látott modern táncot -, azt mondta: „Nem értettem az elején semmit, de aztán sírtam.” Számomra ez a tánc igazi művészi hatása.

C&S: Az aktív balett táncos időszakodból melyik társulatra emlékszel a legszívesebben vissza?

N.Zs.: Én nem klasszikus balett, hanem kortárs táncosnak tartom magam, ezt pontosítsuk. A Szegedi Kortárs Balett társulati elnevezés is ezt tükrözi, ahol több évet eltöltöttem. A kérdésre válaszolva: nem tudok egy konkrét társulatot mondani, mert ahol éppen dolgoztam, akkor azért voltam ott, mert azt gondoltam, hogy abban a társulatban van éppen a helyem. A Sarbo Táncszínházban kezdtem, utána jött a Figurák, majd a Szegedi Kortárs Balett, majd a PR-Evolution.

C&S: Kit, kiket tekintesz mesterednek a szakmából?

N.Zs.: Nem tudnék senkit külön kiemelni. Sok magyar és külföldi tanárral, koreográfussal dolgoztam, mindenkitől tanultam valamit, ezért mindegyiket mesteremnek tartom. Én nem „rajongóként” tekintettem a mestereimre, hanem mint együttműködő szakmai partnerekre. Nem az alá- és fölérendeltségi viszonyt éltem meg velük, hanem azt, hogy abban a projektben egy anyag vagyunk és értjük egymást.

C&S: 10 éve irányítod a 2003-ban alakult a PR-Evolution D. Co. Társulatot, amelyet Kun Attilától vettél át 2008-ban. Hogyan látod az elmúlt éveket, és úgy érzed, hogy ebben a szerepben a helyeden vagy?

N.Zs: Az én kezemben fut össze minden. Kitalálom az az előadásokat és színpadra viszem. Volt arra példa, hogy hívtam vendégkoreográfust, például Leo Mujic-ot, Kun Attilát, Mészáros Mátét, Myriam Naisyt, Hámor Józsefet. Most is van ilyen terv, de ennek a lehetősége nagyon büdzséfüggő.

Nagyon fontos az életemben az, hogy tíz éve elvállaltam a társulat vezetését. Harmadik eset volt, hogy erre kértek fel, de korábban nem fogadtam el. Ami számomra jelenleg problémás, hogy nincs mellettem olyan ember, aki a munkámban ténylegesen tud támogatni. Ez a pénzügyi korlátok miatt is van. Mindent nekem kell intéznem és erre egészségileg nem szeretnék rámenni. Ez eddig szükségszerű volt, és hálás vagyok a sorsnak, hogy megkaptam a lehetőséget, mert a társulati vezetés minden területére rá tudtam látni. Megkönnyíti a dolgomat a megfelelő segítő személyek kiválasztásában az így szerzett sok tapasztalat. Az alkotásban vagyok boldog, nem a tőlem energiát rabló adminisztrációs és szervező feladatokban. Keresem a megoldást.

C&S: Honnan meríted a társulati tagjaidat, táncosaidat? Van valamilyen fő szempontod a kiválasztásnál?

N.Zs.: Minden évben tartunk válogatást, de van, hogy bejelentkeznek azzal, hogy szeretnének hozzánk csatlakozni. Sok útja van annak, hogy hogyan találom meg a táncosaimat. Átlagosan 2-3 évente váltják egymást, de például Krizsán Danival már 6 éve dolgozunk együtt. Kevés az olyan táncos, akivel hosszabb távon tudok együttműködni, mert nincs olyan büdzsénk, amivel tartósan meg tudnám őket tartani. Ha az anyagi probléma nem állna fent, akkor nem lenne ez a folyamatos fluktuáció. Sajnos muszáj más munkát vállalniuk, sokan hagyják ott mostanában a tánc világát, mert nem tudnak megélni belőle. Ez nagy gondja a szakmánknak. Fiúk alig vannak, mert vagy kimennek külföldre, vagy abbahagyják. Nincs perspektíva, egzisztenciális fejlődési lehetőség és biztonság. Nem lehet stabil összeget keresni ma a kortárs tánc által.

Egy táncos elképesztő mennyiségű fizikai és lelki munkát tesz egy előadásba és nagyon kevés az olyan előadás, amelyiket hosszú távon, húsz alkalomnál többször be lehet mutatni. Egy-egy ellenpélda van, mint a szegediek Carmina Burana-ja, de ez elenyésző sajnos.

C&S: Állandó zeneszerzőid Szirtes Edina és Gergely Attila. Az, hogy nem kész, ismert zeneművekhez nyúlsz, hanem társulaton belül születik meg a zene, annak van valami oka?

N.Zs.: Jó kérdés, mert pont mostanában gondolkodom azon, hogy kész zenéhez nyúlok. A kész mű ad egy támpontot és arra elkészülhet a koreográfia, ahogy a Da Vinci mosolya előadásunkban használjuk Vivaldi zenéjét. Nekem általában előbb van meg az előadás ötlete és utána fordulok a zeneszerzőhöz. Szirtes Edinával és Gergely Attilával nagyon szeretek együtt dolgozni, teljesen megbízok bennük. Értjük, érezzük egymást, ami elengedhetetlen az alkotói folyamatban.

C&S: Az 500 éve elhunyt Leonardo da Vinci életéről készítettél táncdarabot, melynek február 18-án a TRIP Hajón lesz a bemutatója. Mi alapján döntöttél a témaválasztáskor az egyetemes kultúra egyik legsokoldalúbb alakja, polihisztora, zsenije, Leonardo da Vinci mellett?

N.Zs.: Ami megfogott a kutató munkám során az az, hogy da Vinci volt az első mechanikus robot létrehozója. Nem tudják teljes mértékben igazolni azt, hogy csak a terv jött létre a részéről vagy el is készült a régi iratokban említett mechanikus oroszlán. Azért ragadott meg ez a dolog, mert ma már abban a világban élünk, ahol megszületett a mesterséges intelligencia és a digitális világban robotok működnek. Úgy éreztem, hogy összeért a két kor. Leonardo da Vinci megálmodta a robotot, és mi már megvalósítjuk, csak kérdés milyen célból. Da Vinci-nek olyan próféciái voltak, amelyek a mi korunkban durván aktuálisak. Számomra az is fontos, hogy ő mindig az emberséget kereste, és a sokoldalúsága a nyitottságából következett. Mai korunkban nagyon kevés a világra ténylegesen nyitott ember, olyan, aki nem zárja be magát a hideg értelem fiókjába. Leonardo da Vinci példájával üzenni képes a mai kornak. A nyitottság egy energia, amely az áramlást fenntartja a világunkban. Ez a fajta nyitottság szerintem a mai világunkban blokkolva van. Egyszerűbb a ma emberének az interneten keresztül kommunikálni, mint belenézni a másik szemébe. Még fel sem mértük – illetve már kezdjük sejteni –, hogy a gyerekek és fiatalok manipulált „kütyükultúrája” hova fog vezetni. Ezek miatt éreztem kapcsolatot Leonardo da Vinci és a XXI. századi ember között. Nekem mindig fontos, hogy az előadásomnak legyen aktuális üzenete és az, hogy megnyissam a néző érzelmi világát, mivel az előadás érzetek és képek megjelenítése. Lehet, hogy kell egyfajta érzékenység és nyitottság a befogadó részéről, hogy ez átmenjen, de én arra törekszem, hogy sikerüljön.

C&S: Milyen volt a felkészülési munkátok a da Vinci mosolya előadásra?

N.Zs.: Leonardo da Vinci nagyon sokat dolgozott, pepecselt egy-egy alkotásán, egészen addig, amíg nem érezte tökéletesnek. Érdekes, hogy a próbák ennek megfelelően folytak. A táncosaim nem egyszer idegesek voltak attól, hogy sokat variáltam, finomítottam a formákon, helyzeteken. Talán úgy is hagyhattam volna, hisz néhány másodpercről volt szó, lehet, hogy fel sem tűnik annyira a különbség. De tudom, hogy ami megszületett, azért megérte ez az alaposság, mert így működik a koreográfia, így jön létre az a rezonancia, amely számomra a legjobban tükrözi Leonardo da Vinci szellemiségét, amiért én ezt az előadást létre akartam hozni.

C&S: Mikor és hol találkozhatunk a da Vinci mosolya című előadással?

N.Zs.: Egyelőre február 18-án 19 órakor a TRIP Hajón, ahol ez lesz az első táncelőadás. A tapasztalatok alapján döntjük el, hogy lesz-e újabb előadás ezen a játszóhelyen. A darab tovább játszása meghívásoktól, az adódó alkalmaktól függ.

C&S: Köszönöm és kíváncsian várom da Vinci mosolyát.