Anon Anon 
Hazalátogatásom során mindenképpen el akartam menni a családdal egy színdarabra, és amikor megláttam, hogy ezen a nyáron a Hairt (eredeti Broadway darab: 1967, film: 1979) műsoron van a Belvárosi Színházban, nem volt kérdés, hogy mire vegyek jegyeket. Bár sose voltam nagy rajongója a filmnek, a musicalt meg nem ismertem, így szerencsésnek éreztem magam, amikor az előadás elején kijelentették, hogy aki a film verziót akarja látni, az rossz darabra vett jegyet. Jeeee!
Senki ne értsen félre, nagyra értékelem Forman filmjét, de nekem valahogy elsiklik a lényeg felett és nem logikus a ruhacserével, viszont a zenéjét nagyon szeretem. A musicalről pedig csak annyit tudtam, hogy egy összecsapott sztorija van, ki tudja, milyen illegális boldogságban íródott, és inkább csak a kor fílingjét adja vissza, mint egy épkézláb musicalt. Ehhez képest Mohácsi János és a többiek egy kifejezetten jó színdarabot vittek színpadra. Kicsit modernizálva lett, de nem túlságosan, és természetesen politizálnak, mert mégiscsak egy háborúellenes, szabadságért harcoló mozgalomról van szó, de végső soron arról szól, hogy „gyerekek, legyetek szabadok”!
Hosszú hajak és lógó hippi ruhák helyett inkább úgy érezzük magunkat, mintha a Sziget Fesztiválra pottyantunk volna, vagy egy rave-re, és amikor megláttam a színészeket, megfordult a fejemben, hogy meglehetősen moderizálva lett a darab, és vártam a minimál technót a megszokott soundtrack helyett, de nem vagyok benne biztos, hogy jót tett volna a darabnak. De szerencsére ez nem történt meg, a várt dalokat énekelték, és két számfelcsendülése között kaptunk némi sztorit.
Mint már említettem, nem a filmet követi, és az eredeti musicalt is erősen át kellett alakítani, hogy élvezhető musicalt lássanak a nézők és ne csak egy musicalkoncertet. Nem is állapodott meg a mű egy műfajnál, néha kifejezetten úgy hat, mintha maga se tudná magát minek nevezni.
Nincs ruhacsere, de van társadalomkritika, nincsenek cukorfelhők, de vannak kiszólások a közönségbe és rengetek, számomra már kicsit súlyos káromkodás. A darabhoz és a korszakhoz tökéletesen illett a nyelvezet, és amikor megtudtam, hogy a szövegért Závada Péter a felelős, fel is voltam készülve a káromkodáshullámokra. Azért meg is kell dicsérnem Závadát, mert megtalálta az arany középutat a szöveg átalakítása és aktualizálása közben. A csöppnyi színpadra a több mint egy tucat szereplő mellé nagyon nem fért díszlet, az egész egy megrongálódott amerikai zászlóból és néhány hordóból áll, amit az előadás során maximálisan ki is használnak, mind a koreográfiákban, mind a zenében.
A táncért Bodor Johanna volt a felelős és úgy láttam, hogy a helyhiány kifejezetten megihlette, az okostelefonos koreográfiáért pedig külön dicséret jár, ami pont azután történik, hogy Berger lecseszi a közönséget, hogy fel se néznek a telefonból.
A színészek is remekül teljesítenek, Szabó Kimmel Tamás Bergerje a legnagyobb beletojós, aki megmondja a tutit, és papol, de közben bármit kinézel belőle, és mindenhol az élet királyának érzi magát, mert az is. Ennek totál ellentéte a mindenhonnan kilógó Claude Bukovski, akit Mátyássy Bence alakít. A női szereplők közül Radnay Csilla Sheiláját kéne megemlítenek, de a színpadra tévedt öreg hölgy szerepében valahogy jobban sziporkázott számomra. Számomra Lovas Rozi Jeannieje emelkedett ki, a drogos kismama, aki maga se biztos abban, hogy ki az apuka, és egyértelműen ő a csapat legharsányabb tagja.
Mondhatjuk, hogy mára már elavulttá váltak a problémák, amikkel a Hair foglalkozik, de én úgy látom, hogy még mindig szükség van arra, hogy néha valaki helyrepofozza az embereket, és megmutassa, mi az igazán fontos, és ez a színdarab pont arról szól. Keményebb, mint a film, értelmesebb, mint az eredeti musical, úgyhogy nekem mindenképpen elnyerte a tetszésemet.
Képek: orlaiprodukcio.hu
