Tükör

Szegregátum, nyomor, valóság, kiűzetés, drog, előítélet, párbeszéd, szeretet, gyerekek, versek, fotók. Erdős Virág: Hősöm

A mai Budapest legelhíresültebb szegregátuma – az 1939-ben, a Hős utcában épült két épülettömb és környéke – a 2010-es évekre vált nyomorteleppé. Hagyták lassan lepusztulni. Az itt élő emberek nagy részének nem volt, és ma sincs lehetősége jobb környékre költözni. A bűnözők kihasználták, hogy a Hős utcára senki nem figyelt, így vált egyre inkább a drogterjesztés és drogfogyasztás központjává, rendkívül nehéz helyzetbe hozva ezzel az ott élő szegény, gyermekes családokat. A telep tökéletesen leképezi a mai magyar valóságot.

2017-ben a belügyminisztérium 2,1 milliárd forintot adott a kőbányai önkormányzatnak, hogy kivásárolják a lakókat, és a gettó helyére sportkomplexum épüljön. Az önkormányzat 4,5-5,5 millió forintot ajánlott lakásonként, ami a lakók számára a hajléktalansággal egyenlő, évek óta rettegnek a kitelepítéstől.

Erdős Virág – 2020 júniusában, a Margó Fesztiválon bemutatott – új könyve a tőle megszokott rendkívüli érzékenységgel, dühvel kiabál nekünk a Hős utcáról. Az írónő pár évvel ezelőtt önkéntesként dolgozott az Iványi Gábor által fenntartott MÁV-telepi Wesley iskolában, majd másfél éve a Kontúr Egyesület közreműködőként hívta meg a gyerekek alkotásaiból létrehozott kiállításra, így került kapcsolatba a Hős utcában élő családokkal.

A kötet három részből épül fel: a telepen élő gyerekekkel folytatott beszélgetéseinek versekké formált monológjaiból, Erdős Virágnak az itteni életre reflektáló verseiből, és a helyszínen készített fotóiból.

Mindig nagyon kényes feladat nehéz sorsú – a többségi társadalom által elítélt, kitaszított – emberekről írni, bemutatni mindennapjaikat úgy, hogy ne sérüljön emberi méltóságuk, az olvasó számára ne egzotikum legyen, hogy beleláthat az életükbe. Nagyon nehéz megmutatni a valóságot az előítéletekkel szemben, együttérzést kiváltani olyan emberek iránt, akiket a többség megvet, hibáztat sorsuk ilyetén alakulása miatt.

Erdős Virág fantasztikus empátiával közelít az elesettek, a kiszolgáltatottak felé, természetes számára, hogy közel megy, hogy beszélget, hogy végtelen szeretettel fordul feléjük. Ezután pedig a saját eszközeivel elmondja, beleordítja a fülünkbe, beleégeti a szemünkbe, amit hall, amit lát. Kiköveteli ezeknek az embereknek a normális élethez való jogát, hiszen a budapesti Hős utcában – az országban található számos szegregátum egyikében – is emberek élnek. Ugyanolyan emberek, mint bármelyikünk, problémákkal, vágyakkal.

Erdős Virágnak nem ez az első kötete, amit saját képeivel illusztrál, persze ezek a fotók nem csupán illusztrációk, egyenrangú elemei a műnek. Apró részleteket mutatnak meg erről a helyről, nagyon gondosan figyelve arra, hogy ne szerepeljenek rajtuk személyek, de ezeken a tárgyakon keresztül pontosan láthatjuk, hogyan élnek az itt lakók.

A kötet leginkább gyomorszájon vágó eleme A tükör című vers, ami igazából nem is vers, egy tagolatlan szövegfolyam, és csak tükörben olvasható. Ki kell lépnünk a komfortzónánkból, hogy el tudjuk olvasni. A szerző arra kényszerít bennünket, hogy tükörbe nézzünk.

Erdős Virág ismét egy fájdalmasan gyönyörű könyvvel ajándékozott meg bennünket. A Hős utcában töltött idő, a lakókkal folytatott beszélgetései alapján bizton állítja, hogy „a Hős utcának nincs külön nyelve.” Ha magunkévá tesszük gondolait, és elkezdünk végre beszélgetni, következő könyve talán kevésbé lesz fájdalmas.

Erdős Virág: Hősöm Magvető Kiadó, Budapest, 2020.