Az északi varázslat folytatódik – Katherine Arden: A lány a toronyban

Ősszel jelent meg Katherine Arden Az északi erdő legendája című trilógiájának második része, A lány a toronyban az Alexandra Kiadó gondozásában. Az első rész, A Medve és a Csalogány nagy sikert aratott kötetében megismert hősök története folytatódik, és újabbak szereplők is csatlakoznak hozzájuk, akik közül sokan az orosz népmesék világából is ismerősök lehetnek.

Mivel a sorozat első része, A Medve és a Csalogány egészen magával ragadott, így nagyon vártam a folytatást, bár kicsit féltem is, mivel az első részben túlságosan magasra tette a lécet, hogy ezt a második kötetben nem sikerül megugornia, de a félelmem alaptalannak bizonyult. Ez a részt talán még az elsőnél is jobban szerettem. Ebben a kötetben Vászja már fiatal nő, nem kisgyerek, így a személyisége is hangsúlyosabb, mint az előzőben. Sőt, a lélektani problémák is nagyobb szerepet kaptak, emellett az egyik kedvenc témám, a női egyenjogúság kérdése is még erőteljesebben jelen van, mint az elsőben, pedig abban is fontos szerepet játszott.

A történet ott folytatódik, ahol az előző kötetben befejeződött. Miután Vászja árvaságra jutott, és faluja boszorkánynak kiáltotta ki, két lehetőség közül választhat: vagy zárdába vonul, vagy hagyja, hogy a nővére összeboronálja egy moszkvai herceggel. Bármelyiket is választja, egy toronyba zárva éli majd le az életét, elzárva a tágas világtól, melyet annyira szeretne felfedezni. Így hát egy harmadik utat, a kalandot választja: fiúnak álcázva magát lóháton nekivág az erdőnek. Miután a falvakat rettegésben tartó útonállókkal folytatott küzdelemben kivívja magának a moszkvai nagyherceg elismerését, gondosan meg kell őriznie a titkát, hogy valójában lány, nehogy elveszítse az uralkodó jóindulatát – még akkor is, amikor rájön, hogy a nagyhercegséget olyan titokzatos erők fenyegetik, melyeket csak ő, Vászja tud megállítani…

A regény cselekménye, ahogyan az előző kötetben is, egyszerre merítkezik a történelemből és az orosz népmesék világából. Ráadásul a Halhatatlan Koscsej történetét is feldolgozza, ami az egyik legismertebb és legtöbbször felhasznált mese az orosz folklórból. (Többek között ezen alapszik Catherynne M. Valente Marija ​Morevna és a Halhatatlan című regénye.) Így meglehetősen nehéz erről a történetről valami újat mondani, azonban Ardennek sikerült újramesélnie Halhatatlan Koscsej mítoszát.

Mint már mondtam, a régi szereplők személyisége továbbfejlődik, sokkal jobban beleláthatunk motivációikba, és megismerhetjük vívódásaikat, kétségeiket is. Vászja itt fiatal nőként az útját, a helyét keresi ebben a hideg, kegyetlen és nagyon is férfias világban. Tökéletesen tudja, hogy mit nem akar (férjhez menni, otthon ülni és gyerekeket szülni), de arra még nem sikerült rájönnie, hogy mi az, amit valóban szeretne, vagy egyáltalán, amit a világ megenged neki. Nőként bezártság és korlátok várnának rá, azonban fiúként az öve a világ minden lehetősége. Sok kritikát olvastam arról, hogy Vászja meggondolatlan és valójában nem tudja, hogy mit akar. A legtöbben ezt a negatívumok közé sorolták, azonban ez csak azt bizonyítja, hogy Arden tökéletesen ismeri a kamaszok gondolkodását. Ők általában valamivel szemben határozzák meg magukat, és legtöbbször csak abban biztosak, amit nem szeretnének, arról általában fogalmuk sincs, hogy valójában mire vágynak. Vászja pedig pont ilyen. Két dologra vágyik csak igazán: a szabadságra és a világ felfedezésére, és mind a kettőt fiúnak öltözve érheti csak el.

A másik karakter, aki rengeteget fejlődött az előző kötethez képest, az Morozko. Az előző kötetben csupán titokzatos, homályos alakként jelent meg, itt viszont végre kiderült a motivációja, megtudtuk, hogy miért is van folyton Vászja közelében. Ráadásul már nem csupán a rideg, szoborszerű Télkirály, hanem egyre inkább megmutatkoznak emberi vonásai is.

Újra feltűnnek Vászja testvérei, Olga és Szása, meg a nagyherceg, Dimitrij is, róluk is árnyaltabb képet kapunk. A kedvenc új karakterem azonban Kaszjan Lutovics volt. Pont annyira gyűlöltem, mint amennyire imádtam. Ez pedig Arden írói zsenialitásának érdeme. Talán ennek a kötetnek pont az az erénye, hogy itt már a szereplők nem egyértelműen jók vagy rosszak, hanem sokkal árnyaltabbak, összetettebbek, mint az első részben.

Összességében A lány a toronyban tökéletes, sőt az első kötetet felülmúló folytatása A Medve és a Csalogánynak. Arden meseszövése és nyelvezete továbbra is páratlan, tökéletes arányban vegyíti a népmeséket a valós történelemmel, míg a karaktere immár árnyaltabbá, összetettebbekké váltak, de mégis megőrizték varázsukat. Most már csak abban bízom, hogy minél hamarabb érkezik a folytatás.