A 27 éve működő hazai punk veteránok a jó ideje készülő új nagylemez előzeteseként egy vadi új klippel jelentkeznek. A dolognak többek közt az is érdekessége, hogy pontosan 20 esztendeje látott napvilágot az “Engedj be” című videoklip ami egykor ismertté tette a zenekart. A két helyszínen (Budapest és Seattle) rögzített új “Öntörvényű rock and roll” című dal klipje újra együtt mutatja be a C.A.F.B. három, a klasszikus “Zanza” korszakból ismert tagját.
Az 1990-ben alakult kultikus punk banda, a C.A.F.B., újra a klasszikus felállásban dolgozik. A zenekar 1990-1999 között a modern punk egyik hazai úttőrje volt. Szakácsi Gábor alapító USA-ba való távozása után a banda egy ideig átszervezett felállásban dolgozott, de 2015 tavaszán Sütő Lajos, Urbán Laca és Szakácsi Gábor újra alapították a „Zanza” lemez idejéből jól ismert csapatot, és elkezdtek dolgozni egy új nagylemezen, amelyet két teleházas budapesti koncerttel is megerősítettek. Az ősszel megjelenő album egyik trackjének videoklipje, az Öntörvényű rock and roll az anyag egyik sikerdalának ígérkezik. A C.A.F.B. legközelebb élőben a Dürer kert nagyszínpadán lesz látható December 16-án, a „Punk karácsony” egyik vendégeként. Itt a friss korong már CD formában is elérhető lesz!
Az új klip lazán megidézi azokat az időket, mikor még Denis Leary dühös, szélesen gesztikulált monológjait hallgattuk az MTV-n, mikor a punkok még nem csak az IKEA előtti füvön csövezve járultak hozzá a budapesti utcaképhez, a cigarettavégek meg nem csak a szórakozóhelyek bejáratai előtt izzottak fel, hanem anti-légkondicionálókként töltötték színültig a pinceklubok mélyét sűrű, vágható füsttel. Nézd csak: