Több mint egy éve forog rendületlen a Katinka c. hivatalos életrajzi dokumentumfilm Pálinkás Norbert rendezésében. A film alkotói folyamatosan nyomon kísérik Hosszú Katinka életét, a hányattatott tokiói olimpiára való rendhagyó felkészülését és a magánéletét egyaránt filmre veszik.
Az elmúlt év bővelkedett nem várt fordulatokban, amelyek a dokumentumfilmben izgalmas meglepetésekként, lebilincselő dramaturgiai fordulatokként jelennek majd meg, de Katinka életében mindezek embert próbáló nehézségek. A járvány, a karantén, az olimpia elhalasztása, a versenyek megszűnése, a kényszerpihenők hatalmas teherként nehezednek a többszörös olimpiai bajnok úszónkra, melyekkel folyamatosan meg kell birkóznia, naponta kell újraépítenie önmagát.
A Duna Arénában 2020 végén megrendezett ISL bajnokságon elért eredménye kijózanítóan hatott rá, a helyezéseivel való szembenézés megadta neki a végső lökést a harchoz: hatalmas lendülettel és kitartással vetette bele magát újra a munkába. A nemzetközi úszósportban is gyakran hasonlítják Hosszú Katinkát a Főnix madárhoz, aki szinte hihetetlen újjászületésekre képes, akinek muszáj a medence mélyén dobbantania, hogy egy óriási levegővétellel ismét felemelkedjen a csúcsra. Katinka immár visszaállt a járvány előtti üzemmódra, az életében újra minden az úszásnak van alávetve, magát nem kímélve úszik szinte éjjel-nappal. A párja Gelencsér Máté mindenben Katinka támasza. A volt úszó Máté már nemcsak a magánéletben segíti az úszófenomént, hanem a sportban is: nap, mint nap együtt edzenek, együtt értékelik ki az eredményeket, együtt állítják össze az edzéstervet, együtt diétáznak, Máté még a szárazedzésekben is kitartó társa Katinkának.
Az elmúlt hetekben Katinka Dubaiban edzőtáborozott, ahová természetesen Máté is vele tartott. Meghatottan várta az utazást, már a gondolatától is elérzékenyült, hiszen lassan egy éve már, hogy külföldön volt edzőtáborban.
Hosszú Katinka elmondta:
„Kőkemény munkával teltek Dubaiban is a napok, de végre szuperül érzem magam, tele vagyok energiával. Ez most egy rendkívüli kor, rendkívüli kihívásokkal – nem volt egyszerű, de megtanultam ehhez is alkalmazkodni. Már kizárólag csak a jövőre koncentrálok, a céljaimra, ezerrel beleálltam az olimpiába. Már az utazás előtt átállítottam magam a régi Iron Lady üzemmódra, és Dubai is ezt erősítette: a meleg égövi edzőtábor mindig áldás a nyálkás, szürke téli hónapokban. A napfény, a kék ég, a meleg a megújulás érzését erősítették, felvillanyoztak, minden reggel úgy kelek, hogy ide nekem az oroszlánt is. Mátéval teljes köztünk az összhang, most már az olimpiai felkészülésben is aktívan segít nekem, délelőtt és délután is együtt edzünk. Nekem nagyon megnyugtató, hogy nemcsak a magánéletben számíthatok rá, hanem a sportban is, hiszen nekem az úszás nem az életem része, hanem az egész életem.”
A hetek óta tartó kemény edzés, az utazás, a napsütés szemmel láthatóan igencsak jót tett Katinkának: lefogyott, óriási lendületben van, hatalmas a tettereje, az ambíciója, életvidám, visszatalált önmagához, újra meg akarja váltani a világot.
A Katinka című hivatalos életrajzi dokumentumfilmet a Nemzeti Filmintézet támogatja. Producere Lajos Tamás, rendezője Pálinkás Norbert, forgatókönyvírója és kreatív producere Köbli Norbert, társproducere Bederna László, vezető operatőre Nagy András, operatőre Tóth Zsolt. A dokumentumfilm zeneszerzője Tövisházi Ambrus, vágója Gotthárdi Balázs.
A Szupermodern Stúdió gyártásában készülő portréfilm a tervek szerint, a tokiói olimpia után, 2021. karácsonya körül kerül a magyar mozikba.
Katinka dokumentumfilm teaser:
www.katinkathemovie.hu
A Katinka dokumentumfilm Facebook és Instagram oldala:
Facebook: https://www.facebook.com/katinkathemovie/
Instagram: https://www.instagram.com/katinkathemovie/
Képek forrása: katinkathemovie.hu