Anon Anon 
Az első világháborús centenárium végére értünk 2018-ban, ezért megnéztük a legjobb első világháborús kiállítást, ami ezalatt az időszak alatt készült, A háború urait a Várkert Bazárban.
Egy centenáriumot sokféleképpen lehet megünnepelni: beszédekkel, könyvekkel, cikkekkel. Ami azonban a többséghez, tömegekhez eljut, az mindig valami olyan, ami erős vizualitással rendelkezik, megragadja a képzelőerőt, és valahogy közel hozza az eseményt a mai valósághoz.
Az Első Világháború történelmünk egy olyan sarokköve volt, ami alapjaiban rázta meg a világot, és aminek hatására már sose lesz olyan a kultúránk, mindennapi életünk, vagy a felfogásunk a dolgokról, mint annak előtte. A centenáriumot épp ezért a világon mindenhol kiemelt eseményként kezelték, óriási energiákat és kreativitást fektettek abba, hogy minél jobban bemutassák az azt megidéző korszakot. Nálunk is nem egy nagyszabású projekt volt, többek közt szobrok állítása/restaurálása, de modern megjelenítésű és kifejezetten a fiatalokat megszólító képregény is készült. Külföldi példának pedig elég, ha a videójátékokat hozom fel, mint a Battlefield 1-et vagy a Valiant Hearts: The Great War címeket, amik megmutatták, hogy játékkal is be lehet mutatni a háborút úgy, hogy nem veszik ki belőle az iránta tanúsított tisztelet, és nagy tudásanyagot is át lehet vele adni a fiataloknak. Egy korszak, egy történelmi szituáció bemutatásának legklasszikusabb formája természetesen a kiállítás, ám ebben is lehet és kell újdonságot adni, saját korának nyelvén megszólítani a közönséget, ezzel minél többekhez eljuttatni az üzenetet, amit az adott kiállítás átadni akar. Magyarországon pedig véleményem szerint ezt legjobban a Várkertbazárban lévő világháborús kiállításnak sikerült.
A kiállítás első részét Új világ született – Európai testvérháború címmel még 2015-ben nyitotta meg a Várkertbazár, ezt egészítette ki tavalyelőtt A háború urai kiállítással, ami már nem csak magára a világháborúra, de az azt koordináló nagyhatalmi játékosokra, az országokat irányítók személyekre helyezte a hangsúlyt.
Mindkét kiállítás elsősorban a hangulatot, az érzetet kívánja átadni. Azt, hogy milyen is volt az első világháború időszakában élni. Ez szinte tökéletesen sikerül neki. Rögtön a bejárat monumentális és hatásos, ahogyan egyszerre megragadja az arra járó tekintetét, és bevonzza, hogy vajon mit rejthet maga a tárlat. Amit pedig bent talál, teljes mértékben izgalmas, új, és valóban azt kapja, amire már a bejáratnál vágyott: élményre.
A kiállítás ugyanis elsősorban élményfaktor, és a látványra koncentrál, mindezt természetesen nagyfokú hozzáértéssel és szakmai tapasztalattal vitték véghez, hiszen nagyrészt ugyanaz a történész- és kiállításépítő csapat hozta létre, akik a Terror Háza kiállítást is készítették.
Hasonló elemekkel, a panelekkel építkezik a kiállítás. Nagyméretű idézetek a falon, műtárgyak és díszítő installációk színpadias beállítással. A feliratok izgalmasan vannak összeválogatva, tökéletesen hozzák a korszak változásait és a rájuk adott reakciókat. A technikai probléma csupán annyi velük, hogy túl nagyok a feliratok, kényelmetlen az olvasásuk, így a monumentalitást kissé a fogyaszthatóság fölé rendelték.
Az installációk végig izgalmasak, alaposan kigondoltak. A látogatót folyamatosan kettős érzetben tartják a színpadias díszletekkel és installálással. Egyszerre érződik hátborzongatóan érdekesnek, ugyanakkor néha már-már túlzásba esik és szenzációhajhász lesz (bár ez érthető valahol egy turistaattrakció esetében).
A műtárgyak elhelyezése és összeválogatása komoly szakmai átgondoltságot és finom érzéket mutat, ugyanakkor hiányoznak a feliratok, az ismertető, ha a látogatót érdekelné, hogy pontosan mit is lát, ugyanis ez a tárgyak csupán kicsiny részénél jeleik meg. Mivel a kiállítás nem nélkülözi a technikai installációkat – tévén vetített filmek, óriás tableten információk olvasása és különböző játékok, ezért hiányérzetet kelt az emberben, hogy ha már tárgyfeliratok nincsenek, miért nem készült legalább egy-egy QR kód a tárgyak mellé, hogy azokat okostelefonnal leolvasva plusz információhoz juthasson az érdeklődő közönség.
Amire azonban nem lehet panasz, az a kidolgozottság és részletesség, ahogy bemutatják a háború előkészítését, folyamatát és végkimenetelét. Hatásvadász? Talán. Igaz? Mindenképp. A háború urai kiállítás bepillantást mutat azoknak az embereknek az életébe, motivációiba, akik a háborút igazgatták, akiknek érdeke, vagy ellenérdeke határozta meg a háborút – ki miért, milyen lelkülettel indult bele a háborúba, és kik voltak azok, akik éppen ezért, vagy ennek ellenére nyertek vagy veszítettek el mindent.
A háború urai és az Új világ született – Európai testvérháború kiállítások mindenképpen izgalmasak azoknak, akik bepillantást szeretnének nyerni a világháborúba, kicsit talán átélni, vagy átérezni azoknak az embereknek és hősöknek, családanyáknak és gyermekeknek a mindennapjait, akik átélték az első világégést. Akik kevésbé ismerik a témát, vagy a történelem nem annyira vonzza őket és hidegrázást kapnak a múzeum szó hallatán is, nos, nekik is javaslom a kiállítást, mert ezek után megváltozik a poros kiállításokról alkotott képük, és rájöhetnek, hogy egy történelmi tárlat is lehet fancy és kreatív, ami új értékekre nyithatja rá a szemüket.
