A József Attila Színházban hamarosan színpadon láthatjuk Bereményi Géza filmklasszikusának, az Eldoradónak színpadi változatát Funtek Frigyes rendezésben.
A József Attila Színház idei első premierje az Eldoradó lesz, melyből megláthatjuk majd, hogyan lehet a Teleki téri piacot a József Attila Színház színpadára varázsolni. Az előadásból megtudjuk azt, hogy mit jelent a korabeli hangulat és közeg ma a budapesti közönségnek az Eldorádó című film születése után több, mint harminc évvel.
A József Attila Színház rendhagyó sajtótájékoztatót tartott a Teleki téri Piac Retró Büféjében, mely azon a téren áll, ahol az Eldoradó film, és most már a színpadi adaptáció is játszódik.
A sajtótájékoztatón Bereményi Géza hangsúlyozta, hogy nem a mozgóképes változatot fogjuk viszontlátni a színpadon, mert a filmet megalkotó rendező átírta a jeleneteket. A drámában a párbeszédek hosszabbak, a feszültség sűrítettebben érvényesülnek, az emberi kapcsolatok hangsúlyosabban jelennek meg a József Attila Színházban.
Az előadást Funtek Frigyes rendezi. A Párizsban élő Funtek Frigyes 1992. óta először rendez újra Budapesten, mivel hosszú évek óta csak vidéki színházak meghívására látogatott haza. Funtek Frigyes elmondta, hogy nagy örömmel fogadta Nemcsák Károly igazgató felkérését. Funtek Frigyes úgy látja, hogy a világháború és az azt követő időszak olyan mély nyomott hagyott több generációban, hogy az Eldoradó története, karakterei sokakban ismerős érzéseket keltenek még akkor is, ha a korszakról sokan már csak a szülőktől, nagyszülőktől hallottak.
A József Attila Színház a piaci játékban először köszöntheti Csankó Zoltánt a színpadon Monori szerepében. Monorinét Pikali Gerda, Bercit Chajnóczki Balázs, Gombacsikot Fila Balázs, míg Csöpit Molnár Zsuzsanna kelti életre. Marika megformálója Kovalik Ágnes lesz, míg Tiboré Előd Álmos. Tulipánként Újvári Zoltánt láthatja a közönség. Skultétiként Kiss Gábor alkuszik, Tarzanként pedig Galkó Balázs áll színpadra.
A színpadi adaptációhoz Mátyássy Szabolcs írt zenét.
Bemutató: 2020. február 8.