Mi történt a fekete furgon megérkezése után? Három gileádi nő vallomása. Megjelent Margaret Atwood új regénye, a Testamentumok.
A magyar olvasóknak nem kellett 34 évet várni, hogy választ kapjanak a Margaret Atwood által nyitva hagyott kérdésekre. 2019 novemberében kézbe vehették a szerző új könyvét. A szolgálólány meséje folytatásaként megjelent Testamentumokat is a Jelenkor Kiadó adta ki.
Az eredetileg 1985-ben – magyarul 2006-ban, majd 2017-ben – megjelent A szolgálólány meséje című regény a 2020–as években, vagyis napjainkban játszódik. Az emberben óhatatlanul felmerül a kérdés: Atwood disztópiájában élünk már, vagy éppen itt kopogtat az ajtónkon?
A nagyrészt nyugat-berlini élmények hatására keletkezett regény – a 2017-ben belőle készült sorozat hatására – több mint 30 év után kapott csak elismerést. Atwood kegyetlen női sorsokon keresztül mutatja be a totalitárius diktatúrák működési mechanizmusát. Ám az Egyesült Államokban játszódó történetben nehéz lett volna kommunista diktatúrát jövendölni – mint ezt a szerző számtalan interjúban el is mondta – ezért választotta a vallási környezetet. Sokan vádolták keresztényellenességgel, alaptalanul.
A szolgálólány meséjében Fredé az uralkodó elit egyik családjához kerül, hogy teljesítse az állam, a vallás által rárótt kötelességét: két év alatt gyermeket szüljön a ház urától, a Parancsnoktól. Gileád egy vallási fundamentalista alapokon kormányzott állam, ahol átnevelőközpontokban készítik fel a termékeny nőket erre az egyetlen és legfontosabb feladatukra.
„ – Szokványos az – mondta Lydia néni amihez hozzászoktatok. Meglehet, ez ma még nem tűnik szokványosnak számotokra, de idővel az lesz. Szokványossá válik.”
Igazán nagy teljesítményt az író A szolgálólány meséjével nyújtott, hatalmas visszhangot könyvként, azonban csak a Testamentumok kapott. De az az iszonyatos világ már az első regényben megszületett. Azért érezzük olyan húsbavágón valóságosnak mindkét történetet, mert a bennük felsorakoztatott szörnyűségeket már elkövették valamikor a világban.
A 2019 végén megjelent Testamentumokban a történet 15 évvel később folytatódik, de a könyv egyszerre előzménye és folytatása A szolgálólány meséjének. Atwood könnyedén ugrál az időben. A három nő vallomása izgalmasan váltakozik, végig fenntartva a feszültséget. Mindig kellő mennyiségben informálva bennünket arról, hogy mi, miért történt, mi, hogyan vezetett el a következő lépésig. Apró részletekbe menően pontos képet rajzol erről az embertelen világról. Mélyen felkavarja a lelket.
Nagyszerű, ahogy egyszerre látunk bele a három különböző korú, eltérő múlttal rendelkező főszereplő gondolataiba, párhuzamosan ismerjük meg tőlük ugyanazt a történetet. Nem szeretnék szpojlerezni, a két fiatal lányról, ezért róluk csak annyit, hogy nagyon szép, ahogy – különböző neveltetésük ellenére – közelítenek egymáshoz, ahogy próbálják elfogadni a másikat, amikor kiderül, ami kiderül.
Atwood – az általa legtökéletesebben kidolgozott figura – Lydía néni alakján keresztül mutatja be a diktatúrákban való létezés lehetőségeit. A totalitárius hatalmak a legszentebb értékeket hirdetik, de csupán a tömegek irányítására használják fel, ők maguk természetesen nem hisznek ezekben. Céljuk kizárólag a mocskos manipuláció. Vagy részt veszel benne, vagy pokoli kínok között meghalsz. Lehet választani. Mindent átsző a borzalom, nem lehet kibújni alóla, nem lehet mást tenni, csak elszenvedni vagy uralkodni a szenvedők felett. Illyés Gyula ugyanezt mondja el fantasztikus Egy mondatában.
Atwood a mai világunkat fenyegető számos problémára hívja fel a figyelmet regényével. A nők látszat- egyenjogúságától kezdve a populizmus veszélyein át egészen a környezetünk tönkretételéig. A legfontosabb kérdés azonban mégis az, hogy miért nem tudják kellőképpen megbecsülni a szabadságot, azok, akik demokráciákban élhetnek. Miért nem tesznek eleget azért, hogy fennmaradjon.
A kanadai író 2000-ben a Vak bérgyilkosért kapta meg első ízben a Man Booker-díjat, a Testamentumokért – megosztva – másodszor is elnyerte a legrangosabb irodalmi elismerést. A magyar olvasók Csonka Ágnes remek fordításában olvashatják ezt a nagyon fontos, kíméletlen pontossággal megírt, megdöbbentő regényt.
Margaret Atwood: Testamentumok Jelenkor Kiadó, Budapest, 2019.