A fény családja

Egy felkavaró, gyönyörű, őszinte monológ. Megjelent Linda Boström-Knausgard új regénye, az Isten hozott Amerikában.

„Jó ideje már, hogy felhagytam a beszéddel.”– kezdi spontán gondolatainak sorát Ellen. A tizenegy éves kislány nem szólal meg, amióta meghalt az apukája. Korábban sok barátja volt. A lakásban – ahol lehetett többek között gördeszkázni is – most csönd van. Mióta elnémult, elhagyták a barátok. Régebben rendszeresen elkísérte anyukáját a színházba. Most nem megy vele. Utoljára akkor látta fellépni, amikor bukott szabadságistennőként üdvözölte a bevándorlókat Amerikában. Imádta, ahogy ragyogott a színpadon.

Mára minden megváltozott. Hétköznapokon iskolába jár, de nem beszél, és nem is ír. Otthon szinte alig hagyja el a szobáját. Kegyetlen bűntudat gyötri, mert úgy hiszi, ő okozta édesapja halálát, azzal, hogy Istent kérte, haljon meg az apja. Nem maradt neki más csak a hallgatás, ezzel dacol, hogy el tudja viselni, mindazt, ami rá nehezedik.

„Mindent belepett a sötétség. És szaga is volt. Félelemszaga, és kicsit édeskés. A sötétség ömlött a csapból, az töltötte meg a kádat. Sötétben mostam meg a hajamat, a testemet, mindenemet. Sötétséget ettem, amely belülről színesre festett. Apránként ette belém magát a sötétség. Csak anya volt továbbra is fényből.”

Nehéz volt apával élni, különös dolgai voltak, ivott, sokat volt korházban és egy idő után „anya már nem akarta, hogy velünk lakjon, saját lakásba költözött.” Ellen életében, álmaiban ma is jelen van az apa, beszélget vele, válaszol a kérdéseire, megnyugtatja. A sok véletlenszerűen felvillanó emlék között vannak nehéz pillanatok, amikor például apa elkeseredésében megütötte anyát, és átélhetünk Ellennel együtt nagyon szép emlékeket, amelyek többször is visszatérnek. A legszebbek a nyaralónál, a tónál. A fény családja voltak. Idilli képek ezek, ahogy ülnek a csónakban. Ellen mindig elől ült a csónak orrában, és nézte a vizet. A bátyja fogta a merítőszákot, és elkapta a halakat, aztán anya rakott halat készített. De apa ott, vidéken kezdett megváltozni.

Hárman maradtak. Kamasz bátyja is bezárkózik a szobájába, senki nem mehet be hozzá, még az ajtaját is beszögelte. Az anya hihetetlen türelemmel és szeretettel viseli a két gyermek – e feldolgozhatatlan eseményre adott – reakcióit. Meggyőződése, hogy ők a fény családja. Hogy összetartozásuk, szeretetük mindennél erősebb. A gyerekek minden apró megnyilvánulására végtelen kedvesen válaszol, soha egy villanásnyi harag, fáradtság nincs a hangjában. Tökéletesen elfogadja különös viselkedésüket. Egyszerűen érezni lehet a melegséget, a fényt körülötte. És aztán lassan, nagyon lassan talán a gyerekek is máshogy kezdenek el élni.

A szerző határozottan elutasítja, hogy az Isten hozott Amerikában autófikció lenne, miközben vállalja, hogy majdnem minden megtörtént vele a valóságban, ami Ellennel. Édesanyja híres színésznő volt.  Édesapja bipoláris depresszióban szenvedett és 26 éves korában nála is diagnosztizálták ezt a betegséget. Most készülő harmadik könyve majd a rajta éveken keresztül végzett elektrosokk- kezelésekről fog szólni.

Nem könnyű Linda Boström-Knausgardnak nem – a világsikert aratott – Karl Ove Knausgard ex feleségeként megjelenni. Nem könnyű még akkor sem, ha első könyve –  Helioskatastrofen – neves svéd irodalmi díjat kapott. Nem könnyű az ex férj Harcom című regényfolyamában minden apró részlettel bemutatott házasságuk szereplőjéből kiváló szerzővé válni. Lindának sikerül. A minimalista alkotásban úgy szólal meg ennek a kislánynak a hangján, hogy nem lehet letenni a könyvét. Mint egy interjúban elmondta – olyan író, aki néhány szóval sokat mond. Bízik olvasóiban, hogy kiegészítik, megértik a ki nem mondott szavakat. És valóban, a finom érzékkel megírt, megrendítő történet sokáig velünk marad.

Az Isten hozott Amerikában című regényt a legrangosabb svéd irodalmi elismerésre, August-díjra jelölték. A mű 2020. június végén jelenik meg nyomtatásban a Jaffa Kiadónál, jelenleg e-book formában olvasható.

Linda Boström-Knausgard: Isten hozott Amerikában Jaffa Kiadó, Budapest, 2020.