Chino 
A minap felugrottam egy barátomhoz, hogy visszavigyek egy kölcsönkapott telefontöltőt. Míg beszélgettünk, észrevettem, hogy a lejátszójában éppen a Kánikulai délután (Dog Day Afternoon, 1975) fut, úgyhogy a pár perces „felugrásból” egy jó kétórás mozizás kerekedett. Mikor vége lett a filmnek és elköszöntem, már az autó felé haladva azon törtem a fejem, hogy mikor láttam utoljára egy jó heist mozit. Számos kiváló produkció átfutott az agyamon, meg is lepődtem, hogy a műfaj milyen gyöngyszemeket rejteget magában…
De mindenekelőtt vesézzük ki, mit is takar az, hogy heist film. A fentiekben műfajként hivatkoztam rá, azonban ez a megnevezés kissé sántít,elsősorban az alkotások tematikáját érinti. Ezek közé elsősorban a bankrablós-átverős zsáner darabjai tartoznak. Persze nem kell szigorúan a bankok kipakolására gondolni; lehet az kaszinó, múzeum, egy gazdag ember, sőt akár egy ember elméje is. A lényeg inkább a fordulatokon, csavarokon van: sokszor magát a nézőt is megvezetik, s többnyire pont a „rosszfiúkért” tudunk izgulni.
És hogy mennyire népszerű ez a zsáner, azt nagyon jól mutatja, hogy majd’ minden műfajban találunk belőle igazi gyöngyszemeket. Ehhez kapcsolódóan a filmek ezen típusát még tovább is tudjuk bontani. Itt jönnek képbe az ún. caper mozik, melyek közé a zsáner vígjátékba oltott alkotásai tartoznak. Nos, mielőtt abba a hibába esnék, hogy szárazon, tananyag-szerűen beszélek ezekről a mozikról, inkább azon a filmen keresztül mutatom be, mely a fentebb említett estén a lejátszómban landolt. Így a héten a Bankcsapda (Flypaper, 2011) című alkotást teszem kötelezővé számotokra.
Lehet, hogy ezúttal túl szubjektívre sikerült a választásom, hiszen a zsáner darabjai között olyan nagysikerű produkciók szerepelnek, mint A nagy balhé (The Sting,1980), vagy A hal neve: Wanda (A Fish Called Wanda, 1988), mégis úgy gondolom, ha a lenne egy olyan lista, amely azokat a filmeket sorjázza, melyek kevéssé ismertek, mégis kihagyhatatlanok egy igazi filmszerető repertoárjából, Rob Minkoff (Az oroszlánkirály, 1994) alkotása előkelő helyen szerepelne rajta.
Ennek ellenére elég megosztó lett a közönség körében, ami nagyban köszönhető annak, hogy sokan túl komolyan veszik a filmet. Ha ilyen szemmel nézzük és folyamatosan logikát, végletekig pontos részleteket keresünk, tényleg nem jó választás. Egyszerűen csak sodródni kell az árral, hagyjuk, hogy a film vezessen minket! Hiszen, hogyan lehet egy olyan film komoly, ahol a C4 kínai, a biztonsági őr priuszos, a bankrablók inkább mennének fogásznak és a túszok fegyverrel a kezükben menekülnek egymás elől?!
A rendező eléggé kilépett a komfortzónájából, mikor kezébe vette Jon Lucas és Scott Moore forgatókönyvét, akik két Másnaposok (Hangover, 2009) film között írták meg a Bankcsapdát. A fenti két úriember személye önmagában garancia volt arra, hogy már az alapszituáció is elég komikusra sikerül, habár jó érzékkel még ebből is ki lehetett volna hozni egy komolyabb mozit. De ahhoz, hogy igazán jól működjön a film, ez az akció-krimi-vígjáték hibrid volt a legmegfelelőbb, amelyben – már az írók személyéből adódóan is – utóbbi van túlsúlyban.
Adott egy bank, melyet egyszerre két rablóbanda akar kirámolni. Az egyik egy fekete-zsidó-falusi tahó profi trió, akik a túszok mellett egy kétbites amatőr rablópárossal is szembe kerülnek. A szituáció tovább bonyolódik, mikor érthetetlen módon, látszólag véletlenül meghal egy civil, s mind a túszok, mind a rablók rejtélyes módon elkezdenek hullani. A bank egy masszív légypapírrá változik. Lassacskán kiderül, hogy nem minden és nem mindenki az, aminek látszik. Az igazságra a zakkant zseni szerepében tetszelgő Tripp (Patrick Dempsey) igyekszik fényt deríteni… Ennél többet nem szeretnék elárulni, mert nagyon elspoilerezném a sztorit. Elég annyi, hogy kellő csavart és fordulatot tartogat a film ahhoz, hogy végig fenntartsa a figyelmet.
A színészek pedig remekül asszisztálnak ehhez. Érződött, hogy valóban élvezték a játékot. A főszereplő Patrick Dempsey kiválóan alakítja ezt a már-már autizmusba hajló képességekkel megáldott túszt, akit a menekülésnél sokkal jobban izgat, hogy fényt derítsen arra, mi folyik valójában a bankban, ahová csupán csak egy kis aprót váltani tért be. A rátörő folyamatos pánikrohamok megszállottsággal kombinálva igazán szórakoztató figurává teszik. Még a kissé sótlan alakítást nyújtó Ashley Juddot (Tiszta ügy, 2002) is sikerül kiemelnie a szürkeségből – akit a maga sajátos módján a szerelmével is üldöz.
De a szereplők többségére nem lehet panasz. Némelyikük ugyan mintha csak azért lenne, hogy meglegyen a túszok létszáma, de összességében jól idomultak a történethez. Emellett egy, amolyan Keyzer Sozet (Közönséges bűnözők, 1995) is belecsempésztek az alkotók a filmbe. Talán a Mogyoróvaj és Lekvár álnevekre keresztelt zéró IQ-val megáldott rablóduó tűnik még olykor soknak. A már-már homoszexualitásba hajló barátságuk nagyon elüt a filmtől, túlságosan erőltetettek. Mintha Minkoffék mindössze csak két lábon járó humorforrást akartak volna belőlük kreálni; ennek ellenére azért vannak jó pillanataik. Akit még illik kiemelni, az Matt Ryan (Constantine, 2014-2015). Kiválóan hozza a vidéki taplót, aki a pénznél is jobban vágyik arra, hogy túszokat gyilkolásszon, nem mellesleg az ország negyedik legjobb cyber-bűnözője. Az alakítások minőségét pedig csak fokozza a magyar szinkron. Ebben az aspektusban csillagos ötösre vizsgázott a film. 
A Bankcsapda összességében egy nagyon jól felépített film. Megfelelő arányban oszlik el benne a rejtély, az akció és a humor, kifejezetten hajaz a nyolcvanas-kilencvenes évek caper filmjeire. Nem laposodik el, ha leülne, mindig történik valami, ami visszarántja az eredeti medrébe. Ehhez persze kellett az is, hogy Minkoffék nem húzták el feleslegesen a játékidőt. Ez az alig másfél óra pont ideális. A humort is jól adagolják, nem süllyed trágárságba, megmarad a jó ízlés határain belül, de enged a szabadszájúságnak, a fekete humornak, mindezt megfűszerezve egy kis burleszkkel. Ugyanakkor a lényeget sosem áldozza fel a humor oltárán, a bűnügy, a rablás, a rejtély végig központi elem marad, és persze a heistra jellemző csattanó sem marad el.
Miért kötelező megnézni? Mert a Bankcsapda amellett, hogy egy könnyed, szellemes mozi, amit bármikor érdemes megnézni, egy ízig-vérig caper film is. Aki szereti a zsánert, vagy éppen ismerkedik vele, annak jó eséllyel felejthetetlen szórakozást fog nyújtani.
