Szabadszínészet – interjú Lengyel Tamással

Lengyel Tamással a szabadúszásról, pályájáról, a Latinovits-levélről, a Szabadszínész projektről, és a Centrál Színházas főszerepéről beszélgettünk.

Corn&Soda: 17 éven át voltál társulati tag. Radnóti, Budapesti Kamaraszínház, Vígszínház. Három éve szabadúszó vagy. Miért döntöttél mellette?

Lengyel Tamás: Három éve jöttem el a Vígszínházból. A társulati tagságnak a terhe, hogy azt kell csinálnod, amit meghatároznak, és nem feltétlenül azt, amihez kedved van. A Vígszínházban az utolsó években olyan dolgokat kértek tőlem, amihez nagyon nem volt kedvem. Nem akartam 40 évesen egyfolytában az öltözőben ülni. Úgy éreztem, hogy az erőm teljében vagyok, nagy a teherbírásom, ezért szeretnék olyan feladatokat, amelyek próbára tesznek, amelyek valóban „használnak” engem. Az egyik darab olvasópróbája közben – amelynél a szerepre vonatkozó ígéret nem igazán találkozott a valósággal – döntöttem úgy, hogy azt még megcsinálom, aztán felmondok.

A szabadúszással kapcsolatban volt benned akkor félelem?

Nem volt. A Játékszínből már volt megkeresésem egy nagyobb szerepre, és egyébként is elegem lett a rengeteg haszontalan időtöltésből. Azt akartam csinálni, ami tényleg izgat és érdekel, úgyhogy lemondtam minden olyan Vígszínházas előadást, amiben úgy éreztem, hogy nulla a kihívás a számomra. A hatból maradt egy, és két darabban játszottam a Játékszínben.

Három év távlatában hogy érzed, bejött neked a szabadúszás?

Ha azt vesszük, hogy nincs időm ezen gondolkodni, akkor mindenképp. Elkezdtem sok mást csinálni. Megvalósítom a terveimet és az biztos, hogy ha nem lennék szabadúszó, akkor erre nem lenne időm. Az, hogy az érdeklődésem alapján mehetek előre, az jelentős életminőség változást hozott.

Ez mit jelent a mostani életedben?

Kiszámíthatatlanabb és sokkal izgalmasabb. Azon nem aggódom, hogy kapok-e feladatot, mert annál, hogy igyekszem exponálni magam, többet tenni nem tudok. Inkább azon szorongok, hogy azok a dolgok, amiket csinálok, talpra tudnak-e állni, sikeresen tudnak-e működni.

Előfordul, hogy társulati tagnak hívnak?

Vendégnek hívnak. Azt nem tudom, hogy mi alapján érzi egy igazgató egy színészről, hogy a társulatához kell tartoznia. Legutoljára Eszenyi Enikő keresett meg, aminek akkor az lehetett az oka, hogy fiatal férfiból hiány volt a Vígszínházban.

A Színművészetin az 1997-2001. közötti Marton-Hegedűs D. osztályában mindössze heten végeztetek. Hogy-hogy ilyen kicsi volt a létszám?

Úgy emlékszem, hogy több mint 900-an jelentkeztek abban az évben. Tizenegyen kezdtünk, aztán egyik fiú szerelmes lett és kint maradt Franciaországban. Velünk indult Dobó Kata is, aki közben elment Amerikába. Volt, aki Benedek Miklós osztályában folytatta, egy másik fiúnak pedig – tudomásom szerint – pszichiátriai kezelése volt, és nem tudta folytatni. Így maradtunk heten. Szerintem nagyon jó, ha személyes és intim és biztonságot adó az a közeg, amelyben az ember a hangját keresi. Valószínűleg tudatos döntés volt Marton László és Hegedűs D. Géza részéről, hogy nem akartak nagy létszámú osztályt. Nem hiszem, hogy a 900 emberből csak tizenegyen lettünk volna alkalmasak színésznek, de valószínűleg mi tizenegyen érdekeltük őket a legjobban.

Cserhalmi Györgytől megkaptad azt a bizonyos Latinovits Zoltán levelet egy előadásod után, amit ugyan ő kapott 30 éve, de neked adott tovább. A történetet már elmondtad korábban, de mi van abban a levélben?

Nagyon nehéz Latinovits írását elolvasni. Röviden összefoglalva az van benne, hogy vigyázni kell a „jövőnkre”. Becsületesnek, erősnek és egészségesnek kell maradnunk ahhoz, hogy győzni tudjunk. Latinovits 1973-ban írt szövege a mai világunkra fokozottan igaz. Most, hogy szóba jött, lehet, hogy előveszem a levelet, lefényképezem, és felrakom a Facebook-ra. A levél arról a mély barátságról, atyáskodó szeretetről is árulkodik, amelyet Latinovits Zoltán Cserhalmi György iránt érzett.

Cserhalmi György felől te is éreztél valami hasonlót?

Nem. Nem is értem ezt az egészet, azóta ez egy talány az életemben. Sem előtte, sem utána nem volt szoros viszony közöttünk. Azóta egyszer futottunk össze, zavartan kicsit beszélgettünk, aztán ő jobbra, én balra… Ez a levél megmagyarázhatatlanul döbbenetes része az életemnek.

A Szabadszínész elnevezésű vállalkozásodról korábban már beszélgettünk. Én akkor azt mondtam, hogy azt hallom, hogy sok a színész és kevés a munka. Te erre felkaptad a fejedet és cáfoltad ezt.

Én abból tudok kiindulni, amit látok. Sok film forgott az elmúlt időben, egyre több sorozat indult, és kerestek, keresnek új szereplőket. Nem azt állítom, hogy mind a 2500 színészre jut egy főszerep, de azt állítom, hogy a Szabadszínész vállalkozás az segítheti, hogy minél többen részt tudjanak venni ezekben a munkákban. Láthatóvá váljanak, felkerüljenek a térképre. Úgy látom, igény van arra, hogy a megszokott arcok mellé újabbakat találjanak.

Elmondható, hogy a Szabadszínész felfutó vállalkozásotok?

Ilyen elhamarkodott kijelentést nem tennék, de azt elmondhatjuk, hogy az ötlet megszületése óta szintet lépett. Hogy ez Magyarországon valóban piacképes-e és a környező országokban is létre tudjuk-e hozni a magyarhoz hasonló piactér másolatát, azt még nem tudjuk. Október közepén indultunk élesben, és elmondható, hogy van érdeklődés mind a színészek, mind a munkáltatók részéről. Van 350 prémium tagunk. Van 25 előfizető filmes, gyártó cégünk, akik használják a Szabadszínész adatbázisát, akik úgy gondolkodnak, hogy egy megdolgozott adatbázisban szofisztikált adatok vannak. Úgy látjuk, mintha működne, de hogy mi a plafon, meddig tud ez a projekt nyújtózni, hogy csak ebből a profilból önfenntartó tud-e lenni, az még kérdés. Az üzleti tervünkben ezért nem is csak Magyarország szerepel. A színészszakma működési körülményei hasonlóak a környező országokban, ezen kívül olyan fórum sem létezik, amely a kelet-európai színészeket összeszedné, hogy a környező országokban forgó produkciókba közvetítse. Ez majd kiderül, de mindenesetre most lelkesedés és elismerés övezi a projektet és ez nagyon jó.

Sok energiádban van a Szabadszínészben?

Érdekes, sokszor az ember azt hiszi, hogy tudja, mit csinál, hogy minden részét ismeri a piacnak és a projektnek, aztán mikor egy ilyet elkezd építeni, egyszer csak rájön, hogy sokkal pontosabban, konkrétabbnak kell lennie az elképzelésnek. Nem beszélve arról, hogy időközben olyan problémák merülnek fel, amelyek összetettségüknél fogva előre nem átgondolhatók. A tervezés, a kivitelezés, no meg a tűzoltás működik egymás mellett. Eddig mondjuk 25-en használták a rendszert, aztán elkezdtek beáramlani tömegesen a felhasználók, 500-an, majd 1000-en. Ez a növekedés előhoz például kompatibilitási problémákat, ami megnövekedett ügyfélkezelést igényel. Ezeket mind rögön kell intézni, hiszen nem akarsz felhasználót veszteni. Mindez ezért van, mert annyi pénzből nem tudsz minden platformra egységen jól működő rendszert fejleszteni. Ez 7×24 órás munka. Most is az irodából jövök, és az interjú után is ezen dolgozom, de figyelek arra, hogy annyit foglalkozzam vele, hogy az életem más területén ez ne okozzon konfliktust.

Vannak már sikereitek?

Igen. Elindultak a megkeresések. Frenetikus érzés, hogy folyamatosan jelzi a telefonom azt, hogy egy-egy kollégát behívtak meghallgatásra. A gyártói oldalról is örömöt tapasztalunk. Nyilván most indulnak a castingok januárban, azokra folynak az előszűrések, behívások. Tegnap 40 kollégát hívtak be és tudom, hogy ebből legalább az egyharmada olyan, aki a Szabadszínész felülete nélkül nem jutott volna el a válogatásra. Ebben biztos vagyok. Olyan is van, aki a pályán van 40 éve, és tuti, nem hívták volna el a castingra azért, mert nem jutott volna az eszükbe, de a Szabadszínész oldalon pont szembejött. Ez nem jelenti azt, hogy megkapja a szerepet, de azzal, hogy benne van az adatbázisában, esélyt kap rá.

Hárman csináljátok a Szabadszínészt. Hogy oszlik el a feladat? Mi a tiéd?

Hermann Irén csinálja a napi strukturális, adminisztrációs és kapcsolattartási dolgokat. Gosztonyi Csaba intézi a produkciós, gyártó cégeket és az adatbázis kezelését is intézi. Én a színészi oldal toborzásáért, kapcsolattartásáért és a fejlesztésekért felelek. Most vannak időszakos segítőink is.

Nina Raine Nemek és Igenek darabjában játszol a Centrál Színházban. A darab nagy indulatokat képes kavarni az emberekben. Miért?

Mert a darab egyik állítása, hogy a #metoo nézőpont kérdése. Arról is szól – elég provokatívan – hogy azt az állítást, hogy valakit bántalmaztak, abuzáltak, a politikai korrektség nevében nagyobb elfogadással kezeljük, és inkább hiszünk ennek, mint az ellenkezőjének. Szerintem arra akarja felhívni a figyelmet, hogy csak egyedi esetek vannak, és az általános ítélkezés és véleményformálás mennyire kártékony, és a politikai korrektség mögé bújva elgyávulhatunk a helyzetek pontos elemzésében. Ebben a darabban én játszom annak a szerepét, akit teljesen alaptalanul vádolnak meg. A Nemek és Igenek bemutatja azt is, hogy hogyan jut el egy házaspár egy ilyen helyzetig, kinek, mi a felelőssége. Az is benne van, hogy a harag mennyire szakít el az objektivitástól. Tanulságos, provokatív és fordulatos a darab.

Kimondtad magadra, hogy erős az önkontrollod. Félelem vagy bizalmatlanság miatt van? Ez már lazult benned?

Mindenképpen lazult. A társulatokra azért volt szükségem, mert kellett, hogy újra és újra érezzem a köldökzsinórt, a védőhálót, ami biztonságot adott számomra. Ez megváltozott. Ennek következménye a szabadúszás, és a saját vállalkozások. Egyébként továbbra is sokat rágódom egy problémán, helyzeten, ez nem változott, és a környezetem véleménye is fontos számomra.

Ha jól tudom a Radnóti Gimnáziumba jártál.

Igen, az egy nagyon eredménycentrikus iskola. Nagyok voltak az elvárások. Fiatalon már érdekelt a színészet, a színház közege, de még nem fogtam fel, hogy mi az valójában. Az vonzott, hogy a színészeten keresztül történeteket lehetett elmesélni. Bár sokszor elbizonytalanított, hogy a történelem tanárom folyamatosan azzal bombázott, hogy ez hülyeség – mármint a színészet -, és mikor adom fel. Blődségnek tekintette az érdeklődésemet.

Otthon is voltak ilyen elvárások?

Nem tudom, nem feltétlenül otthonról hoztam. Ezen most hangosan gondolkodom… Igaz, hogy apám morózus volt. Nagyon sokat dolgozott és nagyon aktív életét élt a „fejében”. Hiper intellektus volt, és ezért nehezebben kommunikált a külvilággal, így ezért nem is lehetett mindig tudni, hogy mi jár a fejében. Mindemellett nagyon érzékeny férfi volt, kint volt minden antennája, a processzora nagyon jó volt, és jól dolgozta fel a dolgokat. Az volt a fontos, hogy azt csináljam, amit szeretek. Kifejezetten tetszett neki az, hogy saját akaratom van, és nem csak belesodródom valamibe. Ezt nagyra tartotta, és attól, hogy én hittem a színészetemben, ő is hitt benne.

A Csak neked mondom el sorozatban Nagy Ervin téged hívott meg beszélgető partnernek, ami egy nagyon jó része volt a sorozatnak. Szoktatok beszélni, egyeztetni?

Majdnem soha. Számomra is meglepetés volt a meghívása. Az meg különösen, hogy ekkora szeretetet, támogatást, igazi érdeklődést és kíváncsiságot éreztem Ervin részéről. A beszélgetés video oldala alatt sok érhetetlen komment van, sokan félreértik Ervin viselkedését. Nagyra tartom és tisztelem az állásfoglalásait, azt, hogy bele mer állni a helyzetekbe, meri vállalni a véleményét. Ez ritka manapság.

Rólad sokan azt gondolják, hogy túl vagy foglalkoztatva, sokat szerepelsz sorozatokban. Most hogy állsz a munkákkal?

Nem vagyok túlfoglalkoztatva. Annyit tudok, hogy megy tovább a tévésorozatom, de arról többet nem mondhatok, nem oszthatom meg a részleteit, pedig szívesen megtenném. Erre a félévre tudatosan nem vállaltam sok munkát, mert a Szabadszínész működése szempontjából ez fontos időszak. Azért azt hozzá kell tennem, hogy nem is kerestek túl sokan. A téli-tavaszi szezonra két felkérésem volt eddig.

Azt gondolhatják, hogy nagyon le vagy kötve?

Igen, de arra is gondolhatnának, hogy ahogy a színházi társulati tagok nyáron nem próbálnak, úgy a forgatásokon résztvevő színészek színházi szezonban érnek rá jobban. Amúgy pedig, amit látnak a tévében, annak a nagy része ismétlés.

Tulajdonképpen ez is a feladata a Szabadszínésznek, hogy tisztán lássák a helyzeteteket?

Igen. Ha valaki felmegy a Szabadszínész profilomra, akkor azt láthatja, hogy filmforgatás nincsen benne.

Akkor a színházigazgatóknak is jó lenne a Szabadszínész figyelni, ha vendéget keresnek egy előadáshoz?

Igen. És nemrég volt erre egy példa. A Centrál Színház fiatal színésznőket keresett és a mi portálunkon találta meg. Nagyon bízom abban, hogy nemsokára ez nemcsak egy kirívó példa lesz, hanem az általános megközelítés.

Köszönöm a beszélgetést.