A mágikus hetes szám bűvöletében készül az új évadra a Váci Dunakanyar Színház. Hét bemutató, hetedik évad, közel 70 000 fős lakosság a színház vonzáskörzetében. Klasszikus és két kortárs darabbal és egy ősbemutatóval is várják a nagyérdeműt, olyan színművészek főszereplésével, mint Erdélyi Timea, Szarvas József, Karalyos Gábor és Tarpai Viktória.
Az évadban hét saját bemutatóra kerül sor. A repertoárban kiemelt figyelmet kapott a házasság és a család témaköre. A saját előadások mellett a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színházzal, a soproni Petőfi Sándor Színházzal, a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházzal és a Múzsák Társulattal készülnek a koprodukciók. Emellett a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozón idén is a négy ország közösen fog egy előadást létrehozni. Szórakoztató, kortárs és klasszikus, magyar és külföldi darabokkal is bővül a repertoár. A bérletkínálat is tovább bővült, a nagy sikerű Premier bérlet és Családi bérlet mellett most már Szabadbérletet is válthat a közönség.
A kínálat:
Georges Feydeau: Esküvőtől válóperig – premier 2019. szeptember 21-én
A szédületes ritmusú, pikáns humorú történet ott kezdődik, ahol más történetek úgy általában végződni szoktak. Az óraműpontossággal szerkesztett bohózat a felhőtlen mindennapoktól a viharvertekig haladva mutatja be Gérard és Clarisse házasságát, amelyet mesteri előzékenységgel segít féltékenység, váratlan halálhír, egy nyolc hónapra érkező baba vagy éppen egy meglepő párbajra való kihívás. Az elsöprő lendületű, szívbe markoló mulatság végül élesen világít rá, hogy „az álomszép meg az ideális, az kettő!” Főbb szerepekben: Erdélyi Timea, Karalyos Gábor Rendező: Bakos-Kiss Gábor
Sütő András – Advent a Hargitán – premier 2019. november 30-án
A lelkünkhöz szól és gondolkodóba ejt Székelyföld különös, misztikummal, néphagyományokkal teleszőtt világa. A Hargita zord hegyei között bontakozik ki két fiatal tiszta, örömre készülő szerelme, itt találkozik a múlt és a jelen, a hűség és megbocsátás, az önzés és a hit, a szeretet és a sosem múló remény. Itt, ahol a tragédia és a csoda kézen fogva jár. A Váci Dunakanyar Színház és a Zenthe Ferenc Színház előadása, rendező Susán Ferenc. Főbb szereplők: Szarvas József, Jakab Csaba, Hajdú Tibor
Tarpai Viktória, Erdélyi Tímea.
Szerb Antal – VII. Olivér – premier 2020. február 8-án
A szabadságvágy mindenkiben él, sőt, az ember létezésének alapvető feltétele. Az előadás, Szerb Antal, H. Redcliff álnéven megjelentetett 1943-as regényét dolgozza fel. Szövege, paradoxonok hálóján át mutat rá az élet nevű játszmára, ami kiszámíthatatlanságában szép, és mi, játékosok, megküzdünk ezért a szépségért. Rendező: Zakariás Zalán, szereplők: Tarpai Viktória, Karalyos Gábor, Ivaskovics Viktor, Bacsa Ildikó, Faragó András, Havasi Péter, Smál-Szilaj Gábor
Gyárfás Miklós – Tanulmány a nőkről – premier – 2020. április 4-én
A Zenthe Ferenc Színház, a Soproni Petőfi Színház és a Váci Dunakanyar Színház előadása. Zenés vígjáték, amelyben a család, a szeretet és a szerelem jelenik meg. „Kortárs és retro darab egyben, amely minden nézőt táncra perdít majd. Kortárs, hiszen szerzője Gyárfás Miklós, valamint retro, hiszen telis-tele van retro slágerekkel.” – avatott be a részletekbe a darab rendezője: Kis Domonkos Márk.
Digitálisból az analógba
A színház folytatja misszióját, a sikeresen felépített színházi nevelési programot, amely az előző évadban teltházas diákbérletes előadásokat hozott. Ebben az évadban szakmai továbbképzésre, valamint új tantermi előadás bemutatására is sor kerül majd. Különösen nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy megismertessék és megszerettessék a színház világát a fiatal közönséggel, hiszen nem is olyan rossz dolog új kalandokban részt venni, kilépni a virtuális térből és a digitális szórakozás helyett analóg élményeket átélni. A külön korosztályok alapján tematizált bérletekkel – óvodás, kisiskolás, kamasz és diák bérletekkel – mesés, zenés vígjátékokkal, bábjátékokkal és ifjúsági előadásokkal a fiatalok könnyed és szórakoztató módon tudják felfedezni a színház csodáit.
Fesztiválok hullámhosszán
A színház számos hazai és külföldi vendégjáték meghívásnak is eleget tesz. Ványa bácsi produkciójukkal szeptemberben Bresztben a Belaya Vezha Nemzetközi Színházi Fesztiválon és Lembergben, a nagy múltú Arany Oroszlán Fesztiválon, valamint a Thália Színházban megrendezésre került Vidéki Színházak Fesztiválján is szerepeltek, de meghívást kaptak Herszonba, Szatmárnémetibe és az oroszországi Syktykvarba is. Ezen túlmenően otthont adnak a Kaleidoszkóp VersFesztiválnak, és az évad végén, július elején rendezik a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozót.
A sajtótájékoztatón Kis Domonkos Márk a következő sorokkal zárta beszédét: „Felhőtlen örömet kívánunk csempészni a hétköznapokba. Mindemellett a lélek titkait is fürkésszük, ahol semmi sem az, aminek látszik és ahol bármi megtörténhet, mert ilyen a színház, egy csoda, mely kitárja ismeretlen világok kapuját, kiszakít a mindennapokból, elgondolkodtat és felemel. Elsőként pedig tartsanak velünk az évadnyitányon, GEORGES FEYDEAU: ESKÜVŐTŐL VÁLÓPERIG című bohózat szeptember 21-i premierjén! A kockázatokról és mellékhatásokról érdeklődni lehet a színház jegypénztárában.”
forrás: sajtóanyag