A nemrégiben bemutatkozott női stand-up csapat, a NŐStények, újabb fergeteges esttel szórakoztatta a nagyérdemű közönséget szeptember 5-én a Kis Á nevű szórakozóhelyen. Természetesen a Corn&Soda is képviseltette magát, kedves vendégírónőnk, Fekete Anness személyében. A legújabb előadás a Nőttön NŐ címet viselte, s az eddig megismert előadóművészek mellett új taggal is bővült a csapat. Fekete Anness élménybeszámolóját olvashatjátok.
Magyarország első női stand-up társulata október első hétfőjén ismét megörvendeztette a nagyérdeműt egy humoresttel. A komikum boszorkái a Kis Á színpadán új műsorral léptek fel, amelyre „Nőttőn NŐvő” érdeklődéssel vártam. A pincehelység dugig megtelt érdeklődőkkel, a padlótól a plafonig fürtökben lógtak az emberek, ki egy pofa sörrel, ki egy csomag zsebkendővel, ki pedig laptoppal felszerelkezve indult az előadásra.
Az önirónia hosszútávfutója, Papp Helga nem hazudtolta meg önmagát, előadásában gyerekkorának tragikomikus élményeit és a felnőttség paradoxonját vette górcső alá. Szemünk előtt elevenedtek fel a 90-es évek emlékei, amikor a Tévémaci még csak fogkrémet köpött, Mekk Mester sem volt szakmai oktató, és az élők és holtakról mindenkinek a Dallas jutott eszébe. A nosztalgiázás után nem maradhattak el az aktualitások sem: Helga felhívta a nézők figyelmét többek közt az októberi óraátállításra is, amelyet Lagzi Lajcsi módra is értelmezhetünk.
Burszán Vera, vagy más néven Süti, előadása sem volt piskóta: édesen krémes, savanykás utóízzel, ami jót tett az emésztésnek. A születés, halál és házasság illetékes szakértője történeteket mesélt anyakönyvezetői munkájáról és a közigazgatás hierarchikus szereplőiről. Stand-upját dallamos, rímes szerzeményeivel színesítette: paródiájának kereszttüzében álltak a falu szereplői, a Comedy Central, a Férfi és nem utolsósorban saját maga is. A magyar, ír, spanyolos és filozofikus stílusban előadott dalai zene volt a füleknek; mindazonáltal néhány orrfacsaró férfivicc hallatán páran felhúzták az orrukat, míg mások zsebkendővel törölgették a nevetéstől kibuggyanó könnyeiket.
A szünet után sem lankadt az érdeklődés: a csapat új tagja, a vigyori, szélhámos, szemtelen és szeszélyes Balogh Anna vonta magára a nézők figyelmét. A fiatal lány tolmácsolásában megismerhettük a nyelvtanulás Lomb Kató-i módszerének kihívásait és egy sikeres szemműtét párkapcsolati kockázatát is. A szókimondó komika előadásából nem hiányoztak a sikamlós témák sem: szexuálpszichológiai szakértelemmel magyarázta, kivel nem szabad házasodni, milyen ismertetőjelei vannak a maszturbáló férfinak, és hogy melyik a világ legerősebb ragasztója, ami embereket tart össze.
Csányi Erika, a humorest negyedik fellépője ismét bizonyította, hogy az emberi ostobaságnak nincsenek határai. A komikum boszija ismertette a közönséggel a PÖCS működését: anonim csoportok példáján keresztül ábrázolta a Pedagógus Önértékelési Csoportban lévő potenciált. Paródiája a média világát is célba vette: a nőknek és a férfiaknak szánt reklámok közti különbségeket és az ideális férfivasaló reklámozási lehetőségeit sorolta fel. A nők csipkelődési hajlama is terítékre került, részletesen bemutatva a munkahelyi fikázási kategóriákat.
A NŐStények előadását egy közös dal zárta, amelyben a társulat összes tagja és a közönség is részt vett. A „Megmentős dal”-hoz Erika adta a gitárkíséretet, a refrént az előadók és a közönség együtt énekelte. A bábeli zűrzavarra emlékeztető, számos nyelven megírt sorok azonban mégis közelebb hozták az embereket.
A komikák bűbáj nélkül is magukkal ragadták a közönséget; a lányok természetes kisugárzása, magabiztos előadásmódja és nem kevés öniróniával átszőtt viccei sikert arattak. A Nőttön NŐ! című előadás a stand-up műfaji követelményeinek – vagyis a különböző témájú kitalált és valós történetek humoros elmesélése, amelyek mindenkit megszólítanak, a folyamatos interakció a közönséggel, a minimális színpadi kellékek adta lehetőségek maximális kihasználása –, és női elvárásaimnak is eleget téve meggyőztek arról, hogy a NŐStények őszi premierje valóban újat hozott a szezonban.