LLzoli 
Lehet, hogy furcsán hangzik, de számomra már a 2001: Űrodüsszeia első másodpercei azt sugallták, hogy egy fantasztikus filmet fogok látni. Amikor felcsendült Richard Strauss epikus darabja, az Imigyen szóla Zarathustra, már tudtam, hogy életem egyik meghatározó filmjét készülök megnézni.
A „THE END“ után pedig valóra vált a sejtésem – nincs is ennél jobb érzés. Március 12-e óta újra játsszák a magyarországi mozik minden idők egyik legikonikusabb filmjét.
A 2001: Űrodüsszeiát nagyon nehéz körbehatárolni, hiszen ehhez a tevékenységhez nyilván hasonló filmek kellenek. A helyzet azonban az, hogy az Űrodüsszeiához még nem készült hasonló alkotás. Még hangulatilag is leginkább egy másik Stanley Kubrick-film, a Ragyogás (The Shining, 1980) áll hozzá a legközelebb, az viszont nem az űrben, és nem is a jövőben játszódik, hanem egy szállodában.
Itt egy sci-firől van szó, ami jóval túlmutat a saját műfaján. Az Űrodüsszeia sokkal inkább egy filozófiai mű.
Jelen sorok írója nem olvasta el a könyvváltozatot (mivel túlságosan élvezi, hogy a film szinte mindent a fantáziájára bíz), így amennyiben olyan kérdésen dilemmázik, ami a könyvben megmagyarázásra kerül, előre is elnézést kér. Erre azonban kicsi az esély, mivel ismereteim szerint a könyv is megmarad hasonlóan rejtélyesnek, ráadásul pár lényeges ponton el is tér a filmtől. Az azonos címet viselő könyv történetéhez hozzátartozik, hogy Kubrick a szó szoros értelmében felbérelte a menő sci-fi írót, Arthur C. Clarke-ot, hogy írjon egy könyvet a filmjéhez. A könyvváltozat tehát a film készítésével párhuzamosan íródott, és csak a film megjelenése után került a boltokba.
A film
Pár mondatot mindenképp szükséges leírnom azok számára, akik még nem látták a filmet, de kacérkodnak a gondolattal: a 2001: Űrodüsszeia nagyon hosszú és nagyon nehéz film. Helyenként kifejezetten unalmasnak tűnhet, hiszen a világűrben játszódó jelenetekkel Kubrick jóformán csak hivalkodik: ezek a részek a technika fejlődését voltak hivatottak bemutatni. Tény, hogy mai szemmel az már nem tud izgalmas lenni, hogy egy űrhajó majd´ öt percen át dokkol az anyahajóhoz, de hát akkor ez egy forradalmi dolog volt, így a rendező nem akarta pár másodpercben letudni a különböző világűrben játszódó jeleneteket, és előszeretettel nyújtotta őket öt-tíz perc hosszúságúra.
Tény, kell valami egészen sajátos hangulat ahhoz, hogy a filmet élvezni tudjátok.
Az Űrodüsszeia 1968-ban készült, ennek ellenére mai szemmel is látványos. Leginkább tehát azt javasolnám, hogy próbáljátok beleélni magatokat a tudatba, hogy most láttok először világűrt és űrhajókat a vásznon. Ha ezt, illetve a film nagyon lassú tempóját elfogadjátok, úgy már valószínű, hogy utat talál a szívetekhez, az utolsó percek történései pedig egy életre elegendő, megválaszolandó kérdést tárnak elétek.
Kreacionista vagy evolucionista?
Ez itt a kérdés. A film elején bemutatott majomcsapat életébe az egyik reggel egy fekete monolit érkezik: a különleges tárgy rövid úton magasabb szintre emeli a majmok gondolkodását, akik ezáltal megtanulják használni a csontot, mégpedig nemcsak vadászatra és önvédelemre, hanem támadásra is.
A filmmel kapcsolatos legtöbbet ragozott kérdés kétségkívül a monolit rejtélye. Vajon mit reprezentál? Mit testesít meg? Minek a metaforája?
A monolit az Isten? Vagy egy Isten által küldött hírnök? Netán a Sátán, aki minden rosszért felelős?
Nekem úgy tűnik, a monolit ereje abban rejlik, hogy nem teszi le egyértelműen a voksát sem az evolúció, sem a teremtés mellett. Mindkét elméletnek (és ezáltal úgy vélem, minden egyes embernek) egyszerre ad igazat, és egyszerre vétózza meg. Gyönyörű paradoxon, ami figyelmeztet arra, hogy a saját igazad nem feltétlenül lesz mindenki igaza.
Ha a monolit Isten, akkor a film szerint nem teremtett, pusztán elindított minket az evolúció útján. Másrészről pedig az evolúciónak is odaszúr, hiszen az elmélet köztudottan a felsőbb rendű lény beavatkozását zárja ki. Itt viszont pont ez történik. Érdekes, ugye? És még csak a tizenötödik percben járunk.
Ezután 1999-be ugrunk, amikor kutatók egy csoportja egy ugyanilyen monolitot talál a Hold felszíne alatt. Miután kiszabadítják, a különös tárgy jelzéseket küld a Jupiter felé. Egy újabb ugrás után már a Discovery űrhajón folytatódik a történet, fedélzetén öt űrhajóssal (ebből három hibernált állapotban van), ami az óriásbolygó felé tart, hogy a végére járjon a dolognak. HAL, a mesterséges intelligenciával ellátott számítógép azonban egy programozási hiba miatt szabotálni akarja a küldetést. A továbbiakat nem szeretném elárulni, de annyit azért elspoilereznék nektek, hogy a film végén ismét (ha lehet, még intenzívebben) visszatér a monolit rejtélye.
Ezt mondták
A megjelenést követően sok érdekesség került napvilágra a filmmel kapcsolatban
Arthur C. Clarke, a regény írója például kétséget sem hagyott affelől, hogy a film nem értelmetlen, hanem szándékosan tapogatózik a sötétségben. A megjelenés után ugyanis azt nyilatkozta, hogy „Ha teljesen érted az Űrodüsszeiát, akkor hatalmas kudarcot vallottunk. Sokkal több kérdést szándékoztunk feltenni, mint megválaszolni.“
Kubrick azt nyilatkozta, hogy HAL nagyon hosszú utat járt be, míg elnyerte végleges formáját- volt olyan verzió, amiben női hangja volt, és olyan is, amelyben két lábon járó robot volt. Kubrick egyébként ezért a filmért kapta élete egyetlen Oscar-díját (a vizuális effektusokért). A főszereplő Keir Dullea nemrég egy interjúban arról beszélt, hogy Kubrick nagyon kevés figyelmet fordított a karakterére, jóformán alig kapott instrukciókat. (Nem tudom Ti hogy vagytok vele, de ennek megfelelően nekem Dullea alakításáról elsőként az ugrik be, hogy minimalista. Aztán rögtön az, hogy mégis emlékezetes.)
Utóhatások
Képtelenség lenne felsorolni minden filmet, amit a 2001: Űrodüsszeia valamilyen módon inspirált, mivel gyakorlatilag az űr-sci-fi műfaj alapkövének tekinthetjük. Elég csak a Star Wars-ra, vagy az Alien-filmekre gondolni (George Lucas és Ridley Scott kultfilmjei bevallottan nem születtek volna meg az Űrodüsszeia nélkül), vagy épp a huszonegyedik század eddigi űrben játszódó filmjeit (Red Planet, Sunshine, Wall-E, Moon, Europa Report, Prometheus) szemügyre venni – kisebb vagy nagyobb mértékben, de mindegyikben ott érezhetjük Kubrick szellemét. Az elmúlt években megemlékezett róla egy habkönnyű szitkom (The Big Bang Theory), de még egy gyerekfilm is (Charlie and the Chocolate Factory). Ha ehhez hozzávesszük, hogy a tavalyi évben is volt két olyan film (Interstellar, Dawn of the Planet of the Apes) ami leplezetlenül merített tisztelgett az Űrodüsszeia előtt, már láthatjuk, hogy kihatását tekintve egy páratlan alkotásról van szó.
Rejtélyes mivoltjuknak köszönhetően a fekete monolit és HAL is emblematikus figurákká váltak, ezenkívül a filmben elhangzó klasszikus zenék (a már említett Richard Strauss-darab mellett Johan Strauss remeke, a Kék Duna keringő) is az Űrodüsszeiának köszönhetően váltak „ismert“ zenei művekből fontos, előszeretettel használt filmes eszközökké.
Kedves olvasók, ez volt egy mindmáig megosztó film rövid története. Aki még nem látta, azt hiszem, ezek után el tudja dönteni, hogy neki való film-e a 2001: Űrodüsszeia. Személy szerint még nem találkoztam olyan emberrel, aki azt mondta volna a filmre, hogy „egynek elment“. Egyértelműen egy megosztó filmről van szó, amit vagy gyűlölni fogtok, amiért három órát elvett az életetekből, vagy imádni, amiért olyan tájakra kalauzolta el az elméteket, amiknek talán még a közelében sem jártatok soha.
Imdb: 8,3
Mafab: 84%
Értékelés: 100/100
