Márciusban a hazai filmszínházak közül – betartva a járványügyi intézkedéseket – elsőként zárt be a Belvárosi Mozi, azonban végre kisütött a nap Szeged felett: megvan az újranyitás dátuma, hétfőn már újra együtt filmezhetünk a Vaszy Viktor téren. A 100 éves épület még tavaly újult meg, gyakorlatilag a pincétől a padlásig, 900 millió forintból, a december 18-i megnyitót rekordszámú nézővel ünnepelte. A júniusi újranyitás rengeteg klassz filmet tartogat: a márciusi zárás során nagyon sok olyan alkotás maradt, melyet alig vagy egyáltalán nem játszott a mozi, így többek között az Emma, a Láthatatlan ember és A feltaláló is vászonra kerül mától.
A felújítás második ütemében, július közepén jön majd az igazi nagy durranás: megnyit a teljesen egyedülálló, virtuális és kiterjesztett valóság élményekkel teletűzdelt Belvárosi Mozi VR Élménytár. Szeptemberben igazi csemege lesz a 2020-as Zsigmond Vilmos Nemzetközi Filmfesztivál is, amely egybeesik a mozi századik születésnapjával.