Ősz

Ali Smith 2020 októberében a Magvetőnél megjelent évszakregény-sorozatátnak első kötete, az Ősz vezeti a Könyves Magazin legjobb könyveket felvonultató 50-es, éves listáját.

Az Ősz elsősorban egy 101 éves agg férfi, Daniel Gluck és egy 32 éves fiatal nő, Elisabeth Demand barátságáról szól, melyet nagyon régen, a nő gyermekkorában kötöttek. A Brexit-szavazás évében találkoznak újra. A regényben fontos szerepet kap a művészet és az idő, ugyanúgy, ahogy Ali Smith korábbi, Hogy lehetnél mindkettő című művében is.

Mint egy bőrből készült, kilyukadt futball-labda, amit partra sodort a víz, úgy ébred Daniel a halála után, szájában homokszemcsékkel.  „Homok, gyönyörű mintázat, a szétporladt világ színei.” A „megnövekedett alvási periódusában” lévő férfi elméjében felvillanó álomképekkel, emlék darabkákkal, és egy Dickensre utaló mondattal indítja könyvét Ali Smith: „Azok voltak a legrosszabb idők, azok voltak a legrosszabb idők.”  

Elisabeth-et, egyedül nevelő édesanyja gyakran hagyta lányát a szomszédban élő idős úrra, aki számára mindig nagyon fontos volt az irodalom, a művészet, a játék. Találkozásaik alkalmával nagyon nagy szeretettel, humorral adta át az életben igazán fontos dolgokat a kamaszlánynak. Daniel most egy idősgondozóban fekszik, ahol a felnőtt Elisabeth rendszeresen látogatja, várja, hogy felébredjen és felolvas a 101 éves férfinak.

„És minden héten bemész hozzá? És felolvasol neki? Szeretem, mondja Elisabeth…Csak alszik, mondja, de nagyon hosszú időn át. Nincs kómában. Pihen.”

A saját útját kereső Elisabeth, egy londoni egyetem harminckét éves tanársegédje nem véletlenül lett művészettörténész. Meghatározó volt számára az az időszak, amikor a Daniel által szavakkal leírt képeket elképzete, majd később rácsodálkozhatott az így megismert festményekre. Nyilván nem véletlen, hogy disszertációját Pauline Botyról írta.

Ali Smith korábbi regényében a 15. századi festő, Francesco del Cossa alakját idézte meg. Az Ősz című művében egy tragikus sorsú, méltatlanul mellőzött, brit pop-art művésznek állít emléket. A 28 éves korában, pár hónappal lánya születése után rákban meghalt Pauline Boty – a korszak egyetlen női művészeként – a hatvanas évek elején alkotott. Készített festményeket, kollázsokat, színpadi díszletet. Színházi és tévés munkái is voltak. Festményei szomorú sorsa ellenpontjaként színes, vidám, erőteljes, örömet sugárzó, szellemes alkotások. Ali Smith a fiatal művész alakjának bemutatásával, a gender kérdést feszegeti. Botyval együtt teszi fel a kérdést – miért nem lehet sikeres egy művész, ha nő? Miért nem lehet okos, ha szép? Andy Warhol, Roy Lichtenstein, Richard Hamilton mellett Botynak is méltán van helye a pop-art művészek között.

Ali Smith a Hogy lehetnél mindkettő és az Ősz című regényében is hangsúlyozza a művészetek időkön átívelő, egymásba fonódó, összekötő voltát. Az Ősz lírai elmélkedés az időről, az elmúlásról, a változásról. Az irodalom fontosságáról, szeretetéről a rengeteg irodalmi utálás – Shakespeare, Dickens, Huxley, Keats, James Joyce – tanúskodik. Valamint az a gyönyörű köszönés, ahogy Daniel fogadta Elisabeth-et valahányszor találkoztak: „Helló. Mit olvasol?”

E mellett a szép barátság mellett bepillantást nyerhetünk Elisabeth és édesanyja nem a legfelhőtlenebb kapcsolatába is. Nyilván nem volt könnyű egyedül felnevelni a lányt, aki nem volt és ma sem könnyű eset, ahogy saját magát definiálja.  Elisabeth felnőtt korában kerülnek csak közelebb egymáshoz. Ali Smith szerint akkor lehetünk igazán szabadok, akkor válhatunk egymás számára is individuális emberré, ha archetipikus kapcsolatainkban elkerülhetetlenül bekövetkező törések ellenére is képes a kapcsolat stabil maradni.

Elisabeth a népszavazás utáni Angliában él. Hétköznapjaiba beszivárog az ország legkisebb falujában is érezhető bizonytalanság, a töredezett, kettészakadt ország valósága. A szerző kafkai, abszurd jelenetben írja le például az útlevélkérelem ügyintézési folyamatát, melyen egyszerre sírhatunk és nevethetünk. Láthatjuk, amint Elisabeth szögesdrótkerítésbe ütközik a falu határában, és „Menjetek haza!” táblák akasztják meg tekintetét. A szerző pontos képet rajzol a társadalmi megosztottságról, holott igazából nem erről szól a regény, de mégis megjelenik a mindennapokban ennek következménye.

„Az egész országban kétségbeesés volt, és örömünnep…Az emberek az egész országban úgy érezték, most aztán győztek…Az emberek az egész országban úgy érezték, gyász és sokk érte őket.”  

A nagyon gazdag regényben a barátság, a szeretet, az idő nagy kérdései mellett a Brexit következményei, a művészet, az irodalom fontossága mind-mind megjelenik. Ali Smith könnyedén gördíti egymásba a lehetetlen helyzeteket kifejező abszurd részeket, a szürreális  képeket, a lírai elemeket. Az egész könyvben végig vonuló, minden szereplőre jellemző, egyéni, finom humor ad sajátos hangot a műnek, melyet Mesterházy Mónika remek fordításában élvezhetünk.

Ali Smith gyönyörűen viszi végig művében a dickensi idézet hangulatát, amely tökéletesen kifejezi a mesterien ábrázolt – „művészettel-bűvészettel” szerelemmel, barátsággal teli – Daniel életét, éppúgy, mint a Nagy-Britanniában élő emberek 2016 utáni „Szép új világ”-át.

„Azok voltak a legjobb idők; azok voltak a legrosszabb idők. A bölcsesség kora volt az; meg a bolondság kora. A hit korszaka; a hitetlenség korszaka. A Világosság ideje; a Sötétség ideje. A remény tavasza; a kétségbeesés tele. Előttünk volt még minden; nem volt már előttünk semmi. Mind egyenesen a Mennyországba indultunk; vagy ellenkező irányba.”

Ali Smith: Ősz Magvető Kiadó, Budapest, 2020.