Fráter Zsuzsanna 
Tavaly jelent meg Alexandra Christo To Kill a Kingdom – Egy birodalom végzete című YA fantasy regénye a Könyvmolyképző Kiadó gondozásában. Christo regénye illeszkedik a mesefeldolgozások sorába, mivel az egyik legismertebb és legkedveltebb mesét, A kis hableány történetét dolgozza fel kifejezetten eredeti módon.
Mindig szeretettem Andersen szomorú, bús kis hableányát, de a belőle készült, jóval pozitívabb világképű Disney-mesét is kedvelem, így rögtön kíváncsi lettem Christo regényére, mikor elolvastam a fülszövegét.
A regény története szerint Lira hercegnő egy királyi családból származó szirén, azok közt is a legveszélyesebb. Születésnapjára szíveket gyűjt, mindig egy hercegét, ám az utolsót elhibázza, ezért anyja, a Tenger Királynője büntetésből átváltoztatja, mégpedig egy olyan lénnyé, amitől a legjobb undorodik: emberré. Elveszi tőle a bűvös énekének képességét is, és megparancsolja, hogy a téli napfordulóig vigye el neki Elian herceg szívét, különben ember marad örökre. Elian herceg azonban nem könnyű ellenfél, hiába ő a leghatalmasabb emberi királyság trónörököse, ő csak az óceánon érzi magát igazán otthon. A szirénvadászat pedig a hivatása.
Első ránézésre Christo regénye A kis hableány történetének sötét, véres feldolgozása, de persze ez csak a látszat. A komor háttér itt csupán a felszín, a hősök nem vérengző gyilkosok (bár szeretnek ebben a képben tetszelegni), hanem nagyon is szerethető, jóra törekvő karakterek. A történetnek pedig fontos üzenete van arról, hogyan találhatja meg valaki a saját útját hallgatni a saját belső, erkölcsi iránytűjére. Azaz a véresnek tűnő mese mögött egy nagyon is komoly fejlődéstörténet rejtőzik.
Mindehhez pedig lendületes, fordulatos cselekményvezetés járul, ahol nincsenek üresjáratok, mindig történik valami, a sztori egy percre sem ül le, a mellékszálak nem zilálják szét a cselekményt, minden a fő történetszálnak van alárendelve.
Emellett, mint írtam, a karakterek szerethetőek, látványos jellemfejlődésen mennek keresztül, végül képessé válnak küzdeni az álmaikért és az elrendeltnek tűnő sorsuk ellen. A két nézőpontkarakter, Lira és Elian érdekes, összetett jellem, egyikük sem mentes a hibáktól, sőt, önjellemzésükben mind a ketten negatív hősöknek tüntetik fel magukat, aminek azonban cselekedeteik folyamatosan ellentmondanak. Emiatt érzem kicsit falsnak a regényt.
Lira elvileg egy könyörtelen sorozatgyilkos, ám valójában nagyon is érző, gondoskodó lény. Ez túlságosan erős ellentmondás, hiszen akit olyan fokú könyörtelenségre nevelnek, akiből olyan szinten igyekeznek kiírtani minden érzelmet, megtörni a személyiségét, mint ami a történetből kiderül, az valóban sérültté válik, és nagy valószínűséggel képtelen lenne érzelmileg kötődni egy másik személyhez. Így bár Lira karaktere nagyon szerethető és érdekes, valójában teljesen hiteltelen. Hiteltelennek érzem azt is, hogy Lira túlságosan könnyedén adaptálódik a számára teljesen ismeretlen emberi világhoz, semmilyen problémát nem okoz számára az éles környezetváltás.
Ilyen hitelesség problémám van a világgal is, amiben a történet játszódik. Bár az nagyon tetszett, ahogyan beépítette a görög mitológiát és az ókori birodalmak jellemzőit, mégis kidolgozatlannak érzem összességében. A legjobban az zavart, hogy a tengeri királyságot, a szirének világát egyáltalán nem mutatta be. Egyszerűen vaknak éreztem magam ebben a hatalmas birodalomban. Mégis hogyan élnek a szirének? Van valamilyen vízalatti palotájuk? Vannak használati eszközeik? Lakhelyeik? Ha értelmes, intelligens lények, akkor elvileg fel kellett építeniük valamilyen saját civilizációt, de ebből semmit nem láttunk. Ez nagyon zavart.
Így bár nagyon izgalmasnak, kalandosnak és különlegesen ötletesnek tartom Christo regényét, mégsem nyerte el maradéktalanul a tetszésemet a fentebb említett okok miatt. Leginkább azoknak ajánlom, akiknek fontosabb a cselekményesség, az érdekes történetszövés, mint a karakterek hitelessége vagy a világépítés. A kis hableány történetének újraértelmezése miatt azonban mindenképpen emelem a kalapom Chirsto előtt. Valóban eredetit alkotott.
