Mióta filmeket gyártanak, azóta születnek a nézők fejében olyan kérdések, amikre nem, vagy csak igen ritkán kapunk kielégítő választ. Félre ne értsetek! Nem a művészfilmekre gondolok, és az azok által bennünk felmerülő kérdésekre a társadalmi problémákkal kapcsolatban, hanem az igazán fontosakra gondolok itt, mint például:
A Ponyvaregényben mi volt a táskában? Vagy hogyan kell kagylóhéjjal segget törölni?
Ez csak pár azok közül, amik foglalkoztatnak minket. Kattintás után válaszokra is lelhettek.
Tarantino több filmje is felkerült erre a „listára”. Először a Kutyaszorítóban, és egyből két kérdéssel is.
Miről szól Madonna Like a Virgin című száma?
Órák hosszat, és rengeteg kávé mellett tudnánk csak ezt kitárgyalni. Mindenkinek megvan a saját maga véleménye. Én személy szerint Mr. Barna véleményével értek egyet. Aki nem emlékezne rá, annak íme a részlet a filmből.
A másik kérdés, ugyanebből a filmből, méghozzá nem is olyan mesze ettől a jelenettől:
Adjunk-e borravalót a pincéreknek?
Erre a válasz elég egyértelmű, és a filmben is ezt kapjuk. Borravalót illik adni, amennyiben meg vagyunk elégedve a kiszolgálással.
A másik Tarantino film, aminek kapcsán egy kérdés kínoz minket, az amelyiket már említettem a bevezetőben, a Ponyvaregény.
Mi volt a táskában?
Ezt a rejtélyt már sokan fejtegették. Igazság szerint ezt egy nyitott témának szánták, ahol a néző saját fantáziájára van bízva a döntés. Ám egy igen népszerű elmélet szerint Marsellus Wallace lelke van benne. Ezt azzal magyarázzák, hogy az egyik jelenetben láthatjuk Mr. Wallace-t hátulról, és be van kötve a feje. Bizonyos hiedelmek szerint az ördög ott szippantja ki belőlünk a lelket. Igazság szerint a színésznek csak tényleg volt egy sérülése, és ezért került ez így a filmbe.
Ezeken kívül két film maradt még, amiben olyan kérdések vannak, amik kínoznak minket.
Az egyik, hogy a Számkivetettben mi volt a dobozban?
A filmből ez egyáltalán nem derül ki, és akár egy életmentő eszköz is lehetett volna. A helyzet az, hogy nem az volt, csak némi salsa szósz. Hogy ezt honnan tudom? A könyvben, sőt még a film egyik kivágott jelenetében is benne volt, hogy hősünk végül kibontja a dobozt. Ebben a verzióban nem a megadott címet keresi fel, hanem a feladót, akinek azt mondja, hogy a férje, akinek küldte volna a salsát egy barom, és nem érdemli meg. Ezzel szemben valahol viszont van egy gyerek, aki sosem kapta meg a labdáját, ami úgy tűnik, hogy tök rendben van.
Végül, de nem utolsó sorban, a Pusztító című film kapcsán merül fel a kérdés: Hogyan törlünk hátsófelet kagylóhéjjal?
A film egy jelenetében Stallone, a lefagyasztott, majd a jövőben felébresztett zsarura rájön az inger, hogy dobjon egy kettest. Ám a mosdóban nincs papír, csak három kagylóhéj. Hősünk igaz megoldja a büntető cetlikkel, a kérdés akkor is marad, hogyan kell ezt a kagylókkal megoldani?
A színész egy interjúban ezt elárulta. Neki is az írók magyarázták el, ám szerintem ezt ők sem gondolták rendesen végig. Szóval két kagylóhéjat össze kell illeszteni, és azokkal óvatosan eltávolítani a nem kívánt matériát, majd a maradékot a harmadik kagylóval kell kikaparni.
Amellett, hogy ez igen fájdalmasnak hangzik, még több kérdést vet fel. Ki mossa el kagylókat, miért jobb a vizet pazarolni, mint a papírt, és hogyan lehet ezt fájdalommentesen intézni? Egyébként a valóságban tényleg vannak, voltak egyes kultúrák, ahol erre a célra használtak kagylókat. Én inkább maradok a papírnál, kösz!
Ezek voltak hát a filmes világ nagy kérdései.
Remélem a cikkemben több olyat is sikerült felvetnem, ami sokakat foglalkoztatott. Amennyiben maradt még ilyen, csak írjátok egy hozzászólást, és megpróbálunk azokra is fényt deríteni.