A Spirit Színház jelene és jövője – beszélgetés Perjés János színész-igazgatóval

Perjés Jánost, a Spirit Színház tulajdonosát, igazgatóját kérdeztük művészi és vezetői hitvallásáról, terveiről és az új színész generáció megújító energiáiról.

Corn&Soda: Mit jelent számodra a színház?

Perjés János: Egy szóban azt tudom mondani, hogy a cél. Gyerekoromtól a színházcsinálást éreztem a célnak, de aztán 25 évre felhagytam vele. A Nemzeti Színházban megtanultam a színészmesterséget, majd megismerkedtem a televíziózással, a reklámfilmgyártással, illetve több olyan szakmai dologgal, aminek az ismeretében úgy éreztem, hogy a színházcsinálásban nem érhet majd meglepetés. Az friss bemutatónkban, a Novecentoban elhangzó gondolat is erre utal a számomra. „A zongorán 88 billentyű van, ezzel nem verhetnek át.” Azáltal, hogy a szakma több területét megtanultam, úgy érzem, hogy nem érhet meglepetés, mert megismertem a 88 billentyűt, tehát nem verhetnek át egykönnyen. A kitűzött életcélom és a fejlődési utam vezérel a színházi munkámban. Elsősorban az az öröm számomra, amikor játszom a színpadon, nem pedig a szervezés és az irányítás, de csinálnom kell, mert az enyém, és ha nem figyelek minden részletre, kontroll nélkül marad. A színházvezetés szakmai részét meg lehet oldani, viszont az emberi oldala nehéz, és egyáltalán nem kalkulálható. Nagyon stabilan kell vagy kellene ahhoz a lábamon állni, hogy a nehézségeket kezelni tudjam. Ezt még tanulom.

Az érzékeny művészekkel nem egyszerű?

Nem az igazi művészekkel van a baj, hanem a morális vagy érzelmi visszaélésekkel. Akiben megvan a tehetség, hozzá tudja tenni a színpadon azt a pluszt, ami túlmutat a szakmán, és elhozza azokat a pillanatokat, amitől művészet lesz az, amit csinál. De ezek is csak pillanatok… Valóban nem egyszerű a színészekkel. Sokkal szélsőségesebbek a reakcióik, több szempontból nehezebb emberek, de a világ is egyre nehezebb. Ezeket a helyzeteket – mint színházi vezetőnek -, nekem kezelni kell, de nagyon fárasztó.

Milyen személyes motiváció alapján lettél színész?

Arra a fordulópontra emlékszem vissza, amikor hét éves koromban először beengedtek egy felnőtt színházba, egész pontosan a Madách Színházba. Az Oidipusz királyt – Gábor Miklóssal és Psota Irénnel – az első sorból néztem meg, és akkor dőlt el bennem, hogy a színházzal dolgom lesz.

A színházi munka, a közönség megszólítása számodra misszió?

Mindenféleképpen az. A Spirit Színház és központ most kezd olyanná válni, mint amilyen nagyságrendben én gondolkodom. Azért nem lettem a pályám elején azonnal színész, mert nem értem volna el azt, ahol most tartok. Most már játszok monodrámát is, és közben „csinálok” egy színházat. Komplexitásban szeretem tenni és vinni a hátamon a dolgokat. Igen, van ebben küldetéstudat. Azzal együtt a terheimet a napi apró örömök nem kompenzálják, de egyszer talán visszakapok valamit a Teremtő Univerzumtól.

A Spirit Színház szellemisége mögött tudatos koncepciót lehet látni. Erről konkrét víziód van?

Igen, ez így van, amit ösztönösen tudatos útnak neveznék. Belőlem és a kollégáimból fakad ez az út, akik tanulnak egy rezgésszinten együtt létezni velem. Semmi gond, ha ez nem megy. Sokfélék vagyunk, és az teljesen normális. Talán az különbözteti meg más nagyobb színházi műhelyektől a Spirit Színházat, hogy azok a színészek jönnek ide dolgozni, és azok a nézők járnak ide, akik nagyon szeretik ezt a sajátos energiát. Vezetőként egyre hamarabb veszem észre, ha a csapatomban valaki nem kompatibilis az itteni energiával. A lelkemnek persze nagyon nehéz, ha valakitől meg kell válnom, de meg kell lépnem.

A Spirit Színháznak és a hozzá tartozó központnak spirituális a szemlélete?

Én a spiritualitást nem misztifikálom, és nem szeretem a vásári spiritualitást. Hiszek egyfajta spirituális intelligenciában, energiában, ami azzal is jár a részemről, hogy igyekszem kívülről és komplexitásában látni az élet dolgait. Megvizsgálom, hogy milyen hatásmechanizmusok működnek. A spiritualitást a felelősség szellemében kell élni. Ebben persze folyamatosan fejlődnöm kell, de nem egyszerű ennek a saját magamnak támasztott elvárásnak megfelelni a mindennapokban, főleg amikor egy színházzal kapcsolatban minden dolog rajtam van. A hely tulajdonilag az enyém, de egyedül nem tudnám véghezvinni a céljaimat, miközben felelős vagyok számos emberért.

A Spirit Színházban annyira közel ülnek a nézők a színészekhez, hogy nem lehet nekik hazudni, és olyat kell számukra nyújtani, ami miatt visszatérnek. Angster Mária – aki Hellinger családállító terapeuta és pszichiáter – a darabok kapcsán a családi viszonylatokról beszélget a nézőkkel az előadások után egy-egy órában. Például arról, hogy Szeredás Emerenc Az ajtókban mit hozott otthonról, és hogyan lett kényszerből a saját testvéreinek az anyja.

A darabválasztásban is ez a szemlélet vezérel?

Igen. A Karamazov testvérekkel például nem lehetne nagyszínházat megtölteni, az alternatív színházak pedig a klasszikusokat teljesen korszerűsítik. Mi klasszikusokat játszunk a mának.

A Spirit Színház bátran megy az emberi lélek mélyére, megdolgoztatja a nézőket. Ez tudatos?

Igen, megdolgoztatják a nézőket a darabok, és a lelkükre veszik azt, amit látnak, hallanak. Az a cél, hogy mindenki, aki lejön is, nézzen önmagába. Én is úgy vagyok vele, hogy bármilyen problémámat vizsgálom, először önmagamban nézek. Megnézem, hogy mi az én szerepem a helyzetben, és igyekszem nem kivetíteni másokra a problémát. Ez a szemlélet jelenik meg az előadásainkban is.

16 futó darabban játszol, közte monodrámát és főszerepeket. Ez szerintem országos csúcs. Hogy bírod? Hogy tartasz fejben ennyi szerepet?

Ha egyszer megtanulom és bejátszom, akkor az a szerep már az enyém. Nagyon szívesen csinálom. Szám szerint lehet, hogy soknak tűnik, de a fellépő napjaim száma szerint nem az. Arra is figyelek, hogy csak bizonyos esetekben játsszam el én a szerepet. Vagy azért, mert nekem van mondanivalóm vele, vagy azért, mert olyan partnerrel játszhatom, aki engem „visz”, mint például Hegyi Barbara, vagy olyanokkal, akiktől energiát kapok, mint a Karamazovban szereplő fiatalok. Többször jött szóba, hogy játsszak el én egy szerepet, mert az „ingyen” van, de végül máshoz került. Volt körülbelül hat olyan szerep, amit én kezdtem el próbálni, de mégis úgy döntöttem, hogy nem nekem kell mindenáron eljátszani, mert nem nekem van vele dolgom. Nem vagyok annak a rabja, hogy mindenképpen én játsszak.

Jó érzékkel hozol a Spiritbe húzóneveket.

Igen, de nem húzóneveknek hívnám őket. Hiteles színészeknek, akik a Spirit Színház pozícionálását, megítélését segítik, emelik.

Áprilisban 16 különböző darabot adtok elő a Spirit Színházban és 70 külsős színész neve szerepel a repertoárban. Ez elképesztő munkát, egyeztetést igényel egy kis színháztól. Megéri?

Nem. Nagyon nehéz az egyeztetés és anyagilag sem éri meg nekünk. Pont most tartunk ott, hogy elérte a színház azt a hírnevet, azt a repertoár, és azt a nézőszámot, hogy nem feltétlenül érdemes vendégszínészeket hívni. Az a cél, hogy a sokat itt játszó színészeinkkel elkezdünk egy kisebb társulattá alakulni és leredukáljuk a vendégek számát.

Más magánszínház is ezt az utat járta be.

Így van! Ez nem véletlen, mert máshogy nem lehet egy magánszínházat hosszútávon fenntartani.

Nagyon sok vendégszínész fordult meg nálad, és azt hangsúlyozzák, hogy jó idejönni, mert családias és nagyon jó a légkör. Ezt te teremted meg?

Valami ideköti őket. Hegyi Barbara előveszi a fúrókészletét és felcsavarozza a tükröt. Behozzák a levetett ruháikat jelmeznek, és ezt maguktól teszik, nem azért, mert elvárás tőlem. Behozzák a kutyájukat és belakják a színházat. Ebben benne van a hely energiája, és benne vannak a választott darabok is. A nagyszínházas színészek kipróbálhatják magukat egy intimebb közegben, ami szakmailag másfajta kihívást jelent számukra. A Spirit Színházban erős műhelymunka folyik. A nagyszabású darabokban sok embert mozgatnak meg, és sokszor kevesebb idő jut a szerepek kidolgozására. Itt jobban rávetül a színészekre a feladat súlya.

Az elmúlt hetekben többször megfordultam a Spirit Színházban. Láttalak jönni-menni, játszani és úgy látom, hogy te nagyon „rendben vagy” azzal, amit csinálsz.

Igen, abszolút. Engem nagyon motivál az, amit csinálok, és örülök annak, ha szeretik a nézők a munkánk eredményét. Biztos, hogy az a mentalitás – hogy itt senki és semmi sincs elrejtve -, benne van abban, hogy szívesen jönnek ide a nézőink.

El kell mondanom egy személyes élményemet. Az Örökké…szabadon teltházas premierjén egy olyan helyen ültem, ahonnan nem lehetett tökéletesen látni, mert dugig volt a kisterem. Czeizel Gábor, a darab rendezője ezt észrevette és saját kezűleg egy bárszékre cserélte a székemet, hogy jobban lássak. Úgy tette ezt, hogy nem ismerjük személyesen egymást.

Igen, ez egy ilyen a csapat, és a színészek egy része is ilyen. Magukénak érzik azt, hogy teljes legyen a nézők élménye, és hogy jól érezzék magukat itt. Ez a viselkedés nem marketingfogás, hanem tényleg ilyenek a kollégáim.

A színházak sokszor panaszkodnak az anyagi gondok miatt. Tőled nem hallok ilyen megnyilvánulást. Tudatos?

Én nem foglalkozom ezzel. A TAO-n kívül, ami nagyon jó volt, soha senkitől nem kaptam támogatást. A TAO-ra szükség volt és lesz is, mert nem lehet meglenni nélküle. A korábbi támogatási formával valóban voltak problémák, de én nem akarok olyan dolgokról nyilatkozni, amire semmilyen ráhatásom nincs. Azzal a helyzettel tudok kezdeni valamit, ami aktuálisan adott, és kigondolom azokat az utakat, ami legjobb a megoldás a számunkra. Nekem az véleményem az a panaszkodásról, hogy mindenkinek lehet és szabad vállalkozni.

A negyedik évadot éli meg a Spirit Színház, mióta az utazó színházad lehorgonyzott itt a Margit híd budai lábánál. Hogyan foglalnád össze ezt az időszakot?

Ez a négy év olyan, mintha tíz évet dolgoztunk volna. Az épületben egy szinten kezdtünk, és az elején spotlámpával világítottunk. Ma már van kamaratermünk is, és Londonból hozattuk a lámpákat. Nagy utat tettünk meg nagyon rövid idő alatt. Hatalmas érték ez, ami nagy felelősség számomra, és sokszor a szigorúság eszköze kell ahhoz, hogy ezt meg tudjam tartani.

Ha azt kérnék Tőled, hogy egy előadást mutass be a négy év repertoárjából, amivel reprezentálod a Spirit Színházat, melyik lenne az?

A Karamazov, mert ez az előadás azon a színházi nyelven beszél, ami a miénk, és a fiatal Nagy Márk annyira plasztikusan állította színpadra, hogy nagyon tiszta anyag lett. Szerintem a Karamazov előadás az iskolapéldája annak, amit a színházzal el szeretnék mondani. Teljesen érthető módon szól a mához. Ez az én értékítéletem, ami persze szubjektív. Volt olyan előadás, ami nem ért el úgy a nézőkhöz, ahogy kellett volna, és volt, ami nekem tetszett kevésbé. Szabó Magda Az ajtó című előadás volt még ilyen, de a Karamazov előadást tartom annak, amelyik egy magasabb lépcsőfokot jelent a Spirit Színház életében.

Szívesen adsz teret a fiatal színészeknek. Tudatos koncepció?

Nagyon fontos a fiatalok jelenléte, mert minden megújítanak, beleértve engem is, az én színészetemet, a gondolkodásomat. Igen, tudatosan adok teret a fiataloknak. Nagy Márkék kerestek meg, ők hozták ide a Karamazovot. Nekem is komoly kihívás volt, hogy egy összeszokott csapatba hogyan tudok beilleszkedni. A Spirit Színházban én vagyok a befogadó, de mint színészként nekik kellett befogadniuk engem. Ilyenkor megszűnök igazgatónak lenni, és tőlem is szükség van arra az alázatra, ahogy ők dolgoznak. Erős a mostani fiatal színész generáció, felfrissítik a színházi életet, és ez nagyon jó. Bátrak, őszinték, nagyon okosak, dolgosak és alázatosak. Igazi csapatként működnek és kiállnak egymásért, ahogy egy adott szituációban értem is megtették. Ez azért is különleges, mert egykor, válsághelyzetben az akkori kollégáim, akik megélhetést kaptak, ezt nem tették meg. Ez azóta is élénken él bennem. A fiatalok nem törődnek azzal, hogy korábban mit csináltam, hanem számukra az a lényeg, hogy abban az aktuális helyzetben meg tudok-e felelni vagy sem. Én azt vártam a Márktól, hogy ne bánjon velem óvatosan a közös munka során, csak azért, mert idősebb vagyok.

Nekünk, a másik generációnak örülni kell annak, hogy új szelek fújnak, mert a színházi szakmát feljebb emelik. Már fiatalon a saját dolgaikat és önmagukat valósítják meg, és nem kell tőlük félni, mert az a jövő, ahogy ők csinálják. Ebből én, mint színházi vezető, csak nyerhetek. Itt kell, hogy elmondjam, hogy már publikus az, hogy II. Edward című darabot is Nagy Márk adaptálja ide és rendezi.

Meghirdetted a „Kell egy hely” akciót, amivel felajánlottad, hogy teret adsz külsős produkciónak. Voltak, vannak jelentkezők?

Igen, jól működik a projekt. Májusban angol nyelven játszó társulat jön. Különböző műhelyekből saját előadással jelentkeztek fiatalok, ahogy a Fiatal Művészek Egyesület nevű társaság is ezt tette. A Színművészetiről is megkerestek. Jönnek és igénybe veszik a lehetőséget. Az új kamaraterembe 45-en férnek be, és úgy gondoltam, hogy ezekkel a produkciókkal jól ki tudjuk használni azt a teret. Ez mindenkinek csak jó.

Ebben az évadban lesznek még újabb bemutatók?

Igen. A Novecentot mutatjuk be április 23-án. Juhász Róza rendezi a Madame de Sade előadást Borbás Gabival. Májusban lesz még egy ősbemutató Hegyi Barbarával és Seress Zoltánnal, aminek az a címe, hogy Sexpedíció, amely egy kanadai komédia. Én fordíttattam le. Az is egy új út számunkra, hogy egyre több olyan külföldi darabunk lesz, ami Magyarországon nálunk lesz először látható.

Folytatódik a már hagyományos Nyári Fesztivál?

Egész nyáron játszani fogunk. Ez már nem is fesztivál, hanem gyakorlatilag nem zárunk be. Meg tudjuk oldani, mert mind a két termünk légkondicionált. Sokan eljutnak így hozzánk – akár vidékről -, olyanok is, akik év közben nem tudnak elszabadulni otthonról. Nyáron tele van a város, és a színházak nagy része nem dolgozik.

Jövő évadra mik a terveid?

Új rendezőkkel is fogunk dolgozni. Léner András rendezi majd a Kitaszított című darabot ami magyarországi ősbemutató lesz. Czukor Balázs is bemutatkozik nálunk, egy saját darabbal.

Köszönöm a tartalmas beszélgetést.

Én is.